Képviselőházi napló, 1906. XXII. kötet • 1908. deczember 2–deczember 22.
Ülésnapok - 1906-393
S8é r 393. országos ülés 1908 deczember Í5-én, kedden. a czélja és rendeltetése, hogy altkor, midőn a függetlenségi és 48-as párt, •— mint itt mondatott, én nem használtam azt a kifejezést — politikai becsületének megóvása czéljából a bankkérdés megoldására törekszik és az önálló bank megvalósítását tűzi feladatul, akkor nem tartanám szerencsés dolognak, ha egy kisebbségget, a melynek meggyőződésem szerint az országban sincsen visszhangja, csak azért szövetkeznék, mert annak tagjai nem hivei ennek az eszmének, az önálló banknak. Ez volt egész felszólalásomnak lényege, tenorja, nyíltan és világosan kifejezett szándéka. És nem volt szüksége a ministerelnök urnak szurrogátumokra gondolni, mert én világosan megmondottam és ezt minden félreértés kizárásával magyaráztam, hogy ezélom ennek a politikai konstellácziónak, a mennyiben tőlem függ, megvilágítása és, ha lehet, megakadályozása. így állunk az intenczió tekintetében. Már most a t. ministerelnök ur azt kérdezi tőlem, hogy őt magasabb szempontok irányítják és hogy vájjon ezek vezetnek e engem is ? A t. ministerelnök ur t. i. a jövő számára egy — hogy is mondja csak — zürzavarmentes, a kormányzást biztosító alapot akar teremteni. Engem csakugyan ez a szándék vezet. De méltóztassék nekem megmondani, abból származik-e a tiszta helyzet, ha — a mint azt Gaal Gaszton kifejtette — a kabinet tagjainak egyik részéről a legünnepélyesebben halljuk kifejteni azt, hogy az önálló bank hivei és ugyanakkor a ministerelnök ur nyilatkozik itt a házban és nem mondja meg, hogy ő milyen álláspontot foglal el, hanem azt mondja, hogy ő nyilatkozott 11 függetlenségi párti képviselő előtt. Azok előtt mit nyilatkozott, azt nem tudom. De nekem is, másnak is, az országnak is joga volna tudni, hogy a ministerelnök urnak mi az álláspontja ebben a kérdésben? Én tudom, mert a t. ministerelnök ur e tekintetben legalább én előttem soha titkot nem csinált abból, hogy ő az önálló jegybank felállításának nem híve, és hogy ő az önálló jegybank felállítására nem vállalkozik. Nem gátolja meg, hogy más megcsinálja, de ő maga nem vállalkozik. Azt tartom, hogy szabad a ^házon kívül történt nyilatkozatokra is utalni. Én az én beszédemben csak kérdést intéztem és tudtam, hogy ez így van. De tisztába kell ezt a helyzetet hozni, mert nézetem szerint annál zavarosabb helyzet nem keletkezhetik, mintha ez a párt fuzionál egy másik párttal azon czélból, hogy az önálló jegybankot felállíthassa, és azután kisül, hogy a kikkel fuzionált, azok nem akarják. Ez a zavaros helyzetből való menekülés ? Feleletem tehát az, igenis én is erre a czólra törekedtem és ez volt az én fölszólalásom lényege. De nézzünk most a dolgok mélyére és menjünk át a ténykérdésekre. Arról nem beszélek, mert szónoki figurákra nincs szükségem, hogy a ministerelnök ur éjféli harangszót hall és kísérteteket lát. Ez engem nem érdekel, hanem a paktum tekintetében, őt jellemző módon, azt mondja a t. ministerelnök ur, hogy ő tulajdonképen nemcsak nem helyteleniti, hogy az közzététetett, de nekem tulajdonképen hálával tartozik — most már a második hála — mert meggyőztem az országot, hogy semmiféle lekötöttség nincs. A hálát azután le is rója a t. ministerelnök ur — az ő szokása szerint. (Mozgás.) Ugyanakkor, midőn azt mondja, hogy hálával tartozik, akkor engem egy szelíd kis perfidiával vádol meg, és ezt elköveti oly módon, hogy ha én erre a térre rámennék, feltétlenül és kétségtelenül oly térre mennék, hol nekem hivatalos ^titkok szellőztetésével kellene foglalkoznom. És akkor a ministerelnök ur azt mondaná : íme, látjátok, erre is képes! (Mozgás.) Elfeledi a t. ministerelnök ur, a mint beszédem fonalán majd rá fogok mutatni, hogy ő sans géné ministertanácsi megállapodásokra, hivatalos elintézés körébe tartozó dolgokra kiterjeszkedett. Ugy látszik, azt az elvet állítja föl, hogy a hivatalos titoktartás csak a hivatalból kiment ministerek számára áll fönn, ellenben az aktiv ministernek szabad minden. Hát kezdjük, t. képviselőház, mindjárt azon. Azt mondja a t. ministerelnök ur — és ezt kurzív írással közli az a lap, a melyből idézek. (Olvassa): »De mégis sajátszerűnek tartom, hogy a t. képviselő ur köztudomásra hozta ezt a paktumot. Nem azért, mert ha együttműködésünk idejére visszaemlékezem, ugy rémlik előttem, hogy akkor, midőn ennek a paktumnak egyes pontjai indiszkréczió folytán, más oldalról, köztudomásra hozattak, a t. képviselő ur ítélte el legjobban ezt az indiszkrécziót.« És almikor én erre azt kérdeztem : »Mikor volt ez? Én erről nem tudok«, így folytatta a ministerelnök ur: »Hát méltóztassék ezt az argumentumot elejteni. A t. képviselő urnak megmondom majd, hogy mikor volt . . .« A t. ministerelnök ur itt az ő vitatkozási modorának egy igen élénk példáját adja. Először is elmondja, hogy milyen jierfid vagyok, hogy a mit magam indiszkrécziónak tartottam és jeleztem .. . Wekerle Sándor ministerelnök. Csak következetlen ! Polónyi Géza: • . . ezt aztán én magam követtem el, és a mikor ezt a vádat a világ szemébe szórja és az én szemem közé vágja, akkor azt mondja, hogy tekintsünk el ettől az ügytől. Hát bocsánatot kérek, én nem tekintek el ettől az ügytől. Mert t. képviselőház, itt a következő tényállítások foglaltatnak, hogy ennek a paktumnak az egyes pontjai instrukczió folytán közzététettek, hogy én a felett indignácziómat fejeztem ki.
