Képviselőházi napló, 1906. XXI. kötet • 1908. szeptember 22–deczember 1.

Ülésnapok - 1906-372

166 372. országos ülés 1908 november 19-én, csütörtökön. részéről hosszú évtizedeken keresztül kifogásoltak és támadtak, és a melyek a koalicziós rendszer alatt is megmaradtak teljes mértékben. Megengedem, hogy ezeknek rendbehozására még nem is volt mód, de állithatom, hogy van sok hiba, melyekért kizárólag ez a rendszer felelős. Itt kénytelen vagyok rámutatni arra, hogy a mit az államháztartásra, az államgazdaságra nézve, azt hiszem, bebizonyítottam, hogy t. i. az válságos helyzetbe került, azt be tudom bizonyítani magára az országra nézve is. Az államnak, mint minden organizmusnak, megvan a maga idegzete, vérkeringése, melynek állapotából az egész ország állapotára lehet következtetni. Az ország idegzetének, vérkeringésének legfontosabb szerve a vasút. Ha a magyar államvasút, általában a magyar közlekedés viszonyait vizsgáljuk, akkor sajnálattal kell konstatálnom, hogy ezen, valamikor hires intézmények ma a derűt állapotába kerültek. Bevallom, hogy e tekintetben némikép a Cassandra szerepét játszom, mert még 1906-ban, mikor a forgalmi zavarok, az üzembeszüntetés, vaggonhiány volt napirenden, voltam bátor rámutatni, hogy azon hibákat, melyeket a szabadelvű rendszer elkövetett, a mostani rendszer még tetézi. Eámutattam akkor, hogy az államvasutaknál mutatkozó vaggonhiány nem csupán a szabadelvű rendszer hibáján nyugszik, hanem azért egyenesen a mostani kormányzatot is felelőssé lehet tenni. Felemiitettem akkor, hogy egy küldöttség ment 1906-ban a kereskedelemügyi miniszterhez és elpanaszolta, hogy 15, mások szerint 19.000 vaggonhiány mutatkozik a forgalom lebonyolítása terén, és kérték a kereskedelemügyi minisztert, hogy ezen segítsen. A miniszter ur azt felelte akkor a hivatalos kommüniké szerint, hogy a bajon segíteni fogunk részben, de egészben nem tudunk, mert nincs pénz. A 19.000 hiányzó vaggonból be fogunk szerezni egyelőre 4500-at, a következő években 1910-ig még 6000-ret, ugy hogy az 1910. esztendőben 10.500 vaggon fog a hiányból rendelkezésre állni. Tehát 19.000 hiányzó vaggonból a miniszter ur csak 10.000-ret akart beszerezni. Természetes, hogy a forgalom emelkedésével ez a hiány fokrólfokra nőtt, ugy hogy a tavalyi esztendőben bekövetkezett az a válság, melyet én már 1906-ban előre megjósoltam. De mutatkozik az államvasutak terén egy oly jelenség is, a mely minden elfogulatlan embert megdöbbent és ez az, hogy mig az előző években nemcsak nálunk, hanem az egész világon a vasúti forgalom, és ezzel együtt a vasúti bevételek is 10—12%-kal emelkedtek, addig most végre nagy erőlködéssel, az országra reá tett sulyokkal és mindenféle erőszakos intézkedésekkel, a melyekre a helyzet kényszere vitte iá a kereskedelemügyi kormányt, sikerült elérni azt, hogy — először hosszú évtizedek óta — az államvasutak j övedelme és forgalma nem emelkedett ebben az esztendőben, hanem csökkent. A hol ilyen jelenség mutatkozik a közlekedés terén, azt hiszem, bátran beszélhetünk a gazdaság válságos helyzetéről. De mutatkozik ez a közlekedés más téren is. Bátor vagyok utalni arra, hogy a mikor a miniszterelnök ur expozéját tartotta ehhez a költségvetéshez, bizonyos büszkezéséggel adta elé, hogy a közutakra az állam a jövő esztendőben 700.000 koronával többet akar költeni, mint a mennyit az előző évben költött. Erre azt a szerény megjegyzést tettem, hogy valóban gyönyörű összeg ez a 70Ö.000 korona, mire a miniszterelnök ur általános tetszészaj között lefőzött engem és kimutatta, hogy az állam nem 700.000 koronát, hanem 11 millió koronát költ a közutakra. Daczára annak, hogy egy kormánypárti lap megírta rólunk, — már ilyen megtisztelő vonatkozásban a miniszterelnök úrról és rólam — hogy ő engem mindennap és minden beszédében lefejez, ennek daczára módomban van utalni arra, hogy igenis kettőnk közül ebben a kérdésben nem a miniszterelnök urnak van igaza, mert nem azon inczidentális alkalommal, hanem már az 1906-iki és 1907-iki pénzügyi felszólalásomban én nem ezeket a számadásokat, nem a 700.000 koronát kifogásoltam, hanem kifogásoltam azt a 11 miihót, a mit költünk. Ezekben a felszólalásokban rámutattam arra, hogy az országnak közlekedési viszonyai valóságos ázsiai állapotban vannak. Rámutattam arra, hogy a 32.654 kilométernyi törvényhatósági útból 7692 km. nincs kiépítve ; rámutattam arra, hogy pl. a Duna—Tisza közén a törvényhatósági utaknak 58%-a nincs kiépítve, és rámutattam arra is, hogy a viczinális-utak 45.235 km.-jéből csak 18.000 km. van kiépítve, tehát 61%-a a viczinális utaknak, a melyek az egyik községet a másikkal összekötik, egyáltalában nincs kiéjjitve. Ezekkel a tényekkel szemben a miniszterelnök ur gúnyosan ideállítja a diadalmas tényt, hogy az állam minden esztendőben 300 km. uj utat épit. Ha ebben a sikeres tempóban halad az áüam és a t. kormány, akkor talán a törvényhatósági utakat 25 esztendő múlva mind kiépítik. Azt hiszem a t. képviselőtársaim a kormánypárti részen mindent megtesznek arra, hogy uralmuk minél tovább tartson. De meg vagyok győződve arról, hogy ha remélik is, hogy nagyon soká fog tartani, de nem hiszem, hogy a kormánypárton volna olyan vérmes ember, a ki azt is hinné, hogy még 25 esztendő múlva is a t. kormány fog utakat épiteni.läp Ezek^a tények mutatják, hogy az ország közállapotaival, az ország gazdasági helyzetével, fejlődésével nem lehetünk megelégedve. Mégis mit látunk ? Ugy a pénzügyi bizottságnak jelentésében, mint a miniszterelnök urnak kijelentéseiben felmerült az a valósággal megdöbbentőnek nevezhető eszme és terv, hogy az ország szükségleteinek kielégítésére szükséges pénzt, a mire felszólalásom 1 elején voltam bátor rámutatni, az államvasuti fuvardijaknak, a szállítási dijaknak a felemelésével akarja előteremteni. Ez t. képviselőház, ijesztő és megdöbbentő tény. Mert többször volt alkalmunk ráutalni arra