Képviselőházi napló, 1906. XXI. kötet • 1908. szeptember 22–deczember 1.

Ülésnapok - 1906-372

372. országos ülés 1908 november 19-én, csütörtökön. 165 volt akkor, az államhitel pedig azóta határozottan romlott, mert akkor 94-es árfolyamon voltak a magyar áUamhitelpapirok, ma pedig csak 91V2

_es árfolyamon. Fenyvesi Soma: Ma jobban állunk! Farkasházy Zsigmond: Ha a t. képviselő ur állitja azt, hogy az áUamhitelpapirok ma jobban állanak, méltóztassék a jelzálogpapír elhelyezését megpróbálni. Fenyvesi Soma: Semmit sem változott. Farkasházy Zsigmond : Semmit sem változott? De az árfolyam ! (Zaj.) Akkor, a mikor a nagy európai válság volt, mindenütt, a külföldön is mutatkozott depresszió ; de a külföldi piaczon annyi a pénz, hogy alig tudják elhelyezni, csak nálunk maradt meg a válság. Ez olyan jelenség, a melynek okát kutatni kell abban a kormányzatban, a mely iránt a külföld, az ország hitelezői bizalommal nem viseltetnek. (Mozgás.) És, t. ház, ha ezt a jelenséget nézzük, akkor joggal állithatjuk, hogy az ország esetleg — a mitől Isten óvjon — már a közeljövőben egy katasztrófa előtt áll. Mert, hogy az ország lakossága ezt a szomorú állapotot, a melylyel teljesen elégedetlen, a mely mindenütt ingereltséget, haragot, csalódottságot idéz elő, eltűri, ennek magyarázatát abban találom, hogy a mig az ország millióinak köztudatába az a fájdalmas öntudat belemegy, hogy az ő gondját nem jól viselik, hogy ügyeit nem jól vezetik, ahhoz idő kell. Hiszen czethalászok mesélik, hogy mikor a szigony azt az óriási állatot éri, a mely halálos döfést mér reá, akkor még perczek, talán negyed . órák is elmúlnak, a mig a czet agyközpontját eléri az az érzés, hogy ő rá most halálos csapást mértek. Ugyanígy van az a néptömegeknél is, a melyek csak lassan, hosszabb idő után érzik meg a fájdalmas csapásokat, a melyeket reájuk mérnek. A magyar nép is meg fogja érezni, fájdalom, a csapást, a melyet a koalicziós gazdálkodás reá mér, de erre idő kell és a mikor majd megérzi, védekezni fog. (Zaj.) De én azon csodálkozom, hogy felülről, arról a helyről, a hol ma is, sajnos abszolút akarattal dirigálják ezt az országot, ezt még idáig nem vették észre, s hogy ennek nem vetettek még véget. Hiszen a Habsburg-ház csak egy politikát ismer, és azt Ausztriában is, nálunk is, egész birodalmában gyakorolja, t. i. a nagyhatalmi politikát és a családi politikát. A nagyhatalmi politika pedig gazdasági erő nélükl, gazdasági készenlét nélkül nem lehetséges. Ma, hogy egy ország harczképes legyen, nem fegyverre, katonára van szüksége, vagy legalább nem egyedül ezekre, hanem első sorban pénzbeli erőre. Láttunk oly háborút, a hol az egyik fél jól fel volt fegyverkezve, volt katonasága, felszerelése, flottája, de nem volt pénze. A másiknak egy fia katonája sem volt, egy ágyuja, egy hajója sem volt, és ez a másik, mert pénze volt, játszva legyőzte a felszerelt nemzetet, a mely elég anyagi erővel nem rendelkezett a háború folytatására. Érdekes jelensége volt ennek a spanyol-amerikai háború. Mit fog tenni ez az ország, ha komoly háború előtt állunk ? Hiszen ezt nem mint kimerát, messze jövőben álló lehetőséget mondjuk. Hiszen tudjuk, hogy a mozgósitás első stádiumában már bejutottunk, és megtörténhetik, hogy a közel jövőben ez az ország területi épségeért vagy legalább a nemzeti becsületért kénytelen lesz harczolni, és akkor kérdem, hogy a száz meg száz milliót, a mely a hadviselés első napjaiban szükséges, honnan fogja előteremteni a pénzügyminiszter ? Hiszen, ha ma, a békeidején, a viruló koalicziós uralom korszakában, oly időben, a mikor a lapok tele vannak a koalicziós uralom eredményei, vivmánjai fölött érzett elragadtatással, a mikor e házban ellenvéleményt nem hallani és mindenki el van ragadtatva, mondom, a mikor ma 91% az árfolyam, mi fog történni, ha bekövetkezik a hadüzenet ? Hiszen oly derűt áll elő a tőzsdén nemcsak nálunk, de az egész világon, hogy akkor azt a 400—500 milliót, a mely az első napokon kell, a pénzügyminiszter nem tudom hogyan, és mily módon szerzi be ? Hiszen az utolsó nagy háború viszonyai és tapasztalatai bizonyitják, hogy a hadviselés minden egyes napja 150—200 miihóba kerül. Ha ily óriási összegeket kell a miniszterelnöknek, a pénzügyminiszternek előteremtenie, oly bizalmi és hitelviszonyok mellett, mint a milyenek a koalicziós uralommal szemben ma a külföldön mutatkoznak : akkor joggal tehető fel, hogy az ország gazdasági katasztrófa elé megy, és csodálom, hogy odafenn, a hol csak a jelzett szempontok dominálnak, ezt még nem látták be, észre nem vették és számon nem kérik. De remélem, hogy ez a szempont, ez az indok, t. i. a hatalom megtartásának szempontja és indoka talán rá fogja venni a t. kormányt is, hogy változtasson a mai állapotokon és szüntesse meg ezt a gazdálkodást, a mely ily hitelviszonyok közé, ily gazdasági állapotba juttatta az országot, az államot. T. ház ! Az ellenzéki működésnek megvan az a kedvező és kellemes oldala, hogy az ember jogosult birálni, jogosult kifogásolni, kritizálni, de nem köteles megmondani azt, mit kellene tenni az állajiotok megváltoztasására. Én az ellenzéki felszólalás ez előnyét nem veszem igénybe, és állithatom azt, hogy a t. kormány igen könnyen kerülne abba a helyzetbe, hogy az ország nagyobb megterhelése nélkül, és a nélkül, hogy szükséges volna az országra nézve valóban fontossággal biró kiadásokat redukálni, 40—50 miihót ebből a költségvetésből tudna szerezni magának arra, hogy azon kulturális és gazdasági feladatok, a melyek már elhanyagoltattak, és külföldön a mi hitelünket elsősorban megrontják, pótoltassanak, és ezen kötelezettségünknek eleget tehessünk. A szabadelvű rendszertől átvettünk egy csomó hiányt, egy csomó helytelen és inkorrekt eljárási módot, melyeket a függetlenségi párt és az ellenzék