Képviselőházi napló, 1906. XXII. kötet • 1908. deczember 2–deczember 22.

Ülésnapok - 1906-385

130 385. országos ülés 1908 deczember k-én] pénteken mint az északamerikai alkotmány általában véve, különösen Horváth Mihály tárgyalta; közelebbről pedig ismeretes volt magán az országgyűlésen is, a hol 1843/44-ben Wurda Károly kanonok, a győri káptalan követe, egyenesen ezt követelte; »szabad ország, szabad vallás és szabad egyház«. Nem fog senki sem megütközni rajta, hogy egy kanonok akkor igy beszélt, mert hiszen ismernünk kell, hogy miért beszélhetett igy. A katbolikus egyházban akkor Lamennais vezet, a ki czélul tűzte ki a pápaság demokratizálását, s Beöthy Ödön és a hozzá hasonló világi katholikusok mindenben támogatták a szabadelvű törekvéseket. Williams Roger megtehette azt szűz talajon, nem történelmi területen, hogy szabad egyházat állit fel a szabad államban. Európában ez nagy nehézségekbe ütközött, de azért megpróbálták, különösen Belgiumban, a hol az 1830-iki forradalom idején, mely voltakép mintája az 1848-iki forradalomnak és eszmei irányitója kétségtelenül, az állam és az egyház külön választatott. Nothomb, az akkori fó'vezetője ezen egész mozgalomnak, azt mondja, hogy állam és egyház oly távol vannak Belgiumban, mint az állam és a geometria. Nálunk ez azonban nem ment olyan könnyen és talán sehol sem mehetett olyan nehezen a keresztülvitele ennek a gondolatnak, mint épen minálunk, a hol az első akadály épen a protestáns részen jelentkezett. Legelőször protestánsok tiltakoznak az ellen, hogy itt bárminő államegyház-féle kísérlet tétessék. Protestánsok, kik akkor többet beszéltek az autonómiáról és kevesebbet a vagyoni jólétről, mint napjainkban, mert napjainkban, a mint. méltóztatik tudni, autonómiáról mintha már 10 —15 esztendeje nem hallottunk volna semmit, hanem a vagyoni jólét kérdése folytonosan előtérbe nyomul. Azok az autonómiát féltették .... Bella Mátyás : Ma nincs protestáns autonómia ! Ballagi Aladár: Ma nincs protestáns autonómia ? (Zaj.) Engedelmet kérek, ezen megjegyzésre már igazán nehéz válaszolni. (Derültség.) Különben Bella Mátyás t. képviselőtársamnak ez a megjegyzése pendantja annak, hogy Magyarországon van uralkodó és van elnyomott vallás ; ugyanabból a gondolatkörből való. Rakovszky István : Helyes ! Nagyon jó ! Ballagj Aladár : Hármas akadálya volt annak, hogy ez már akkor is több legyen, mint princzipium, mint elvi kijelentés, a mely, mint mondám, detronizálja az uralkodó vallást, egyenlőséget mond ki és semmi egyebet. A protestánsok kijelentik, hogy ők megijednek ettől az ajándéktól. Az első nyilatkozó Vandrák András. Protestáns emberek és azok, kik magyar és latin irodalommal bővebben foglalkoznak, tudják, hogy micsoda elsőrendű személyiség. Eperjesi tanár és egyik legelőkelőbb gondolkozója azon időknek. A Protestáns Egyházi és Iskolai Lap 20. számában rögtön a törvényjavaslat publikálása után ezt irja (olvassa) : »A törvény szinte megijeszt, midőn azt rendeli, hogy minden bevett vallásfelekezetek egyházi és iskolai szükségletei közálladalmi költségek által fedeztessenek. Ez tán több is, mint a mennyit óhajtánk, mint a mennyit elfogadnunk lehetend, mint a mennyit az álladalom teljesithetend. Minden szükséget fedeznie nem is lesz szükség, hisz már eddig is volt. habár szűken, mégis annyi költségünk, hogy megállánk. Itt tehát csak némi felsegélés kívánatos, de minden költséget fedezni az áUadalom nem is lesz hajlandó, t. i. feltétlenül, minden jogigény nélkül; viszont másrészről mi sem lehetünk hajlandók elfogadni az álladalomtól minden szükségletünk fedezését oly feltételek alatt, melyek szerint többet veszítenénk itt, mint nyernénk amott. Miként fogunk tehát szerződni, hogy mindkét részről kivárt sikert nyerjünk ? A kölcsönös viszonosság utján, ugy t. i., hogy mink se kapjunk mindent a státustól fizetés dolgában, a státus se tőlünk mindent intézkedhetés dolgában*;-. Ez a tiszta protestáns álláspont, mely a többséget nyerte meg a tárgyalások alatt. Ehhez képest mondotta ki 1848 szeptember 3-án mind a három protestáns felekezet értekezlete, — mert akkor oly szabadelvűén értelmezték a protestantizmust, hogy az unitáriusok is benne voltak, a kik ujabban nincsenek benne — boldogult atyám is benne volt eoben az értekezletben, iratokkal is igazolhatom, hogy ezt mondotta ki : »Autonómiánk sértetlenül fentartandó. A mennyiben egyházi és iskolai szükségleteinket nem birnók fedezni, azok pótlásáról az álladalom gondoskodjék«. Tehát az 1848 szeptember 3-iki, az unitáriusokkal együtt tartott közös protestáns értekezlet ugyanazt mondja, a mit most tesz a vallás- és közoktatásügyi minister. (Igaz ! Ugy van !) Tovább megyek. (Halljuk! Halljuk I) A református egyháznak vezérférfia ebben az időben, — a gömöriek jól fogják tudni — Jakabfalvy András, elsőrendű ember, kereken visszautasította az egészet. Székács József azt mondja: lelkiismeretem ajtaján kopogtat az a mondása Urunknak : Nemcsak kenyérrel, él az ember. Tartok tőle, hogy a ki megfizet bennünket, annak szolgálnunk kell majdan, vagyis annak szolgái leszünk. Ezt megint a közszeüemmel kell magyarázni. A protestáns világ miért nézi ezt igy ? Abban az időben, nem olyan szűk látkörűek az emberek, mint napjainkban, hanem tekintetük, azt lehet mondani, az egész emberiséget átfogja. Láthatták, mi ment végbe Angliában 1843-ban az államegyház visszaélései folytán, az államegyház nyomása következtében. Az államegyház papságának több mint fele máról holnapra, fényes javadalmait odavetve, elhagyja a High-Church-öt, megalkotja a Free-Church-öt Chalmers vezetésével. Akkor olyan vüág volt, ezt tessék figyelembe venni, midőn az 1848: XX. t.-czikkről méltóztatik beszélni. A protestáns világ ugy nézte saját ügyét, hogy abban az autonómia mindenek felett való ; az autonómia legcsekélyebb sérelme oly veszedelem, hogy inkább semmi sem