Képviselőházi napló, 1906. XXI. kötet • 1908. szeptember 22–deczember 1.
Ülésnapok - 1906-369
100 369. országos ülés 1908 november lí-én, szombaton. zet történetében és milyen hordereje van a messze jövendő mesgyéjének kijelölésében. Ha ilyen viszonyok között látnom kellett azt, hogy évtizedeken át sorsával jóformán senki nem törődött, akkor hálás szívvel kell megemlékeznem arról a férfiúról, a ki felfogta hivatásának magaslatát ezen a téren és igyekszik teljesíteni azt, a mi a kormányra ebben a tekintetben mint feladat vár. A nélkül, hogy erre nekem különös megbízásra lenne szükségem, nemcsak a miniszterelnök urnak, de anticzipálom, a t. pénzügyi bizottságnak és a t. háznak is csak köszönettel fog tartozni a székes-főváros, ha és a mennyiben ezeket a javaslatokat, a melyekről azonban jelzem, hogy a főváros gazdasági életében, a mint azt indokolni szándékozom, csak részletfizetést jelenthetnek, ha ezeket a javaslatokat a t. ház törvényerőre emeli. De szót kértem továbbá azért is, hogy álláspontomat ezen törvényjavaslattal szemben megindokoljam. (Halljuk! Halljuk!) Én, t. képviselőház, a ki ezen dolgoknak részben kezdeményezésébe is befolytam, kezdettől fogva azon meggyőződésben voltam és azon meggyőződésben vagyok, ez a meggyőződésem nem változott, hogy ez a sporadikus javaslat hatásaiban, eredményeiben meg sem fogja közelíteni azt a czélt, a melyet magunk elé tűztünk, ha a székesfőváros tervezéséről szóló törvény azt haladéktalanul nyomon nem követi, s meg nem változtatja azokat az intézményeket, a melyek a nemzet számára is biztosítékot képeznek aziránt, hogy a főváros nem a kozmopolitikai velleitások melegágya (Helyeslés a közepén.) nem a felekezeti gyűlölködés tanyája, (Helyeslés a középen.) hanem a székes magyar főváros, a mely a nemzetiszínű zászlót ugy tűzi ki a vár és a Gellérthegy ormára, hogy vezető akar lenni a magyar társadalomban és az országban. (Elénk helyeslés.) Igazságos mértékkel kell mérnünk. Szó esik a magyar fővárosnak hazafiságáról is. (Halljuk! Halljuk!) Kegyeskedjenek megengedni, hogy én a multak emlékeit idézzem fel e képviselőház termében akkor, a mikor bizonyos czezurát szándékozom megemlíteni a multak története és a jelen eseményei között. Semmi kétség sem lehet az iránt, hogy az igazságos történelem a magyar főváros számára a legutolsó századok története szerint nyújtani fogja az elismerésnek azt a pálmáját, a mely a lelkesedéssel teljesített hazafias kötelességek lerovásában a fővárost is méltán megilleti. Más az, ha most és különösen ezen korszakban súlyos aggodalmak merülnek fel az iránt, hogy a főváros nem azon irányban kezd fejlődni, mint a hogy azt a történelmi múlt igazolná, és a hogy a nemzet azt joggal elvárhatná. (Igaz! Ugy van! a középen.) Utalok a messze múlt időkre, korszakalkotó nagy történelmi korszakokra, a melyekben ott találjuk a székesfővárosnak bár akkor még német ajkú, de szívben és lélekben magyar polgárait a küzdök első táborában. Méltóztassanak visszaemlékezni a 48-as nagy időkre, méltóztassanak visszaemlékezni a márcziusi nagy napokra, méltóztassanak visszaemlékezni a városházán akkor még, és nagyobb részében, német ajkú polgároknak jelenlétében tartott igazán lélek emelő gyűlésekre, a melyekből tulajdonképen kiindult az a nagy nemzeti mozgalom, a mely Magyarország történetét átalakította. Az akkori polgárok és akkori polgármesterek, a Staffenbergerek, a Rottenbillerek emléke örökké ól közöttünk, de ha ma megnézzük . . . Egy Kang (a középen): Az Ehrlichek! (Derültség!) Polónyi Géza: Arról is fogok szólni, jó hogy felemiitette t. képviselőtársam. De bocsánatot kérek, én a multakról beszélek. Ha végigtekintek a főváros egyesítésének korszakát követő időkön, a melyekben szerény részem nekem is volt. tehát közvetlen tapasztalatból beszélhetek, tudom, hogy az a korszak, a melyet Királyi Pál-korszaknak neveztünk el, egyetlen feladatot tűzött maga elé, — a mellett, hogy gazdaságilag gyarapítsa a nemzet székesfővárosát és világvárossá fejleszsze, — egyetlenegy igaz nemes feladatot ismert: a német fővárost ajkában is magyarrá tenni. Nem hiszem, hogy e hazafias kötelesség lerovása tekintetében ez a korszak nagyobb mértékben és jobban bizonyíthatta volna, hogy hiven és becsületesen teljesítette e kötelességét, mint azzal, hogy ma ünnepélyesenelismertetik, hogy az eredmény, a melyet magunk elé tűztünk, nagy küzdelem árán, tényleg bekövetkezett, és ma a főváros területén nem magyarosodásról beszélnek, hanem ajkában és lelkületében magyar fővárosról. (Mozgás.) Hozzá kell tennem azt is, hogy csak a legutóbbi korszak emlékét mondom, mikor a nagy nemzeti küzdelmet vivtuk meg, (Mozgás.) arról nem is kell megemlékeznem, a mikor a nemzet nagy válság előtt állott, mikor a gondviselésszerű véletlen ismét a miniszterelnök úrral hozta össze a főváros sorsát, a mikor én szerintem legnagyobb fia hazánknak, Kossuth Lajos meghalt, hogy akkor a főváros mily mértékben rótta le hazafias kötelességét a nemzettel szemben, erről, ha itt volna Kossuth Ferencz kereskedelemügyi miniszter tehetne méltó és igaz tanúságot. (Ugy van!) Méltóztassanak tehát visszaemlékezni ez időkre. Sőt méltóztassanak visszaemlékezni a legutolsó nemzeti ellenállás korszakára is. Igaz, hogy akkor a politikai viszonyok miatt és a megalakult politikai pártok viszonyai okából nagy és nehéz küzdelmek közt tudtuk csak fentartani a fővárosban a nemzeti ellenállás eszméjét, de hogy ezt fentarthattuk, t. barátom, tartozom ezzel az igazságnak, abban része volt Ehrlich Gusztávnak is, (Igaz!) n ki Morvaországból ide jött, megtanulta a magyar nyelvet,
