Képviselőházi napló, 1906. XXIII. kötet • 1909. január 18–február 12.

Ülésnapok - 1906-408

W8. országos ülés 1909 január öO-án, szombaton. 277 zeteknek nagy hasznára vált sok olyan dolog, a mi azelőtt nem volt. De teljesen téves az, hogy a földadónál a progresszió és a létminimum alkalmazható nem volna. A t. ministerelnök urnak egy igen érdekes franozia tanulmányát olvastam, a melyben indokolását adja annak, hogy miért nem akarja alkalmazni a földadóra a létminimumot és a progressziót. Azt mondja ebben a franczia tanulmányában, hogyha a földadónál a létminimumot és a progresszív adót akarná alkalmazni, abból nagy viszásságok állanának elő. Pl. előhozza azt, hogyha van egy földdarab, a melyből 100 ember, egy nagy kiterjedésű család él, az a nagy terület nagyobb adóval volna megróva, mint aránylag egy kis terület, a melyen csak egy ember él. Ez igazságtalanság volna. De azt mondja, azonkivül visszaélésekre is adhatna alkalmat, hogyha a progresszió szerint állapíttatnék meg a földadó, mert megtennék azt, hogy felosztanák egymás között a hozzátartozók a földeket és igy egyre-egyre kevesebb adó esnék. En ebben semmi veszedelmet nem látok. Először is ilyen visszaélésszerű felosztások csak kivételesen fordulnának elő, de visszaélések a legjobb adótörvénynél is előfordulnak. Azonkivül tegyük fel, hogy egynehány esetben, ha előfordulna is ez, ha felosztanák egymás között a hozzátartozók ezen földeket, vájjon ebből micsoda kár származnék ? A ministerelnök ur ezen franczianyelvű tanulmányban felhozott példája egyáltalában nem győzött meg engem arról, hogy a földadóra a progressziót és a létminimamot alkalmazni lehetetlen. De meg kell állapitanom, hogy a függetlenségi és 48-as párt évtizedeken keresztü hirdette a létminimum, a progresszió megállapítását a földadónál is és az ország ezt várja a mai többségtől. Ha a progressziót tehát megalkotni csak a kataszter alapján nem lehet, a mit szintén kétségbe vonok, akkor sokkal helyesebbnek tartom, hogy dobjuk sutba ezt a katasztert, a mely nem alkalmas arra, hogy helyes, modern adóelveket valósitsunk íreg annak segélyével, és térjünk át az általános jövedelmi adóra, a mint az Angliában megvan, a hol a létminimumot itt is biztosították. Ez egy alapos, igazi adóreform volna, a miénk azonban csak foltozás, midőn a legjelentékenyebb adóknál, a melyek az ország lakosságának túlnyomó részét sújtják, a létminimum és a progressziv adó behozva nincsenek. Kérdem, tovább menve, hogy miért nem valósitható meg a progresszió és a létminimum, pl, a házosztályadónál ? Erre elfogadható érvet, azt hiszem, nem tud felhozni a t. ministerelnök ur sem ! De nemhogy a létminimumot nem állapitja meg a házosztályadónál, hanem még felemeli a legminimáüsabb adótételt is. Hát vájjon ilyen eljárás mellett lehet arról beszélni, hogy a kisemberek érdekei ezen törvényjavaslatokban meg volnának védve ? De konstatálnom kell, hogy a t. ministerelnök» ur 1894 óta. az ő nagy reformtervezete óra a progresszió alkalmazása terén a mai napig nem hogy előrehaladott volna a modern elvekben . . . Bozóky Árpád: Alkalmazkodott a koalicziós erkölcsökhöz ! Farkasllázy Zsigmond : . . . hanem alkalmazkodva a koalicziós erkölcsökhöz,— nagyon helyesen mondja a t. képviselőtársam — visszaesést mutat. (Zaj.) Elnök (csenget) ; Csendet kérek ! Farkasházy Zsigmond : T. ház ! A mint emiitettem, a most szőnyegen forgó adóreform-javaslatokban egyedül és kizárólag a jövedelmi adónál találjuk meg a progresszió elvét. A ministerelnök urnak 1894-iki tervezetében, a melyre ezeket a reformokat alapitja, nemcsak a jövedelmi adónál találjuk meg a progressziót, hanem a kereseti adónál is. A ministerelnök ur ebben a tervezetében 1894-ben, tehát 14 esztendővel ezelőtt, igen helyesen és szépen kimutatta, hogy a jövedelmi adó progressziója nem érne semmit a kereseti adó progressziója nélkül. Ma pedig ugyanilyen alapossággal az ő franczia tanulmányában, a melyet az imént voltam bátor említeni, bebizonyítja ennek az ellenkezőjét, vagyis azt, hogy a kereseti adónál teljes lehetetlenség a progresszió alkalmazása. Ez is különben a ministerelnök ur zsenialitásához tartozik, hogy mindent be tud bizonyítani és — mindennek az ellenkezőjét is tudja igazolni. (Derültség.) Már most kérdem a t. ministerelnök úrtól, hogy mikor volt igaza : akkor-e, a mikor 1894-ben bebizonyította, hogy a jövedelmi adó progressziója a kereseti adó progressziója nélkül nem ér semmit, nem igazságos, vagy pedig akkor, a mikor bebizonyította egy nagyon különös érveléssel franczia tanulmányában azt, hogy a kereseti adónál a progressziót alkalmazni nem lehet, illetőleg azt alkalmazni igazságtalan volna ? Abban a franczia tanulmányában t. L, mikor a ministerelnök ur bebizonyította a kereseti adónál a progresszió alkalmazásának igazságtalan és lehetetlen voltát, megint egy példát hoz fel és azt mondja, hogy minő igazságtalanság volna pl. az, hogy egy nagybirtok malma, a mely 2000 koronát hoz, kisebb adó alá essék, mint az egyes molnár malma, a mely 4000 koronát jövedelmez. Hát t. ministerelnök ur, én megengedem, hogy ilyen aránytalanságok előfordulhatnak az életben ritka kivétel képen ; de vájjon a többi adónemeknél nem fordulhatnak-e elő ilyen visszásságok ? Nagyon is előfordulhatnak, hiszen itt a szőnyegen forgó javaslatoknak támogatása végett hoztak fel olyan példákat, olyan eseteket, a melyek mutatják, hogy a többi adónemeknél is azon elvek szerint. a melyeket felállít a ministerelnök ur, a legnagyobb visszásságok és abszurdumok fordulhatnak elő. Az eddigiekben, azt hiszem, kimutattam, hogy a progressziót és létminimumot, tehát azt a két elvet, a melyre a t. ministerelnök ur alapitja azt a nézetét és állítását, hogy ez az adóreform a kisembereknek kedvez, egyetlenegy minimális adónál érvényesül, ellenben az adónemek túlnyomó