Képviselőházi napló, 1906. XXIII. kötet • 1909. január 18–február 12.
Ülésnapok - 1906-408
408. országos ülés Í909 január 30-án, szombaton. 285 Mindnyájan, ő vele, mint jó hazafival, csak arra szövetkezhetünk, hogy a mint kell a nagy latifundiumokban is a magyarság erejét védelmezni, éj) ugy kell, hogy a középbirtokos-osztálynak is támogatására siessünk, hogy azokat a nagy közterheket és magánterheket, a melyeket magának szerzett, rája nézve elviselhetővé tegyük és annak az alacsonyan álló, kicsiny gazdalársadalomnak helyzetét^ is a legnagyobb mértékben megkönnyítsük. (Elénk helyeslés.) Ha az én t. képviselőtársam mindezeket figyelembe veszi, akkor azt hiszem, hogy ő abból a hirdetett, hangoztatott nagy vádból, hogy az egész mostani parlament egész társadalmunk, egész tendencziánk, mind csak arra van irányozva, hogy a földbirtokos-osztálynak jogtalan előnyöket szerezzünk . . . Sándor Pál: A nagy földbirtokos-osztálynak ! Holló Lajos: . . . azt hiszem, ebből az illúziójából ki fog ábrándulni. Hát azt tetszik mondani, hogy a nagy földbirtoknak. T. képviselőtársam tehát védelmére kél annak a kis földbirtokos-osztálynak. Szavait annak érdekében emeli fel, annak nem ellensége, sőt ellenkezőleg, az egész kívánságai, kifogásai ezeknek érdekében hangzanak el. Hát ez nagyon szép és teljesen jogosult dolog is, bár nem tudom, hogy miért olyan szívtelen t. képviselőtársam, és miért tagadja meg a középbirtokos magyar elemtől is az ő támogatását. De ez az ő dolga. Képviselő ur tehát azt mondja, hogy ezen javaslat a kisbirtokos-osztálynak érdekeit háttérbe szorítja, mondjuk így: a nagybirtokossággal szemben. Tessék az ő argumentumait belekiáltani valami rettenetes nagy kürtbe, a mely elviszi azoknak a fülébe is. a kik innen messze állanak, és akkor meg fogja hallani majd a reflexiókat. Én könnyítés kedvéért pontonkint belediktálom képviselőtársaim jegyzőkönyvébe, és ha kedves lesz, jegyezze fel ezeket a vádpontokat. Az első vádpont az lehet, hogy a javaslat a kisbirtokosoknak terhét könnyíti. Ugyebár eddig a földadóhoz, hozzászámítva a földtehermentesitési járulékot és az általános jövedelmi pótadót, a mely szintén hozzásimult, a földadó volt 33'l°/o. Ez egy egész precziz számítás. Most az általános jövedelmi adó elesik, a földtehermentesités egyesítve van az adóval és együtt 20°/o-ban van megállapítva. Most már ha annak a kisbirtokosnak oly jövedelme van csak, a mely a 800 korona létminimumot meg nem haladja, őt többé semmiféle adó nem terheli. Első sorban tehát bele kell kiáltania a kisgazdák fülébe, hogy az eddigi 33*l°/o földadó helyett azoknak, a kiknek 800 koronánál nem magasabb a jövedelmük, 20° o-os adójuk lesz jövőre. Azt hiszem, ezért túlságosan nem fognak megharagudni és fellázadni. (Tríszés. Ugy van.) .Dehát: a jövedelmi adó fokozódik. Igen, a kinek már 15.000 korona tiszta jövedelme lesz, annak már 3°,o jut a ä0°/o-hoz, tehát annak az eddigi 33'l 0 /o helyett 23°/o lesz.a jövedelmi adóval együtt az összes állami adója. Azt hiszem, hogy végre az a szegény ember, a kinek 15.000 korona tiszta jövedelme van, az sem fogja nagyon sajnálni, hogy neki ez a kisembereket kinzó kormányzati rendszer 10°/o-ot letöröl az adójából, (Ugy van! Tetszés.) vagyis, az egészet véve, az eddigi adónak egyharmadát elengedi. Ez tehát az első pont, a melyet vádként lehet az országba egészen bátran belekiáltani. A másik pedig, — tessék folytatni, mert bűneinknek egész sorozata van — a másik vád azt mondja, a mit különben már valamennyire sejtenek is, hogy ez a kormányrendszer oly adótörléseket csinált, a melyek veszedelmesek: eltörölte az I. osztályú kereseti adót, a mely eddig 9 millió korona volt. most meg újból eltörli a II. osztályú kereseti adót, a mely a családfőkre és családtagokra volt kivetve, (Igás! Ugy van!) eltörli ezt az adót, a melyet mindenkinek fejenként kellett fizetnie, sőt a többtagú családnak többet kellett fizetnie. (Ugy van !) Ha ezt be tetszik kiáltani, ez annyira fel fogja lázítani a közönséget, hogy nem hiszem, hogy egyszerűen ne mondják azt, hogy ezt a rendszert el kell söpörni, (Éljenzés és taps.) He lehet tovább folytatni. (Halljuk! Halljuk!) Annak a szegény embernek nemcsak az állami terhek nyomják a vállait, mert mindig azt mondták, hogy a közterhek más téren talán még terhesebbek. Elmehetünk majd megint a városokba és a községekbe és azt is vádként hozhatják fel, hogy a községi terhek ajjasztására be lettek vonva a nagy latifundiumok is, a melyeknek a régi rendszer megadta a fél adófizetési jogot. Ezek most be lettek vonva az egyenlő teherviselési kötelezettségbe, e szerint a községi téritekben is mérséklés lesz, mert hiszen ha segíteni fog az a terjedelmes puszta is, a mely eddig fél adómentességet élvezett, ha azt is hozzácsapjuk a város határához, akkor annak a kis adózónak terheit apasztjuk általa. (Ugy van! Ugy van!) De még többet lehet vád gyanánt hangoztatni. (Halljuk!) Lehet azt a nagy merészséget is kiemelni, hogy ezek után még ráadásul a katasztert is meg akarják kissé reparálni. Egy hang (a baloldalon): Az a baj. hogy csak egy kissé. Holló Lajos : Majd megmondom, hogy kissé-e vagy nagyon. De meg akarjuk reparálni. A reparáczió két irányban történik. Egyik az, hogy az ujabb művelési ágak, a melyek időközben előállottak, több adóviselést jelentenek, mert a mi eddig legelőterület volt, átváltozott szántófölddé, a mi szántóföld volt, szőlővé lett, és ezek nagyobb adóterhet birnak el. Ez tehát mind bevétetik a kataszterbe; másrészt azon arány-