Képviselőházi napló, 1906. XX. kötet • 1908. junius 5–julius 10.

Ülésnapok - 1906-361

550 36í. országos ülés 1908 Julius 6-án, hétfőn. iát és a nagyobb erdőségeket tartsa meg az állam részére, a többi hogy a nép közt parczelláztassék. Ö olyaténképen volt segítségemre, hogy a kérdéses uradalmi birtokot megvásárolta maga a kincstár részére. (Mozgás és derültség jobb felől.) Volt szerencsém előterjesztést tenni a földmivelésügyi miniszter urnak az ottani érdekeltek küldötteinek élén és azt vártam, hogy ő fel fog világositani e kérdésben bennünket, de ő csak olyanforma beszélgetésbe eredt velünk, hogy azt kérdezte : »Maga katona volt ?« »Tud-e magyarul ?« stb. (Élénk derültség a jobboldalon.) Az Amerikába vándorolt tót és rutén nép azt irta nekem, hogy »Uram, mi itt is idegen földön képviselőnkül tiszteljük az urat; csak vásárolja meg azt a földbirtokot, mi azt kifizetjük készpénzzel ; családunkat haza fogjuk küldeni, hogy ott otthont nyerjen, mi pedig itt maradunk és még pénzt fogunk szerezni«. Ujabban azt hallom, hogy a t. földmivelésügyi miniszter ur a földeket a népnek csak bérbe akarja adni. Erre azonban azzal felel a kivándorolt nép, hogy nem hagyja el Amerikát azért, hogy a kincstárnak bérlője legyen ; ő nem akar senlánek dolgozó és verejtékező rabszolgája lenni; megvásárolja a földet, ha azt átengedik, de máskép haza nem jön. Az erdőkre vonatkozólag kijelentette az igen t. miniszter ur, hogy azokat semmi áron sem bocsátja ki a kezéből. De hát ki veszi meg a földet ugy, hogy ne legyen tüzelőfája ? Ez képtelenség és Id van zárva. Nem tudom, hogy van-e róla tudomása a földmivelésügyi miniszter urnak, de tény az, hogy községemnek, a melyben a legnagyobb erdőségek vannak, azt a kopár legelőt kiadták pénzért, de a jó legelőt pénzért sem adják ki nekünk. Magam is kértem személyesen az én marhám részére a jó legelőből, de nem kaptam ; olyat csak a távolabbi községeknek meg a galicziai embereknek adnak (Mozgás és fölkiáltások jobbfelől : Kik azok ? Miféle galicziaiaknak ?) Mindenfélének. A galicziai zsidók marhát vásárolnak és a galicziai keresztény emberek közvetítésével a kincstári biharói erdőben legeltetik a marhát. A t. földmivelésügyi miniszter ur előttünk azt hangoztatta, hogy a vásárlásnak az a czélja, hogy az a terület a magyarság végvára legyen. De ezidő szerint a magyarság végvárát nem a mi népünkben, hanem a galicziai zsidókban keresik. (Élénk derültség a néffárton.) Ezt, ismétlem, csak intra parenthesim mondom. Ezek után alázatos kérelmem az volna, hogy a t. földmivelésügyi miniszter ur legyen kegyes vagy szabad kezet adni azon kánjában, hogy a nép a megvett birtokokat arra a czélra használja fel, a melyre megvásárolta, vagy pedig községenként állapítsa meg a föltétlen erdőtalajt és minden parczellára nézve legyen részletezve az, hogy ez erdő, ez pedig legelő, és pedig annak szem előtt tartása mellett, hogy a szegény népnek elsősorban legelőkre van szüksége, mert ha nincs legelője, nem bérelheti azt a harmadik községtől és igy családjának tej hiányában éheznie kell. A mi pedig az erdőt illeti, igen jó volna, ha a községnek lehetne fenyves és bükkfaerdeje. Mivel azonban a legtöbb helyen ez nem lehetséges, jó volna súlyt helyezni a bükkfaerdőre. Ebből kifolyólag az az alázatos kérésem a földmivelésügyi miniszter úrhoz, szüntesse meg azt az eddig gyakorolt állami üzemet, a mely szerint a bükkfaerdőt letaroltatja és azt fenyőcsemetékkel pótolja. Mert nemcsak hiábavaló munkára szorittatik ezzel a szegény nép, t. i. a fenyőcsemeték ültetésére, de sok kellemetlensége van a népnek, a mig a fenyőcsemeték felnőnek ; a haszon pedig mindezekből semmi, mert tudjuk, hogy a fenyőfa a legrosszabb tüzelőanyag. Harmadik alázatos kérésem az, hogy a törvényben mondassék ki, vagy legalább is rendeletben állapíttassák meg, hogy a legelőket a határon ne adják ki a külföldieknek, mert ez a nemzeti érzületre igen káros hatással van, a mikor a mi népünk látja, hogy neki nem adják ki, de kiadják a galicziai zsidóknak. A t. igazságügyminiszter úrhoz pedig az az alázatos kérésem van, a melyet már a múlt ülések egyikén is előadtam, hogy t.i. segitsen a szegény népnek azon nagy baján, a mely abból származik, hogy a telekkönyv nem felel meg a tényleges állapotoknak. A t. igazságügyminiszter ur jónak látta az arra vonatkozó indítványomat el nem fogadni. Pedig azt gondolom, hogyha lehet egy tehén szőrét körülírni, ugy az ingatlant is meg lehet topograficze jelölni olyképen, hogy minden zavar nélkül lehessen megállapítani, melyik földről van szó. Ma a végrehajtó nem tudja, hogy mit foglal, s a paraszt nem tudja, hogy mit vesz. Kovács Jánosnak, egy szegény zborói embernek van most egy pere a Curiánál. Eladták a telkét, minden önhibáján kivül csakis azért, mert az árverésen eladott terület száma ráillik az ő telekkönyvi számára, de a birtok más. Én ígértem az illetőnek 300 koronát, hogy e szegény ember birtokát bocsássa ki, de a vevő ragaszkodik ahhoz, a mit megvásárolt ezen szám alatt. Es nagyon lekötelezne engem bárki, ha felvilágositana engem : mi volna más remedium arra nézve, hogy e dolgok vissza ne ismételtessenek a jövőben. Ilyen szomorú dolgok vannak és ezért kérem az igazságügyminiszter urat, hogyha máskép nem, hát betétszerkesztés utján eszközölje ki, hogy a telekkönyv mindenütt megfeleljen a tényleges állapotoknak. Egyébként a javaslatot elfogadom. Hammersberg László jegyző: Mezőssy Béla! Mezőssy Béla államtitkár: T. ház! Csak nagyon röviden kívánok nem annyira a törvényjavaslat érdemével foglalkozni, a melyhez természetesen hozzájárulok és a melylyel teljes mértékben azonosítom magamat, hanem inkább röviden válaszolni azokra az ellenvetésekre, a melyeket itt Bredican Koriolán és Artim Mihály t. képviselőtársaim felhoztak. Bredicean t. képviselőtársam olyan színben tünteti fel a földmivelésügyi kormányzat Krassó-Szörényben való telepítési politikáját, mint hogyha a mi telepítési politikánk az ott lakó nemzetiségek érdekeibe