Képviselőházi napló, 1906. XXII. kötet • 1908. deczember 2–deczember 22.

Ülésnapok - 1906-393

394 393. országos ülés 1908 az ország színe előtt bejelenti, hogy a részletet tekintetében addig, mig ő a javaslatával el nem készült, sehol nem nyilatkozott és nem is nyilatkozhatott, semmiféle megállapodás e tekintetben nem létesülhetett — hogy jutok én azon vád alá, hogy csak én voltam az az egyetlenegy, a kire nézve nem az a szabály állott fenn, hogy nekem mint ministernek jogom volt megvárni azt a javaslatot és akkor foglalni mellette vagy ellene állást, midőn ez a javaslat előttem fekszik ? (Mozgás jobbfelöl. Halljuk !) T. ház! A magam részéről abban a meggyőződésben vagyok, hogy a fair vitatkozás feltételei közé tartozik, hogy senkire olyan terhet ne rójunk, a mely őt nem illeti és t. ministerelnök ur, önnek nem volt és nincs joga a tények erejénél fogva is engem az alá a gyanú alá helyezni, mintha én jobb tudomásom ellenére hallgattam volna el azt, hogy én tudtam azt, hogy itt pluralitás terveztetik. Mert kijelentem a t. ministerelnök urnak: mig én minister voltam, de még azontúl sem egészen odáig, mig Kossuth Ferenczczel Pöstyénben nem beszéltem, sejtelmem sem volt arról, — illetve nem jól mondtam: olvastam a hírlapokban, de semmiféle tudomásom nem volt — és nem is akartam elhinni, hogy pluralitás készül. De a t. ministerelnök ur szíveskedjék emlékezni egy másik alkalomra, a midőn ugyanezt a nyilatkozatomat a t. ministerelnök úrral is közöltem. De nem szándékozom tovább is elkalandozni. A mit ki akartam emelni, az az, hogy a t. ministerelnök urnak az a tendencziája, hogy engem ugy akart odaállítani, mint a ki perfid módon azt akarom bebizonyítani, hogy gróf Andrássy Gyula belügy minister ur inkorrektséget követett el, holott én ezt nemcsak nem állítottam, de az ellenkezőjét állítottam. Rólam azt akarta mondani a t. ministerelnök ur, hogy azt a perfidiát követtem el, hogy jobb tudomásom ellenére hallgattam el azt, hogy ez a kabinet pluralitás alapján akarja a választói jogot reformálni. Ezzel szemben kijelentem, hogy egy betű sem igaz benne és nem áll és nem való. (Ralijuk!) Rátérek az utolsó pontra, a bosnyák kérdésre. (Halljuk!) A bosnyák kérdésnél már nem kiséri a t. ministerelnök urat az, hogy a volt ministert használhassa erre vagy arra köpönyegül, itt már maga masíroz a t. ministerelnök ur Bosznia felé. A t. ministerelnök ur ennél a pontnál még azzal sem elégedett meg, hogy engem a perfidia szinében állítson elő. Azt tette a t. ministerelnök ur, hogy engem a haza ellenségének deklarált. Jó, hogy nem fenyeget meg perrel a t. ministerelnök ur. Azt mondja, hogy mégis csak furcsa dolog, ha ma a parlamentben valaki, különösen én, olyan álláspontra helyezkedem, és illetőleg azt deczember 15-én, kedden. [ vitatom, a mi az ellenségeinknek az álláspontja. A t. ministerelnök urnak ilyen vádhoz joga nem volt és' ez a parlamentekben meg nem engedett vitatkozási modor, azonkívül a históriával is feltétlenül ellenkezik. (Az elnöki széket Návay Lajos foglalja el.) A ministerelnök ur itt volt, hallotta és olvasta is a beszédemet, és már most azt a kérdést intézem a ministerelnök úrhoz, kik azok az ellenségek, a kikkel én egyformán gondolkozom? Tudtommal ma még békés viszonyok között élünk minden szomszédunkkal; fenyegető helyzet van, de ellenség ma még mnc3. De ám legyen ellenség, és a magyar parlamentben ne légyen joga egy képviselőnek protestálni az ellen, hogy egy czélért, a melyet a Kemzet maga a legnagyobb mértékben elátkoz, vért és pénzt áldozzunk ? Hát én megmondom, t. ministerelnök ur, hogy ki a mi ellenségünk. Tudtommal ebben a dologban egészen pari állunk Olaszországgal. Az olasz kamarában Fortis a nemzet tapsai között jelentette Id, hogy Olaszországnak csak egy ellensége van és az az ő szövetségestársa, Ausztria. És ez ellen fegyverkezik, — ezt mondta szó szerint. Már most én hozzáfűzöm a következőket: Magyarországnak is csak egy ellensége van és ez a szövetséges államban rejlő azon birodalmi nagyhatalmi hóbort, (Elénk helyeslés és taps balfelöl.) & mely Magyarországtól vért és pénzt követel arra, hogy a pragmatica sanctiónak fundamentumaiból való kiforgatása mellett az osztrák pragmatica sanctio csempésztessék be Boszniába, annak a czélnak a szolgálatában, hogy itt, egy a monarchiához kapcsolt birodalmi egységet jelentő tartomány alapíttassák, a mely Isten és emberek előtt kétségtelenül a magyar koronát illeti meg, ha annektáltatik. Akkor nekem nemcsak jogom, de kötelességem tudomására hozni mindenkinek, a kit a nemzet még meghallgat és meg is fog hallgatni, hogy egy olyan czélra való kalandba és háborúba belekergetni nemzetemet sohasem fogom engedni, és ha lehet, a, mi tőlem telik, az ellen tiltakozni is fogok. (Elénk helyeslés balfelől.) Mégis csak különös játéka a sorsnak és a véletlennek, hogy az a nemzet, amely megélte Kossuth Lajos száműzetését és a török birodalom által való messze világító példakép való felölelését; az a nemzet, amely Rákóczi hamvait hazahozta a török szultán jótéteményei mellett; az a nemzet, amely ünnepélyesen, fáklyászenékkel hirdette, hogy a magyar nemzet testvéries egyetértésben akar a török nemzettel élni, mert a mi jövendőnk jobban van biztosítva Törökország által, mint a Reichslandok-ban begyökerezett szláv eszme által, •— a függetlenségi pártnak zászlaja, lobogója alatt támogassunk mi egy