Képviselőházi napló, 1906. XXI. kötet • 1908. szeptember 22–deczember 1.

Ülésnapok - 1906-371

372. országos ülés 1908 november 18-án, szerdón. 151 vándorolt be, miután Eománia már rég megalkotta volt az ő alkotmányát és egy pár falutól eltekintve, nem autochton népesség; mi pedig már közel 2000 éve vagyunk itt ebben az országban, autochten lakosok vagyunk, 3 millió, tehát már számarányunknál fogva is megvan a jogunk, a természeti jog alapján, hogy itt éljünk és követeljük, hogy egyenlő állampolgári jogokban részesüljünk a többi nemzetiségekkel. De mivel önök nagyon szeretnek mindig a történeti jogokra hivatkozni, hát a mi román népünknek és a szláv népeknek megvan ám a történeti létjogunk is ebben az országban, mert a mi őseink is harczoltak annak idején a Rákóczi-hadakban, ők is ontották vérüket a török elleni küzdelemben, és százezrekre megy azoknak a románoknak és szlávoknak száma, a kik a Habsburgok hadseregeiben ezért a monarchiáért a különböző harcztereken a külföldön elhidlottak. A mi népeink voltak azok, a melyek a perifériákon laktak és a melyek a múltban mindig a legtöbb áldozatot kellett hogy hozzák az ország megvédelmezéséért. így tehát mi nem vagyunk olyan elem, mint a Romániába bevándorolt magyar elem, hanem mi autochton elem vagyunk ebben az országban. Nem akarok további polémiába bocsátkozni a romániai magyarok sorsát illetőleg, nem akarok párhuzamot vonni azoknak a sorsa és a mi sorsunk között, csak még egy tapasztalatot akarnék önöknek elmondani, a mit Bukarestben tettem. Egyszer románul szólítottam meg a kocsist, a kinek kocsijában ültem és ő perfekt románsággal válaszolt. Beszélgettünk egymással, a mig kisült, hogy ő magyar, székely ember, ő már a második generáczió Romániában, de perfektül beszélt magyarul. Azt kérdeztem tőle : hogyan lehetséges ez a dolog, hol tanult meg ő magyarul ? Azt mondta: »Én magyarul a bukaresti magyar iskolában tanultam.« »Hát Erdélybe nem vágyik vissza ?« — kérdeztem tőle. Azt felelte : »Nem vágyom, mert egyszer ott voltam, hogy az apám utáni örökségem után nézzek, de miután ott töltöttem egy hetet, visszajöttem és nem is akarok többé visszamenni, mert ott annyira sikanirozzák az embert a biróságok és a szolgabirák, hogy nekem, mint magyar embernek sokkal jobb dolgom van itt Romániában és politikai tekintetben is teljesen szabadnak érzem magamat.« A mi pedig azt a bizonyos békejobbot illeti, t. ház, az most nem aktuális kérdés. De tiz-husz év múlva én is azt hiszem, hogy aktuális lesz a román éa a magyar barátság és a viszonyok meg fognak annyira érni, hogy békejobbot nyújtsunk egymásnak. Még pedig azért, t. képviselőház, mert változni fognak a monarchia erőviszonyai a múlthoz képest. Épen most állunk egy nagy fordulópontnál. A szlávok Ausztriában immár magukhoz ragadták a hegemóniát és csak idő kérdése, hogy Magyarországon sokkal nagyobb súlya legyen a szláv elemnek, mint eddig volt a politikai vezetésben, ugy hogy most már nem fér kétség ahhoz, hogy a szláv elem a jövőben mint politikai főtényező fog szerepelni ebben a monarchiában. Ma mi románok a legjobb barátságban vagyunk a szlávokkal, mert közös czélért kell küzdenünk. Akkor majd fordulni fog a világ sorsa és fordulni fog a mi sorsunk is, akkor a szláv elem megerősödvén, ő fogja majd erejét éreztetni nemcsak velünk szemben, hanem a magyarokkal szemben is és akkor a magyar elem lesz az, a mely keresni fogja a mi barátságunkat, mint a hogyan a szlávok ma keresik a mi barátságunkat és mi viszont keressük a szlávokét. Mindaddig, azt hiszem, korai a békejobbról beszélni. A mi a költségvetés tulaj donképeni tárgyát illeti, nem fér kétség ahhoz, hogyha az ember a költségvetést az ország tényleges viszonyaival összehasonlítja, azt látja, hogy a kettő közt nagy kontraszt van, és eszébe jut az embernek az a régi magyar szó, hogy : czifra nyomorúság. Mert a mig egyfelől gazdasági, szocziális, nemzetiségi, sőt felekezeti bajokkal küzd az ország, addig látunk egy költségvetést, a mely immár meghaladja a másfél milliárdot; de ha közelebbről szemügyre veszszük, azt látjuk, hogy ezen nagy összeggel szemben egészben csak 48.069 korona a fölösleg. S ha az 1909. évi költségvetést összehasonlítjuk az 1908-iki költségvetéssel, azt találjuk, hogy a fölösleg csak 1924 koronával emelkedett. Még meglepőbb a dolog, hogyha a rendkivüli kiadásokat tanulmányozzuk. Akkor azt látjuk, hogy a rendkivüli kiadásokban az átmeneti kiadások alatti tételnél 49,057.011 korona szerepel, a beruházásoknál pedig 163,063.554 korona van felvéve. Ennek a főösszege 212,120.565 korona. Ez a rendkivüli kiadások teljes összege, t. i. az átmeneti kiadások és a beruházások együttvéve. Már most, t. ház, ezekből nagyon sok esik oly befektetésekre és beruházásokra, a melyekből az államnak pénzügyi haszna egyáltalán nem remélhető. Mint számbeli tételek reálisak a költségvetés tételei, de nem reálisak abból a szempontból, ha tekintjük, hogy mi haszna lesz abból a jövendőben az országnak. Mert a személyi járandóságok, nyugdijak czimén felvett összegekből épp oly kevés haszna lesz az országnak, mint azon kilencz tételbői, a mely az átmeneti kiadásoknál a kereskedelmi, pénzügyi és földmivelésügyi minisztériumok tételeinek levonása után fenmarad, mert ezt a hármat igönis elismerhetjük olyannak, a melyből idővel az országnak pénzügyi haszna is lehet. Ugyanez áll e három tételre a beruházások összegében is. E három tétel összege az átmeneti kiadásoknál és beruházásoknál kitesz 57,915.091 koronát; ha ezt levonjuk a 212,120.556 korona végösszegből, marad 154,205.274 korona ; ebben persze benne van a 121,455.400 koronányi, az 1904 : XIV. és 1905 : XXXI. t.-cz. alapján eszközlendő beruházások összege is. Ha ezt is levonjuk, akkor marad 33,350.077 korona olyan összeg, a melyből az államnak semmi pénzügyi haszna nem lesz. A közösügyi kiadásokat nem tekinthetjük olyanoknak, mint a melyek hasznos befektetéseknek mond-