Képviselőházi napló, 1906. XXIII. kötet • 1909. január 18–február 12.

Ülésnapok - 1906-404

kök. országos ülés 1909 január 26-án, kedden. 175 feltűnőbb ez a jelenség a másik felhozott példánál, a törpebirtokosnál. Megint csak a naplóból olvasom fel szóról szóra, a mit Sándor Pál t. képviselő ur mondott (olvassa) : »Vasas János nevű békéscsabai napszámosnak van egy hold tizenegyszáz kvadrátos földje s azon van egy háza, a melynek egy szobája van. Van még két kenderföldje 550 kvadrát. Ez a birtokos fizet föladót 6 korona 87 fillért, házosztályadót 1 korona 60 fillért, másodosztályú kereseti adót 6 koronát, általános jövedelmi pótadót 3 korona 4 fillért. Tehát Vasas János fizetett eddig összesen 17 korona 51 fillért. Elhallgatta azonban a t. képviselő ur, még pedig szándékosan, hogy ez a Vasas János ezen adóreform szerint fizetni fog földadóban 6 korona 87 fülért, házosztályadóban 1 korona 60 fillért, kereseti adóban semmit, jövedelmi adóban semmit, tehát összesen 8 korona 47 fillért, vagyis 9 korona 4 fillérrel, százalékokban kifejezve 53%-kal kevesebbet, mint eddig. (Helyeslés a jobboldalon.) A másik ok, a mely miatt szerény véleményem szerint t. képviselőtársam nem fog azon kisembereknek lelkéhez közelebb férkőzhetni, az, hogy őt, és nemcsak őt, hanem a magyar kereskedők országos egyesülését is azon körökben, a melyeket ő épen aposztrofált, már is nagyon jól ismerik, ismerik pedig azon féktelen agitáczió révén, a melyet az országos magyar kereskedelmi egyesülés évek hosszú sora óta a szövetkezeti eszme, különösen pedig a fogyasztási szövetkezetek ellen intéz. (Zaj.) Meg lehet győződve t. képviselőtársam. hogy azok a körök, a melyekhez szavát intézte, legyenek azok talán az ő szemében még oly tudatlanok is, annyira nem estek a fejük lágyára, hogy azt a demokrácziát vegyék be, azt a demokrácziát vegyék készpénznek, a mely nem ismeri el az ő legelemibb jogukat, azt, hogy szövetkezve, erősbödve azután közös erővel védekezzenek a kiuzsorázás ellen; ezt a demokrácziát elfogadni nem fogják. Ez azonban nem tartozván, t. képviselőház, a szőnyegen lévő kérdés tárgyalásához, a t. képviselőtársamnak még csak egy nyilatkozatára akarok kiterjeszkedni, a mely engem nagyon meglepett. Beszéde végén bizonyos búskomor rezignáczióval kijelentette, hogy az iparos és a kereskedőosztály az országban a legbéketürőbb és legindolensebb osztály. Sándor Pál: Az igaz ! Emődy József: Ez a kijelentése meglepett engem, de nemcsak engem, hanem mindnyájunkat, a kik a mezőgazdák problémájával foglalkozunk, mert eddig mi azt hittük, hogy a legnehezebben szervezhető, a legnehezebben egy kalap alá vonható, a legindolensebb elemet a mezőgazdák képezik. Evekkel ezelőtt, a mikor gróf Károlyi Sándor vezérlete alatt iparkodtunk ezen osztályt életre ébresztgetni, sokszor nem is neveztük másképen, — tanúnak felhívom Bernát István t. képviselőtársamat — mint a »nagy pigra massa«, s ime, tizenkét év alatt, ugy látszik, legalább t. képviselőtársamnak szavaiból ugy veszem ki, hogy a helyzet alaposan megváltozott. Gróf Károlyi Sándornak és az ő gárdájának sikerült ezen kisembereknek lelki világába egy uj irányt beplántálni, gondolatvilágát uj etikai alapokra fektetni; ugy látszik, hogy a szövetkezeti eszme révén már is megszűnt azon elszigeteltség átka, a mely a múlt század 80-as és 90-es éveiben ezen osztálynak egyedüli nagy szerencsétlenségét képezte. Ugyanezen reczeptet ajánlom t. képviselőtársamnak is. Sándor Pál : A szövetkezeteket % Emődy József: Töltse meg a vezérlete alatt álló kereskedők lelkét minél több, minél nemesebb etikai tartalommal s minél kevesebb egoisztikus individualizmussal, akkor rövid idő leforgása után azt hiszem, kevesebb ok lesz panaszkodni azon lomha indolenczia felett, a melynek itt kifejezést adott. Higyje el nekem a t. képviselőtársam, hogy az irigységnek felkeltése, a szertelen tülekedés az anyagiak terén, a kisembereknek uszítása a nagyobbak, a szerencsésebbek ellen, osztályharczoknak felidézése, a tulajdonjog szentségének gyengitése és megingatása nem tartozik azon etikai fogalmak alá, a melyekkel a tömegeknek állandó érdeklődését állandóan biztositani lehetne. (Helyeslés.) A magam részéről, t. képviselőház, mindig mély sajnálattal vettem tudomást azon nagy ellentétekről, a melyeket ugy itt Budapesten, mint a perifériákon ez adóreform tárgyalása felszinre hozott. Mi mezőgazdák a tisztességes kereskedőt egyenrangú termelőtársnak tekintjük. Az a kereskedő, a ki egy portékát, a mely termelési helyen csak tiz koronát ér, ügyessége, szorgalma által oly viszonylatba hoz, hogy értéke tizenöt korona, az épugy termelt öt korona nemzeti vagyont, mint akár én, mikor gyümölcsfát ültetek, a melynek gyümölcse öt koronát megér. Mi mezőgazdák tehát egyenrangú termelőtársnak tekintjük ugy az iparost, mint a kereskedőt. De hogy áttérjek az adójavaslatokra magukra is, konstatálom, hogy a földadó kulcsa 25'5 százalékról 20 százalékra szállíttatott le. a kereskedők adózási kulcsa pedig 10 százalékról 5 százalékra. Arról meg lehetünk győződve, hogy mindnyájan jövedelmi adót egyenlő arányokban fogunk fizetni, legyünk légyen akár mezőgazdák, akár iparosok, akár kereskedők. Egyképen tisztában lehetünk, bármely branshoz tartozunk, hogy a létminimumon kivül kevesebb adót egyikünk sem fog fizetni. Abban aztán nyugodjunk meg. Mire való az a meddő háborúság akkor, a mikor az én véleményem szerint is a prosperálás súlypontja nem az adózás mikéntjében és mérvében, hanem igenis — ebben teljesen igaza van Éber Antal t. képviselőtársamnak — a fokozott munkában, a fokozott takarékosság erényében keresendő. (Helyeslés.) Most azonban rátérek arra, hogy miben volt igaza Éber Antal t. képviselőtársamnak múltkori felszólalásában, bárha el kell ismernem, hogy igazán bravúros szavakkal iparkodott pénteki beszédében a maga igazát bebizonytani. Kifogásolja t. képviselőtársam az előttünk fekvő javaslatok