Képviselőházi napló, 1906. XXII. kötet • 1908. deczember 2–deczember 22.

Ülésnapok - 1906-385

138 385. országos ülés 1908 deczember k-én, pénteken. Dicső emlékű IX. Pius szent atyánk a Syllabus 47. tételében a következőket mondja (olvassa) : »A jól rendezett államszervezet azt kívánja, kogy a népiskolák, a melyek a nép minden osztályának valamennyi gyermekei számára állanak nyitva és a nyilvános intézetek, a melyek az ifjúság tudományos kiképzésére és nevelésére rendelvék, vétessenek ki az egyházi tekintély és beavatkozás alól, teljesen az államhatalom belátásának vettessenek alá, a kormány tetszése és a mindenkori közvélemény kívánsága szerint.« Azt mondja, ezen tanítással szemben a katholikus egyház álláspontja homlokegyenest ellenkezik, ezen tanítással szemben anathema sít. Nagyon sajnálom azt, hogy épen Magyarországon a hol nag}on könnyű lenne kiegyenlíteni ezeket az ellentéteket, a helyett, hogy ezen ellentétek kiegyenlítésére történnének a lépések és a törekvéseket látnók ebben az irányban, mindinkább nagyobb űr készül az egyház és az államkormány intencziói között. Lampel Róbert kiadásában megjelent az államkormány által kiadott népiskolai tankönyvek egy jegyzéke. Ezen népiskolai tankönyvek között, a melyek ministeri jóváhagyással vannak ellátva, van pedagógiai, tapasztalati lélektan, állattan stb. Létjak ezeken a tankönyveken a ministeri jóváhagyás számát. Beszereztem vagy tiz darabot belőlük. Ezek a tankönyvek határozottan keresztényvallás-ellenesek. Ezek beszélnek a szentírásban foglalt mesékről, a lélek halhatatlanságát kigúnyolják, az embert egyenesen az állattól származtatják le, beszélnek pozitív vallási elvrekkel homlokegyenest ellenkező dolgokról, a melyek, ha bevitetnek a népiskolába, megmételyezik a nép gyermekeinek lelkét, nevelhetnek a sovinizmus részére egyedeket, az anarchizmus részére hősöket, de jóhiszemű, valláserkölcsi alapon álló állampolgárokat nem nevelhetnek. Bemutattam ezeket a tankönyveket a főbb és legfőbb egyházi hatóságnak, és onnan bámulva és rendkívül nagy fájdalommal válaszoltak, hogy nem gondolták még sem, hogy nálunk annyira elfajuljanak a viszonyok, hogy államhatóságilag és ministeri jóváhagyással, hivatalos szám alatt, ilyen tankönyveket lehessen használni a népiskolákban. Ez az egyik része a dolognak, a miért nem helyeselhetem az állami iskolának ilyen természetű intézményét. De más szempontból nem helyeselhetem azért, mert az állami iskolai intézményben összekötötte a kultuszministerium az állami eszmét és a magyar állam nyelvének eszméjét, és ezeket kizárólagosakká tette a népiskolákban, miáltal lehetetlenné tette magát a népnevelést. Kállay Lipót: Ejnye, de nagy mondás! Lukács László : Én ott élek a nép között, látom, hogyan van alkalmazva ez a princzipium, és mi, a kik prakticze foglalkozunk a dologgal, tudjuk, hogy teljesen czélt tévesztett az egész dolog, és mondhatom, az igen t. kultuszminister urnak, hogy ez az egész kultúrpolitika : »01eum et operám perdidi.« Hogy vagyunk már most a gimnáziumi oktatással ? Tudjuk, hogy a gimnázium növendékei ki vannak válogatva a társadalmi osztályokból. Csak a jobbtehetségűekből gyűlnek össze; jobb családokból valók a növendékek, a kik tehát már a családban is bizonyos előkészültséggel bírnak arra, hogy a magasabb műveltséget elsajátíthassák. Es mi a tény ? Tekintsük a dolgot egészen objektíve. Ott van a német nyelv kötelező nyolcz esztendei tanulása. Én is tanítottam, mint gimnáziumi tanár és más tanárok, nyolcz hosszú esztendőn keresztül a német nyelvet. Vájjon eljuthatunk-e oda, hogy az a növendék, a mikor leteszi az érettségit és jeles osztályzatot nyert a német nyelvből, gondolatait szabatosan, tökéletesen és jól fejezhesse ki németül ? Egynémely ifjúval, körülbelül 5—6%-kal, vagy még annyival sem, talán sikerült ezt a czélt elérni, de bizony a többivel nem. Hogyan gondolhatjuk tehát, hogy hat év lefolyása alatt az elemi iskolában azokkal a szegény gyermekekkel, a kiknek életfoglalkozásuk, viszonyaik, az a miliő, a mely őket körülveszi, egészen más irányba tereli figyelmüket, s a kik szegénységüknél fogva nem is képesek olyan odaadással gondolni kis leczkéik megtanulására, — hogy képzelhetjük, hogy ezek már négy év múlva — a mint a közoktatásügyi minister ur megkövetek — gondolataikat szabatosan ... Gr. Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi minister : Nem ezt kívántam ! Lukács László t . • • fejezhessék ki magyar nyelven. Hát mondjuk érthetően. Ez teljesen lehetetlen és igy a magyar állami elemi iskolákban a népnevelés tönkre van téve ezzel a rendszerrel. Hogy fogadhatnám tehát el ezt a közoktatásügyi politikát, a mikor látom, hogy épen ellenkezőjét érjük el annak, mint a mi czélozva van, t. i. nem a népnevelést, nem az élethez szükséges ismeretek elsajátítását, hanem a lélek elsatnyulását. Simkó József: Hát Magyarországon nem kell magyarul tudni ? Lukács László: És így, t. képviselőház, következésképen — mert valamint a jóban, ugy a rosszban is megvan a következetesség — a mi kultuszkormányzatunknak ebben a rossz irányzatban való haladása is folytonosan következetesen megy előre. így pl. a tanítókkal szemben ezen hamis princzipiumból kifolyólag felállítja a kultuszkormány a következő dolgot: Ahhoz, hogy államsegélyt élvezhess, hogy államsegélyben megmaradhass, vagy hogy csak a quinquenniumokat is megkaphasd, szükséges, hogy nekem az eredményről beszámolj. Ha az eredménynyel beszámolsz, akkor megmaradsz a beneficziumodban, de ha nincs meg az az eredmény, a mit én várok, akkor megvonom a javadalmazásodat. (Hdyeslés baljdől.) Hát ez egy olyan pedagógiai princzipium, a melyre a mi közoktatásügyi kormányunk igazán Európa-szerte szabadalmat vehet, mert ez még