Képviselőházi napló, 1906. XXI. kötet • 1908. szeptember 22–deczember 1.
Ülésnapok - 1906-367
66 367. országos ülés 1908 november 12-én, csütörtökön. mindent, a mit a közigazgatási téren egy idevágó törvény egyáltalában megtehet. Az idő előrehaladottságánál fogva nem tudok most már kiterjeszkedni arra, a mit a 2. §. fontos intézkedéseire vonatkozólag már e helyen is meg akartam jegyezni, arra sem, (Halljuk! Halljuk!) hogy nem lett volna-e előnyösebb, ha külföldi mintára, azon társadalmi akczió, a melynek feltétlenül karöltve kell járnia a törvényhozási akczióval, már a törvényben fixiroztatott volna, a mint azt például a sweizi törvény 25-ik, a spanyol törvény 11. és az olasz törvény 10. §-a megteszi. Megvallom őszintén, hogy a miniszter ur álláspontjával szemben szivesebben láttam volna, hogyha azon szervezeteknek, a melyeket ő rendeleti utón kivan életbe léptetni, alapelveit, kereteit már a törvényben fektette volna le, hogy azután ne jöhessen egy olyan belügyminiszter, a ki nem helyeselvén ezt az egész intézményt, azt egyszerűen egy tollvonással a parlament megkérdezése nélkül rendeleti utón megszüntethesse. Hogy a társadalomra e téren nagy és végtelen nehéz, de ennek megfelelőleg óriási horderejű feladat is vár; azt senki sem fogja kétségbevonhatni. De hogy e nemes hivatását teljesíthesse, kettőre van szüksége: először olyan erkölcsi erőre, amely képessé és alkalmassá tegye, hogy hazája érdekében a nobile officramok eme legnemesebbikét megtántorodás nélkül tölthesse be, másodszor pedig olyan szervezetre, a mely megkönnyítse működését. Ennélfogva meg kell alkotni vármegyénként a megyei tudósítók, a szükséghez képest a helyi bizottságok intézményét, ahogy azt helyesen az olaszok már törvényük 10. §-ában fixirozzák. Meg kell alkotni a vármegyei kivándorlási bizottságot, a mely a tudósítók és helyi bizottságok véleményét megrostálja és feldolgozza s véleményes jelentéssel felterjeszti a belügyminisztérium szakosztályához és a kivándorlási tanácshoz. Ettől az informatív szervezettől függetlenül egy propagáló, apostolkodó társadalmi liga megalkotása is szükséges. Ezt természetesen nem rendeletekkel, hanem csak egy országos felbuzditäs erejével lehetne megteremteni. E ligának a hamis hirek megczáfolása, az amerikai munkaviszonyok, a megélhetés valódi képének feltárása volna kötelessége. Ezenfelül feladata volna a kontaktus keresése azon amerikai társadalmi szervezetekkel, a melyek odakint istápolnák, támogatnák kiszakadt véreinket. Mindezek után, t. ház, én azt hiszem, hogy a kivándorlás betegségét ez a törvényjavaslat véglegesen orvosolni nem fogja, azonban hozzá fog járulni ahhoz, hogy olyan rendes és nyugodt keretekbe szorítsa a kivándorlás egész folyamatát, hogy azután a gazdasági és szocziális téren következő reformok az egész jelenséget a minimumra redukálhassák. (Élénk helyeslés.) Ha majd sikerül a gazdasági disparitást részben iparunk fejlődésével, de másfelől szocziális törvényhozásunkkal is, ellensúlyozni, akkor sikerülni fog a kivándorlásnak azt az ellenszerét megtalálni, a mely végrehajtói vagy rendőri rendszabályokkal soha nem pótolható. A részletes tárgyalás alapjául elfogadom a törvényjavaslatot. (Elénk helyeslés, taps és éljenzés. A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Az idő előrehaladottságára való tekintettel javaslom a háznak, hogy a tanácskozást szakítsuk most félbe és annak folytatását halaszszuk a ház legközelebbi ülésére. Méltóztatnak ehhez hozzájárulni ? (Igen!) Ha igen, akkor ilyen értelemben mondom ki a határozatot. Most már javaslatot teszek a legközelebbi ülés idejére és napirendjére nézve. (Halljuk! Halljuk!) Javaslom a t. háznak, hogy legközelebbi ülését holnap, pénteken, 1908. november 13-án délelőtt 10 órakor tartsa és ennek napirendje legyen: 1. elnöki előterjesztések és irományok bemutatása; 2. — a mint ezt méltóztattak már a tegnapi ülésben elhatározni, — Babocsay Sándor és társai indítványának indokolás végett való felvétele; 3. a mai ülésben általánosságban és részleteiben elfogadott három törvényjavaslat harmadszori olv 4. azután az országgyűlési képviselőválasztásról szóló törvényjavaslat előzetes tárgyalására kiküldendő bizottságba 31 tagnak megválasztása; 5. ő cs. és ap. kir. felsége szuverén jogainak Boszniaés Herczegovinára való kiterjesztésére vonatkozó törvényjavaslat, előzetes tárgyalására kiküldendő. bizottságba 21 tag megválasztása; 6. a kivándorlásról szóló törvényjavaslat tárgyalásának folytatása; 7. Budapest székesfőváros fejlesztéséről és háztartásának rendezése végett teendő állami intézkedésekről szóló törvényjavaslat tárgyalása ; végül 8. a kérvények. (Helyeslés.) Méltóztatnak ezen napirendi javaslatomhoz hozzájárulni? (Igen!) Ha igen, akkor előtér-, jesztésem értelmében a napirendet megállapítottnak jelentem ki és az ülést bezárom. (Az ülés végződik d. u. 2 órakor.) . Hitelesítették. Simkó József s. k. Kacskovics Géza s. k. naplóbiráló-bizottsági tagok.