Képviselőházi napló, 1906. XXIII. kötet • 1909. január 18–február 12.
Ülésnapok - 1906-406
234 MG. országos ülés 1909 január•'28-rán, csütörtökön. czipitáljuk annyira, hogy ezáltal magának a kérdésnek okszerű megoldása válik lehetetlenné, és ne hozzuk összeköttetésbe a dolgot oly kérdésekkel, a melyekkel közvetlen összeköttetésben nem lévén, nem hogy világosságot vetnének az egész kérdésre, de egyszerűen a közszolgáltatások ez ágának helyes megítélésénél zavart idézhetnek elő. (Igaz ! ügy van !) Az előterjesztett adójavaslatnál engem több szempont vezérelt. Először is, hog}- helyes arány állapíttassák meg a közszolgáltatások mértékénél a különböző foglalkozási ágak és jövedelmi források szerint; (Helyeslés.) hogy bizonyos arány és helyes arány legyen, a mennyiben a fundált, állandó természetű jövedelmeket nagyobb adóval terheljük, ellenben a nem fundált jövedelmeket enyhébb adózás alá vonjuk. Ez az első elv, a melyet érvényesítettem. (Helyeslés.) A második elv, a melyet érvényesítettem az, hogy nem arithmetikai egyenlőséget hozzunk létre, hanem az ujabb kor szellemének megf el előleg az egyéni teherviselési képességet is alapul vegyük, mert nem a jövedelem számszerű összege, de az egy személy körül csoportosuló jövedelmek összessége szolgáltatja bizonyítékát a nagyobb teherviselési képességnek és képezheti annak alapját, hogy a jövedelem nagyságához mérten szupponált nagyobb teherviselési képességhez képest progreszsziv adózás jöjjön létre. (Helyeslés.) A mit kezdtünk és részben meg is valósítottunk a folyó évben, hogy az egész kis exisztencziák közszolgáltatásokkal, legalább az állam részéről ne terheltessenek, vagyis hogy létminimum biztosíttassák, azt is valósítjuk e javaslatban. Harmadik elvem az volt, hogy a közterhek ne fokoztassanak ez által, hanem hogy oly átmenet biztosittassék, a mely a közterheknek fokozása nélkül azok belső fejlődésképességére alapitja a jövedelmi többletet, de nem az adózás fokozására. A negyedik elv végre, a melyet megvalósítani akartam, az, hogy bizonyos kontinuitást igyekezzünk létesíteni ugy az adókezelésben, mint a közszolgáltatásokban, mert lehetetlen rohamos ugrásokat tenni a közszolgáltatásokban. Egész iskolák vannak, különösen az angol és franczia irók közt. a kik az adó állandóságára oly súlyt fektetnek, hogy azt mondják, hog}* ha az adószolgáltatások átmentek a közéletbe, a közéletben oly elemet képviselnek, a melyet kár megváltoztatni, ez árt a közgazdasági viszonyoknak, egyes exisztencziáknak, mert nagyobb bajok támadnak abból, ha megváltoztatjuk az adótörvényeket és a közgazdasági életbe átment közszolgáltatásokat változtatjuk, mint a mit valamely reform előnyei képviselnek. Nem ismerem el e tétel igazságát oly mereven. de azt a konzekveneziát le kellett belőle vonnom, a melyet minden adókivetésnél szem 'előtt tartok, hogy a teherátutalásoknál rohamos változtatásokat •tenni: nem szabad. ' ; De nemcsak e tekintetben voltam a kontinuitásra figyelemmel, hanem figyelemmel kellett lennem a kincstári jövedelmek szempontjából is bizonyos mértékben, figyelemmel kellett lennem arra, hogy hiába állítunk fel szép anyagi jogtételeket, a melyeket e téren megvalósítani akarunk ; a kezelésnél is fenn kell tartanunk azt, a mi nálunk jónak bizonyult, a kezelés körében igazaknak bizonyult tételeket, a leszűrt tapasztalatokat fenn kell tartani, érvényesíteni kell. Mindezek egy reformnál figyelembe veendők, mert különben hangoztathat valaki nagy elveket, előállhat gyökeres változtatásokkal, de nem javit, hanem rombolólag hat ezek által a közgazdaságra. Azok a tapasztalatok, melyeket más államokban szereztek az ilyen adójavaslatok előterjesztésénél, arról győztek meg engem, hogy bizony egy ilyen javaslat bizonyos alku tárgyát szokta mindig képezni a kincstár és az adófizetők között, továbbá alku tárgyát szokta képezni eg3^es osztályok között is. Ezért előre megmondtam, hogy egy alapot szolgáltatunk, a mely elvi igazságokat rejt magában, de végleteiben nem megy egész odáig, a mint én ezt az adóreformot kontempláltam. Én el voltam készülve arra, hogy ellenvetésekkel találkozom, de oh'an túlzásokra még sem voltam elkészülve, mint a melyekkel itt a házban, és a legutóbbi időben künn, a közvéleményben is találkoztam. Ha igazak lennének azok a túlzások, hogy nálunk a földadó tulajdonkép nem is reprezentál többet, mint a jövedelemnek 2—3%-át, hogy a kereseti adó nem reprezentál többet mint iy 2 —2%-ot, hogy egyes nagy intézetek, nagytőkék adót alig fizetnek — hiszen, ha ezek a boldog állapotok lennének, akkor én nem állnék elő adóreformmal, hanem magamévá tenném azon tudósoknak tételét, a kik azt mondják, hogy ha egy adótétel átment az életbe, azon változtatni nem kell. Fájdalom azonban, nem így van, ezek a megterhelések nálunk sokkal súlyosabbak, különösen az ingatlanoknál, annyira, hogy mikor ez még fokozódik a pótlékokban, akkor elérkeztünk az aránytalanság azon határáig, melyet nem lehet tovább tűrni, hanem sürgősen orvosolni kell. (Helyeslés.) A javaslatok meg bírálásánál először is azzal a szemrehányással találkoztam, hogy az osztrák utánzat. Ezt Polónyi és Vázsonyi képviselő urak hozták fel. (Zaj.) Elnölc : Csendet kérek ! Wekerle Sándor rainisterelnök és pénzügymi nister: Ez igen jól hangzik és nálunk bizonyos köröket befolyásol is, hogy osztrák utánzat, egyszerű kompíláczió az egész. Hát ez a javaslat sem nem kompiláczió, sem nem osztrák utánzat, ez egyenesen a mi viszonyainkra szabott javaslat. Azért voltam bátor előrebocsátani,, hogy ezt az elvet tűztem ki magam elé, t. i. a kontinuitás megóvását az adószolgáltatásban, lehetőleg még az adókezelésben is. Ez a javaslat teljesen különbözik a többiektől, természetesen kivitel tekintetében és nem az alapelvek tekintetében, mert a progresszív adó. és a
