Képviselőházi napló, 1906. XXII. kötet • 1908. deczember 2–deczember 22.

Ülésnapok - 1906-385

156 385. országos ülés 1908 deczember 4-éh, pénteken. ban, hogy nem vehette figyelembe a védekezést, mert egy másik tani tó, a ki 6 — 7 lépésnyi távolságban állott a templomban, nem vette észre, hogy a gyermek tényleg rosszul viselte magát. Idézem Deák Ferencz szellemét és ha a magyar közoktatás terén ilyen drákói Ítélettel találkoznak, odaadom a nyakamat. (Zaj.) Ilyenekért nem szabad tönkretenni exisztencziákat. Nem szabad megfosztani azt az embert a nyugdijától. Hiszen még a gyilkosoknak is van (Egy hang a jobboldalon: Nyugdijuk! Derültség.) kegyelem a földön. Ezt az Ítéletet drákóinak tartom. Azután a t. minister ur csak tudja, hiszen európai vagy világhírneve van, hogy bármely intézmény bevezetése nem ugy szokott történni, hogy tűzzel-vassal kezdik és mindenkit megsemmisítenek, hanem szépszerével. És nem nyújtható mindenkinek, a ki ellenséges indulattal viseltetik az illető szerencsétlen tanítóval szemben, alkalom arra, hogy tönkretegye a tanítót és családját, exisztencziáját. Ez a legeklatánsabb eset, egy a sok közül, de szomorú tény és ez vihart fog támasztani és a vihart nem a mi népünk okozza, hanem a hatóság, a melynek hatáskört biztosit ez a szerencsétlen törvény. Csak azt említem meg, hogy nagyon sok visszaélés történik, (Zaj.) ugy, hogy csakugyan prédái a közoktatási hatóságoknak a papok, az iskolafentartók és gondnokok. Csak nem régen történt, hogy a legszegényebb vidékeken büntettek 300—400 koronával egy-egy iskolagondnokot vagy elnököt, mert a táblát vagy nem tette fel, vagy nem olyan mértékben, mint a hogy kívánták. Egy hang (balfelöl): Miért nem teljesiti a törvényt! Pop Cs. István : A törvény ezt nem követeli. Megvallom őszintén, hogy a románság nem az erőszak embere. Bármilyen vádak emeltetnek ellenünk, mi lehetőleg az éleket kerüljük. De engedje meg a t. minister ur, ha ezzel a törvénynyel terrorisztikus eszközt akar adni a hatóságoknak, hogy exisztencziákat tönkretegyenek, akkor talán minket is ki fognak zavarni abból az indolencziából, a melyben vagyunk. (Zaj és félkiáltások balfelöl: Ne fenyegessen!) Ez nem fenyegetés. Az egész közoktatásügyi kormányzat a sovinizmus jegyében leledzik. Tutsek Sándor: Az a helyes! Pop Cs. István : Abban a meggyőződésben vagyok, hogy a román nép, mikor filléreiből milliókat és milliókat áldozott a közoktatásra és mikor fiai alapítványokat hagytak kizárólagos szolgálatára a közoktatásnak, hazafias cselekedetet követett el, mert hazafias dolog és az állam legszentebb érdeke, hogy a fiai műveltek legyenek. (Helyeslés.) A román parasztnak egy szójárása van, a mely igazolja, hogy mennyire okos és mennyire tudja, hogy milyen hasznos neki a műveltség. Ez a közmondás így szól: Ciné are carte, are parte! vagyis azt a gyönyörű elvet vallja, hogy a kinek ismeretei vannak, a ki tanul, annak van jövője. Ezt vallja a legszegényebb román család is, mert a mi népünk kulturális hajlamú. Méltóztassék ezeket a gyönyörű sok milliókat megtekinteni, melyek kulturális czélokra fordíttatnak, hogy mit adnak ebből a románságnak. Könnyen meg lehet ezt állapítani abból is, ha csak azt veszem, hogy a nagy és tekintélyes gör. keleti egyház mindössze talán 98.000 koronát kap, mig más oldalra milliókat költenek. Azt hiszem, hogy számadatokkal van igazolva a sérelem. Ha a t. minister ur azt akarja bebizonyítani, hogy méltányolja kultur törekvésünket, ha csalhatatlan bizonyítékát akarja adni annak, hogy minket is óhajt segélyezni, van alkalom erre a mostani költségvetés keretében is. 1,412.600 korona van felvéve a színművészeti kiadások czime alatt. A jövedelem csak 54.600 korona, a többi az állam pénztárából megy, azokból a fillérekből, a melyeket mi is fizetünk. Tisztelettel kérem a t. minister urat, méltóztassék a n i ily irányú kultúrintézményeinket is támogatni. (Zaj.) Ha igaz az, hogy a színház a felnőttek iskolája, ha igaz az, hogy tanulságos színdarabok előadása nemesiti az embert, akkor igaz ez mi reánk is. A tótoknak, a szerbeknek és nekünk vannak kormányhatóságilag jóváhagyott ilyen alapitványaink, van egy román szinházalap. Az igazság követelményének felel meg a t. minister ur, ha ebből az 1,400.000 koronából egy megfelelő összeggel ezt is dotálja, mert akkor jelét adja annak, hogy ezekből az általunk szolgáltatott fillérekből is, habár szűk marokkal, de mégis hajlandó ily irányú intézményünket támogatni és istápolni. Én e tekintetben hivatkozom a múltra, a melyből önök is nagyon sok érvet szoktak maguk mellett meríteni, Hivatkozom Deák Ferencz szellemére, a mely megtanította önöket, miként kell bánni a nemzetiségekkel, ha azt akarják, hogy erős Magyarország legyen. 1868-ban egy Dimitrievics nevű szerb kért segélyt a szerb színház támogatására. Méltóztassanak meghallgatni, mit mondott Deák Ferencz erre nézve, mikor Lónyay Menyhért ezt ellenezte: »Én e részben azon elvet követem, a mint azt talán, ha szükséges lesz, a nemzetiségi kérdés tárgyalásánál bővebben előadandom, hogy mivel én az egységes, osztatlan magyar nemzetet ismerem el politikai nemzetnek, minden, a mi az állam nevében történik, menjen annak nyelvén is. De, hogy a színház oly politikai tér legyen, melynél ezen elvet alkalmazni kelljen, azt nem látom be. Én a nemzetiségi kérdésben sem akarok más elvet követni, mint azt, a mit igazságosnak látok. Engem nem az fog vezetni ott is, hogy egyik vagy másik nemzetiség tagjai mennyire lesznek meglégedve, hanem az, hogy