Képviselőházi napló, 1906. XXII. kötet • 1908. deczember 2–deczember 22.

Ülésnapok - 1906-385

136 385. országos ülés 1908 deczember h-én, pénteken. tendő, melyben a segélyezés módozata, közelebbi feltételei, a mindkét félre biztosított jogok és elvállalt kötelezettségek részletesen megállapitandók«. Én nagyon óhajtanám, ha a mindkét félre vállalt kötelezettségek részletesen megállapittatnának, a melyek között nem lenne utolsó, hogy mivel a szászok ellen talán ok nélkül azt mondják, hogy ők mindig a Deutschland és Sachsenland történetét tanitják, ezen nagy államsegély fejében szerződésileg elvállalnák azt, hogy pl. a történelem tantárgyát magyarul fogják előadni, a mi mint feltétel minimális, az állam érdekét azonban igen hathatósan gyámolitaná, s egyúttal az intézetnek német jellegét továbbra sem veszélyeztetné. Ezeket előadva, én, a mint méltóztatnak tudni, nagy bizalommal viseltetem a tényleges minister ur iránt, s a tételt elfogadom. (Elénk helyeslés, éljenzés és taps. Szónokot számosan üdvözlik.) Csizmazia Endre jegyző: Lukács László! Lukács Lászlő: T. kéj>viselőház ! (Nagy Zaj.) Elnök: Csendet kérek! Lukács Lászlő : Midőn a vallás- és közoktatásügyi tárcza költségvetésének tárgyalásáról van szó, azt gondoltam, hogy alkalmam lesz felemelkedni a lélek rejtekeibe, az elvek magaslatára. Nagyon sajnálom, hogy az igen tisztelt kultuszminister ur ezt nem engedi meg nekem, különösen akkor, a midőn a népnevelésnek ugy a lelki életre vonatkozólag, mint országos érdekből kifolyólag nagyon mélyreható kérdéseiről van szó. Én nevezetesen azt látom, hogy ebben a költségvetésben nem az állam általános érdekéről van szó, (Zaj.) nem az egységes politikai nemzetről, a melynek mi nemzetiségek is egyenjogú tagjai akarunk lenni, hogy nem az általános kultúra érdekeinek emelése czéljából van megalkotva ez az egész állami költségvetés, hanem egyedül és kizárólag szolgálatában akar lenni, és ezt tüntetőleg hangsúlyozza is, azon sovinisztikus, faji (Nagy zaj.) irányzatnak, a mely hazánk nagy szerencsétlenségére lábra kapott az országos kormány politikájában. Épen azért én az elvi álláspontokat akarom feltüntetni, elvi álláspontokra helyezkedem, mert ha mi a belügy, a kereskedelem, a pénzügy vagy a közoktatásügy tekintetében bizonyos elvekkel tisztában fogunk lenni és az elvek magaslatára emelkedve, ott az igazság, a jog, különösen a természetjog követelményei szerint meg tudunk egyezni, akkor, ha a részletekben van is indoka valami elégedetlenségnek, vagy ha nem vagyunk megelégedve az egyes tételekkel, ez kevésbbé feszélyez bennünket, mert ha az elvekkel tisztában fogunk lenni, akkor annak az óhajtott békének, közeledésnek, testvéries egyetértésnek, a melyet minden jóérzelmű állampolgár óhajt és melyet óhajtania kell, ennek az egyetértésnek korát, idejét, könnyebben elérhetjük. De épen itt vannak az elvi ellentétek; ezek okozzák az egyenetlenséget, mert ezen elvi ellentéteknek egyik része a költségvetésbe, tehát az államkormány politikájába van befoglalva mint nevezetes tényező. Miután ezt nem fogadhatjuk el, épen azért van közöttünk az az egyenetlenség, az a bizalmatlanság, a mely mindenre vezethet, csak jóra nem. Nevezetesen mit tapasztalunk ? Azt tapaszjuk, hogy a népnevelés terén, tehát a közoktatás • politikájának és ügyének épen azon a terén, a hol az államkormány a legintenzivebb módon kellene, hogy működjék, a népnevelés magasztos czéljának elérése tekintetében a czéllal szemben egészen ellentétes elvi álláspontot foglal el. Tudjuk a történelmi fejlődését ennek a kérdésnek, tudjuk, hogy az ó-korban vagy a középkorban milyen állapotban volt a népnevelés ügye, érdeke; tudjuk, milyen kulturális tendencziák voltak a rómaiaknál, a görögöknél, az egyptomiaknál, de vegyük különösen a mi helyzetünket Magyarországon. A középkorban a latin nyelv volt a kultúra nyelve. Ezen a nyelven akarták a tudományokat előadni és a népnevelésre is ezzel az eszközzel akartak hatni. így volt ez Európa többi államaiban is, mig végtére — nem mondom, hogy olyan forradalmi szellem következtében, a minőt hangsúlyozott a Ballagi Aladár igen t. előttem szólott képviselőtársam — de azon forradalmi szellemmel való rokonság következtében, — ezt legalább megállapíthatjuk — kifejezésre jutott egy igen szép, egy igen természetes, mindenki által nemcsak elfogadhatónak mondott és vallott, hanem megkövetelt princzipium épen a közoktatásnak népnevelési ügye terén. Ez a princzipium pedig az, a melyet Amos Comenius, ez a világhírű pedagógus lefektetett az ő pedagógiai műveiben, a melyet tudományosan kifejezésre juttatott, a melyet megindokolt oly szépen, hogy kénytelenek voltak azt elfogadni az akkori jsedagógusok is, a kikről pedig tudjuk, hogy rendkívül konzervativek voltak. Midőn Sárospatakon ennek a nagy pedagógusnak két évszázados jubileumát ünnepelték, szép aranyos betűkkel vésték be egy márványtáblába a sárosjjataki kollégium falára azt a nagy princzipiumot, a mely átalakító hatással bírt különösen a népnevelés terén; ez pedig a következő : minden nép csak saját anyanyelvén művelődhetik. Ezt a princzipiumot minden művelt nép elfogadja, ezt a princzipiumot megköveteli a néplélek, a természetjog, megkövetelte a magyar is a maga részére. Ha tehát ez igaz Sárospatakon, hát nem igaz Naszódon vagy Laczfaluban ? Ez egy általános érvényű igazság és a pedagógia terén olyan követelmény, a mely ha nem alkalmaztatik épen a népnevelés terén, megbőszülj a magát elő-