Képviselőházi napló, 1906. XXII. kötet • 1908. deczember 2–deczember 22.
Ülésnapok - 1906-385
150 385. országos ülés 1908 deczember 4-én, pénteken. Csitáry Béla: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) A költségvetéssel magával érdemlegesen foglalkozni nem kívánok, miután őszintén megvallom, bizonyos rezignáczió hatása alatt állok, a melynek okát a tegnap előttem szólt Buzáth Ferencz és ma Jánoky-Madocsány t. képviselőtársaim bőven kifejtettek. Engedelmet kérek, azonban, t. ház, hogy egy másik kérdésről emlékezzem meg. Az 1907 : XXVII. t.-czikk a népoktatásról szóló, módot és alkalmat ad arra, hogy a magyar állampolgárok a magyar nyelvet megtanulják. Én e törvényekhez szintén hozzájárultam, mert politikai hitelvem az, hogy ez országban minden állampolgárnak egyenesen kötelessége az állam nyelvét, a magyar nyelvet a nemzetiségek ezen összekötő kapcsát megtanulni. (Helyeslés.) Midőn azonban e meggyőződésemnek őszintén kifejezést adok, fájdalommal kell megemlítenem, hogy a perifériákon, a nemzetiségi vidékeken ennek végrehajtása akadályokba ütközik épen a nemzetiségi izgatások miatt. Hagy rámutassak egy példára, elmondok egy esetet, a mely az én választásomon történt. Ugyanis öreg emberek, asszonyok szaladtak a paphoz és könyörögtek neki, hogy mielőtt a magyar képviselőt megválasztják és anyanyelvüket elvesztik, még egyszer utoljára gyóntassa meg őket anyanyelvükön. (Derültség.) Ez megtörtént, tanukkal tudom bizonyítani. A népet a nemzetiségi izgatók elbolonditják azzal, hogy a magyar nyelv tudása az ő anyanyelvüknek elkobzásával jár, és nekünk ott a perifériákon, kik valóban missziót vélünk teljesíteni, nincs fegyverünk, hogy megczáfoljuk ezen rágalmakat és izgatásokat, nincs semmi, a mivel bizonyítsuk, hogy ez nem igaz ! Délelőtt Ballagi Aladár t. képviselőtársam, a kinek figyelmét én hívtam fel ismételten e kérdésre, más szempontokból szükségesnek tartotta, hogy az egyetemen a tót nyelvnek is katedrát nyissunk, és megokolta ezt azzal, hogy a felvidéki fiatalság, különösen a theologiára készülők, kénytelenek Prágába kimenni, hogy ott a szláv nyelvet is megtanulják, mert arra szükségük van. Azt mondja, hogy visszatarthatnók őket a budapesti egyetem részére, ha a szláv nyelvet itt, Budapesten, megtanulhatnák. Ez is fontos momentum, mert méltóztassanak elképzelni, hogy milyen levegőt szívnak magukba azok, a kik kimennek Prágába. Látjuk hatásukat a Felvidéken. Tény az, hogy a hazafiatlan román nemzetiség nyelvének van az egyetemen katedrája, — de a mi hazafias tót népünk anyanyelvének nincsen. Ezt nem értem. Én más oldalról kivánom megvilágítani a kérdést. Szükséges, hogy a tót nép megnyugtattassék az iránt, hogy nem igaz az, hogy a magyar nyelv megtanulása és tudása az ő anyanyelvük konfiskálásával jár, mert hisz van katedrája. Már ez is egy szempont, a mely megérdemli a figyelmet. De nagyfontosságú feladat az is, hogy hazafiság tekintetében megbízható emberek a felvidékre mehessenek, és ott a néppel érintkezve, akár mint szolgabirák, járásbirák, jegyzők, vagy — mondjuk — egyenesen akár mint képviselők, azt a népet hazafias irányban is tartsák. Ennek azonban első feltétele, hogy az illető nép nyelvét tudják. Voltak idők, midőn a nemzetiségi vidékek megválasztottak olyanokat is képviselőkké, a kik velük érintkezni és beszélni nem tudtak. Ez azonban helytelen, félreértésekre ad alkalmat, és szükséges, hogy a jelölt a néppel anyanyelvén közvetlenül érintkezni és beszélni is tudjon. Konstatálnom kell, hogy az OTszágban nincs egyetlen hely sem, a hol épen a mi hazafias tót népünk anyanyelvét meg lehetne tanulni. A középiskolákban még fakultative sincs erre alkalom, és a felnőtt embernek, ha hazafias szempontból meg akarja tanulni a tót nyelvet épen azért, hogy az agitátorokat ellensúlyozza, erre sehol sincs alkalma. Ebből a szempontból is szükségesnek tartom, hogy Budapesten a hazafias tót nép anyanyelvének katedra nyittassék. De szükség van erre más szempontból is, és ez is figyelmet érdemel. A mi tót népünk anyanyelve különbözik a cseh nyelvtől, és odafönn annak a cseh-tót egységnek hívei most azon mesterkednek, hogy a tót nyelvet elcsehesítsék. Nem szükséges lefestenem, hogy milyen veszedelmet jelent, ha ez sikerülne nekik. Ha mi ennek a hazafias tót népnek specziális anyanyelvét, a mely különbözik a csehtől, megőrizzük és a magyar állam oltalma alá helyezzük, Budapesten egy katedrát állit ank neki, akkor éket vertünk a csehek és a mi hazafias tótjaink közé, és hiszem, hogy ezzel hatalmasan ellensúlyozhatjuk azoknak az akczióját, a kik a cseh-tót egységet meg akarják teremteni nyelvkeveredés utján. Ezeknek előterjesztése után az igen t. minister ur becses figyelmébe ajánlom, e kérdést, és a tételt megszavazom. (Helyeslés.) Elnök: A házszabályokhoz kért szót Maniu képviselő ur. A ház határozatilag kimondta, hogy nem ad a házszabályokhoz szót, csak az ülés utolsó félórájában. Én azonban a házszabályok 251. §-ában biztosított jogommal élek és mivel nem találom, hogy a képviselő ur felszólalásával meg akarná akasztani a tárgyalás menetét, megadom neki a szót. (Halljuk!) Maniu Gyula: T. ház! A házszabályok 215. §-ának c) pontja alapján kérek szót, a házszabályok helyes alkalmazása czimén. Tanúi voltunk az imént azon jelenetnek, midőn az elnök ur szives volt Lukács László barátomtól a szót megvonni azon a czimen, hogy a tárgytól eltért. (Zaj.) Én önkényesnek tartom az elnök ur ezen eljárását. Nem tenném szó tárgyává, ha az elnök ur működésében nem látnék e tekintetben bizonyos rendszerességet. Nem ma vagyunk először tanúi ilyen jelenetnek, a midőn az elnök ur tényleg önkényesen, a nélkül, hogy eléggé mérlegelné a parlamenti szólászabadság határait, (Zaj és ellenmondás.) megvonja a szót. T. ház! Kétségtelen, hogy a parlamenti tárgyalásoknak az értelme a kérdéseknek a megvitatása és helyes világításba helyezése. A kér-