Képviselőházi napló, 1906. XXIII. kötet • 1909. január 18–február 12.

Ülésnapok - 1906-405

W5. országos ülés 1909 január 27-én, szerdán. 197 tehát, hogy Magyarországon az a tízmillió ember, kik abból élnek, hogy testi vagy szellemi erejüket viszik a piaczra és ennek munkaárából élnek meg, a kiket a tudomány Vollbhit-proletároknak nevez, ezek azok, kik a magyar államháztartás költségeinek túlnyomó részét fogyasztásukkal és a fogyasztásuk révén fizetett adóval viselik. Hogy milyen igazságtalanságok ezek a fogyasztási adók, és hogy egy ilyen nagyszabású adóreform keretében, a milyennek a pénzügyminister ur hivei közül igen sokan az előttünk fekvő javaslatokat feltüntetik, mennyire helyet kellene, hogy foglaljon a fogyasztási adók reformja, azt néhány adattal igazolom. A czukoradó Európában legnagyobb nálunk. Németországban egy métermázsa czukorra 1650, Francziaországban 23-75, Belgiumban 19, Ausztriában 30, nálunk 38 korona adó esik. Es érdekes tünet, hogy mikor olyan nehezen tudjuk magunkat emanczipálni gazdasági kérdésekben Ausztriától, mikor már azért is, mert valaki az önálló bankot óhajtja, Bécsbe megy és nagy emócziók következnek be, akkor a t. pénzügyminister ur, midőn Bécsben a czukoradót egy évvel ezelőtt leszállították, tudta magát emanczipálni Ausztriától, mert itt azért sem szállította le a czukoradót. A só önköltsége métermázsánként 2-60 korona, a forgalomban métermázsáját 26 koronáért kapjuk, és az ember egészségéhez és táplálkozásához szükséges só háromszor oly drága, mint a marhasó. A dohánynál minden száz fillérből a kincstáré 60 fillér, a petróleumnak minden kilója után 13 fillér. Mikor adómorálról beszélnek több hangzatossággal, mint őszinteséggel az emberek, akkor menjen el az, a ki adómorált akar tanulni, a fogyasztási adók területére ; ez az egyetlen adózási terület, a hol uralkodik és él az adómorál, a hol senki, a ki adózás tárgyát képező czikket fogyaszt, kivéve a gazdákat, ha saját állatjaikat vágják le, magát ki nem vonhatja az adózás- alól, csak egy esetben, — ha éhségsztrájkot rendez. Itt az adómorál érvényesül egész igazságában és tisztaságában, mindenütt másutt komikus arról beszélni, akár Magyarországon, akár másutt, mert itt rá van kényszerítve mindenki, a ki éhezni és az elsőrendű életszükségleti tárgyakat magától megvonni nem akarja, hogy fizessen a kincstár részére mindent, a mit a kincstár követel. T. ház ! Tudom, hogy ez a fogyasztási adók egész vonalán lehetetlenség, de vannak bizonyos tárgyai a fogyasztási adóknak, melyeknél lényeges különbséget lehet tenni, hogy szegény ember, vagy gazdag fogyasztja-e, hol a progresszivitást nagyon szépen meg lehet csinálni. Jellemző, hogy a fogyasztási adók terén ettől mindig idegenkedik a pénzügyi kormány és a legsilányabb rossz lőrére ugyanaz az adó van kivetve, mint a legdrágább pezsgőre, pedig nem szükséges bizonyítani, hogy az egyik nagyobb adókulcsot bír el, mint a másik. Annak igazolására, hogy nálunk nem az egymással hadakozó felsőrétegek, hanem a közép- és alsórétegek viselik az állani terheit, szolgál, a mint talán sehol a világon jobban, a házbéradó is, mert annyira, mint nálunk, olyan szűzi tisztasággal és érintetlenséggel, sehol a házbéradó a lakókra áthárítva nincs. Nem hiszem, hogy tudna akár a finánczkormány, akármiféle háztulajdonos egyetlenegy háztulajdonost megjelölni, a ki egyetlenegy fillérrel kevesebb jövedelemmel birna, ha akármily mértékben emelkedik is a házbéradó. Ugy, hogy egy kissé paradox azok előtt, kik tudományos szempontból osztályozzák az adókat, ha én a magam egyszerű praktikus felfogásával bátor vagyok a házbéradót az indirekt adók közé sorozni, mert ezt ép ugy a polgárság közép- és alsóbb rétegei viselik, mint akár a tulaj donképeni fogyasztási adókat. De nemcsak mert a fogyasztási adók reformja teljesen hiányzik a pénzügyminister ur javaslatából, hanem már azért is tagadásba veszem azt, hogy ez a javaslat kedvező jelentőséggel birna és hogy ezen javaslatot mint nagyszabású és igazságos adóreformot kellene üdvözölni, mert igen közelfekvő jövedelmek és adótárgyak voltak azok, melyek a pénzügyminister ur figyelmét nem ragadták meg, a melyekről akkor, mikor adóreformot csinál, manapság megemlékezni kötelessége lett volna. Csak egy példát hozok fel, az örökösödési adót, Annyira szemérmesek mégis az emberek, hogy ez ellen nyilvános agitácziót senki sem mert volna folytatni. Az örökösödési adó annál kedvezőbb pénzügyi eredményekre vezetett volna, mert nincs a világon adó, mely a progresszivitást annyi mértébken és irányban elbírná, mint épen az örökösödési adó. Elbírja azt az összegek nagyságánál fogva, elbírja a rokonsági fok távolságánál fogva. Csodálatos, hogy a pénzügyi kormány erre egyáltalában nem gondol. De ha reformálni akarja adóinkat, akkor az egyházi adók kérdését is kötelessége lett volna figyelmére méltatni, mert senkinek kifogása nem lehet az ellen, hogy ha egyházi adóban mindenki önkéntesen annyit fizet a mennyit akar. De Magyarországon ez nem ugy van. Magyarországon az egyházi adót, mely sokszor az állami adónál is nagyobb, végrehajtási kényszerrel hajtják be. Kevés terület van, hol oly sok a panasz, s melyet annyira szükséges lenne mérlegelés alá, venni és reformját megkísérelni, mint ez. .Azután ha adóreformokról beszélünk, époly sürgős lett volna, mint ezek a reformok, az ármentesitő társulatok adóreformja, mert ma midőn az ármentesitő társulatok szavazattöbbséggel döntik cl ezen adókirovást és adókulcsot, a midőn csak 100 holdnak van egy szavazata ezen ármentesitő társulatoknál, tehát midőn nyilvánvaló, hogy a nagybirtok a kicsinyt mindig majorizálhatja : ma már komoly számba nem is jön, ma már valóságos komikus kép tárul elénk, mert különösen a hol a kisbirtokosok is érdekelve vannak, olyan helyeken is fizetnek ármentesitési társulati adót, a hol az özönvíz óta vizet nem láttak. (Derültség.) Az adójavaslatok tehát nem mozognak olyan