Képviselőházi napló, 1906. XXII. kötet • 1908. deczember 2–deczember 22.
Ülésnapok - 1906-395
432 395. országos ülés 1908 deczember 17-én, csütörtökön. Tisztában vagyok azzal, hogy a képviselőház nagy többsége, talán összessége nem valami barátságosan gondolkodik a munkások szakszervezeti szervezkedésről . . . Gaal Gaszton: A vezérekről! Mezőfi Vilmos: Helyes, ha csak a vezérekről van ilyen rossz véleményük, ez azonban ne legyen ok arra, hogy maguknak a munkásoknak a szervezkedés lehetősége meg ne adassék. Első sorban kívánatos és szükséges, hogy a bányászmunkásoknak a szervezkedésre való mód megadassák. Már pedig a t. belügyminister ur, s a t. pénzügyminister ur éjjen ezeknek a bányászmunkásoknak a szervezkedésre való lehetőséget következetesen és állandóan meg nem adja, sőt ezt tőlük határozottan megtagadja; a magyarországi bányászmunkások egyesülését soha jóvá nem hagyja. A bányászvidékeken a szolgabirák a legszigorúbban ügyelnek arra, hogy még értekezletet se tarthassanak és bejelentett szakgyűléseiket, népgyűléseiket jóvá nem hagyják. Erre a belügyminister ur azt mondhatja, hogy magasabb állami szempontok ezt nem engedik, azt azonban nem tudom, hogy a piénzügyminister ur mivel indokolja azt. hogy több esetben a bányászmunkások benyújtott szövetségi alapszabályait visszautasította. Történt pedig a visszautasítás azzal az indokkal, hogy nem az összes magyarországi bányászmunkások kérték a szövetkezést; máskor visszautasitották azért, mert nemcsak bányászok kérték a szövetséget, és visszautasitották azzal a hallgatólagos indokkal, hogy a bányásztársulatok nem akarnak beleegyezni abba, hogy a bányászmunkások szövetséget alakítsanak. (Zaj. Elnök csenget.) Én épen azért, mert szeretném kimutatni, hogy a bányászmunkások szervezkedése mennyiben háríthatná el és akadályozhatná meg a szerencsétlenségeket, azt voltam bátor bevezető szavaimban elmondani, hogy meggyőződésem szerint a szerencsétlenségek elhárítására egy jó bányatörvény mellett, a melynek szintén hiányát érezzük, mert bányatörvényünk rossz, helytelen, hiányos és nem felel meg a modern követelményeknek, a bányászmunkások tömörülése igen nagy mértékben járulhatna hozzá ahhoz, hogy a kapzsi, kizsákmányoló bányatársulatokkal szemben testi épségük, s életük kellő védelmet találjon. Ez Magyarországon nincs meg, nálunk nem engedik, hogy a 80.000 bányász egyesüljön, nem engedik, hogy egyletet vagy szövetséget alakítsanak, mert a pénzügyminister és a belügyminister urak állandóan és következetesen visszautasítják a szervezkedésre való minden törekvést. Az én interpelláczióm tehát odairányul, hogy a belügyminister ur és a pénzügyminister ur, a kinek fenhatósága alá tartoznak Magyarországon a bányaüzemek, tegyék lehetővé a bányászmunkásoknak a szervezkedést. S ha néhány perczig megajándékoz türelmével a t. ház, elmondom röviden, hogy milyen hallatlanul rossz kereseti viszonyok között élnek ezek a bányászok. Ebből meg fognak győződni arról, hogy a bányászmunkásoknak módot és lehetőséget kell adni arra, hogy szervezkedésükkel jobb munkabért, tisztességesebb megélhetést és életüknek és testi épségüknek megvédésére komoly óvóintézkedéseket szorítsanak ki a bányatársulatoktól. (Halljuh! Halljuk!) A resiczai bányatelepen a munka beosztása a következő: Ha 24 órából 8 órát dolgozik egy csoport bányász, akkor keres havonként 50 — 60 koronát. Ha pótolni kívánja ezt a szomorú és nyomorult keresetet, a melyből, mint rá fogok mutatni, különböző czimeken levonások is történnek, akkor 24 órából 16 órát tölt a föld alatt, a mihez joga van az akkordmunka révén, a mi annyit jelent, hogy nem a napi munka után, hanem a végzett munka mennyisége után kapja a díjazást. 8 órát dolgozik tehát, 8 órát aluszik és 8 órát újra dolgozik, vagyis Iiesiczán 24 órából 16 órát is dolgoznak a bányászok. Ebben az esetben 70 — 80, talán 100 koronát keresnek havonként. Ebből a j>énzből azonban különböző czimeken levon a társulat. Levon a dinamit czimén, levon a gyújtózsinór, társláda és egyéb czimén, (Felkiáltások: A szakszervezetekre mennyit vonnak le?) a szakszervezet czimén nem vonnak le semmit, mert mondtam, hogy nincsen szakszervezetük. Szóval, ezeken a czimeken levonják fizetésüknek 10—12%-át. Levonnak a társládák részére is és e mellett ezek a munkások teljesen ki vannak szolgáltatva a bányatársaságok önkényének, mert a bányatársaságok boltjából vásárolják az élelmiszereket, ruházati czikkeket, felszerelési tárgyakat. Eme berendezkedés folytán a munkások állandóan tartoznak a társaságnak élelmiszerek, ruházati czikkek és munkájukhoz szükséges felszerelési tárgyak kölcsöne czimén, ugy hogy ezek a munkások örökösen függő viszonyban vannak. Kérdés, hogy rnegbuknának-e ezek a vállalatok, hogyha munkásaiknak magasabb bért adnának, ha emberiesebb bánásmódban részesítenék őket, és ha minden óvóintézkedést megtennének, ha mindjárt százezrekbe kerülne is. E tekintetben a következő kimutatást ajánlom a t. ház figyelmébe. Ez a resiczai osztrák bányatársaság a magyar munkások által megkeresett pénzből osztrák részvényeseinek 1906-ban a tiszta nyereséget kitüntető mérleg szerint 18,508.774 koronát juttatott. (Nagy zaj.) 1907-ben a tiszta nyereség 18,652.099 korona volt. A vasutakból is van ez a tiszta haszna, de ugy tudom, hogy ez összeg főrésze a magyarországi bányatelepekből van. Mindenesetre bizonyos, hogy nem dolgozik veszteségre; kétségtelen, hogy milliókra menő nyereséggel dolgozik. Egész vidékek állnak ennek a társaságnak szolgálatában, ezer meg ezer bányamunkás áll zsoldjában. Ennyi ezer
