Képviselőházi napló, 1906. XX. kötet • 1908. junius 5–julius 10.
Ülésnapok - 1906-360
542 360. országos ülés 1908 Julius 4-én, szombaton. nyezőknek megnyugvásával lehetséges e megoldás, csak akkor tarthatom azt keresztülvihetó'nek a magam részéről is. De én ezt a megoldást szerencsésnek tartom a következő okokból, (Sálijuk! Halljuk!) a melyekkel egyszersmind válaszolni fogok t. képviselőtársam ellenvetéseire is. A Nemzeti Szinház ideiglenes elhelyezésének kérdésénél nekem arra kellett tekintettel lennem, hogy az az állami pénzügyeket túlságosan meg ne terhelje és az állam pénzügyei tekintetében a lehető legkedvezőbb legyen, másodszor, hogy a nemzeti kultúrán sebet ne ejtsen és azt ne károsítsa, harmadszor, hogy a humanizmus szempontjából tiszteletreméltó és az én részemről is minden körülmények közt figyelemben részesítendő egyéni érdekeket se sértsen (Helyeslés.) e mellett, hogy épen tekintettel a Nemzeti Színházban levő állapotok tarthatatlan voltára, a lehető leggyorsabban legyen eszközölhető. Ebből az utolsó szempontból minden olyan terv, mely uj építkezéssel van összekötve, feltétlenül hátrányosabb olyannál, (Igaz! Ugy van!) mely kész épületbe való bevonulással van összekötve. Gsodálatosképen azóta, mióta a közvélemény a Nemzeti Szinház kibérlésének ügyével foglalkozik, és mióta azt talán kissé túlgyorsan befejezett ténynek tekinti, szinte gombamódra támadnak uj és uj mentőeszmék, a melyek fel nem merültek addig, a melyek indítványozói soha elő nem léptek velük a múlt hónapok alatt, holott tudvalevő dolog volt, hogy a Nemzeti Szinház ideiglenes elhelyezésének kérdésével foglalkozunk. Megengedem, hogy ezen tervek egy része komoly férfiaktól, vállalkozóktól ered, de a terminus tekintetében mind ki vannak téve az építkezéssel összekötött bizonytalanságnak, ugy hogy akármit állítsanak komoly, szavahihető vállalkozók is, tekintettel azokra az eshetőségekre, melyeknek az építkezési vállalkozás manapság ki van téve, (Igaz! Ugy van!) az én meggyőződésem szerint, ha erre a térre lépek, még egy egész szezonon át a mostani Nemzeti Színházban kell játszani, ezt pedig az én lelkiismeretem nem veszi magára. Nem veszi magára különösen az utolsó helyszíni szemle -után, a hol konstatáltuk, hogy biztonsági szempontból a jelenlegi nemzeti színházi épületen eszközölhető átalakításokkal is, melyek a jövedelmezőséget közel 70.000 koronával csökkentenék és vagy 30—40.000 korona átalakítási költséget tennének szükségessé, mondom, s ezzel is a tulajdonképeni helyzettel szemben lényeges javulás nem volna elérhető. Az a megoldás, mely a Népszínházzal kapcsolatosan van tervbe véve és melyhez én a magam részéről hozzájárultam, de a melynek számadatairól most azért nem beszélhetek, mert ez még más tényező hozzájárulásától függ, megfelel az állam pénzügyi erdeijeinek, mert annyit mondhatok a t. háznak, hogy ez az államnak egyáltalában pénzébe nem fog kerülni . . . Farkasházy Zsigmond: Ingyen engedi át Bálint? Gr. Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi miniszter: Nem, nagyon természetes, hogy a ki valamely jognak birtokában van és ezt a jogát másra, átruházza, ezért valami kártalanítást kivan. Én nem bocsátkozom annak mérlegelésébe, hogy az, kinek a kártalanítást fizetem, méltó-e reá, vagy nem méltó-e reá, csak azt nézem, megéri-e nekem, mint az állam képviselőjének, az a haszon, a mit én, mint az állam képviselője, ebből húzok, azt a kárpótlási összeget. És merem állítani, és ezt pozitive állithatom, hogy az egész áldozatot, a mely ebből a szempontból hozandó lesz, bőven kárpótolja a várható jövedelmi többlet négy éven át. (Mozgás.) így áll a dolog financziális szempontból, Már most a kultúra szempontjából nem megyek odáig, nem is tartanám ildomosnak, hogy erről a helyről tegyem, hogy a Népszínház jelenlegi vezetőségét oly módon leszóljam, a mint t. képviselőtársam azt itt éles bírálat tárgyává tette. De szorítkozom annak megállapítására, hogy a Népszínház vezetésében nemcsak most, de már hosszú évek óta állandó ingadozások, vajudozások vannak, megállapodás pedig az irányzat tekintetében nincs, mert egy igen fényes epocha után, a melyben az az intézet teljesen megérdemelte azt az elismerést, a melyet most t. képviselőtársam annak az epochának juttat, bekövetkezett az ingadozásnak, habozásnak, boldogulásnak epochája. (Ugy van!) Már most állítom, hogy annak a czélnak, hogy ez az intézet megint lábára állíttassák, hogy abban az intézetben megint helyes irány kapjon lábra, hogy az az intézet, megint azt az eredeti kulturmissziót teljesítse, melynek érdekében alapíttatott, érdekében áll, hogy pár évi megszakítás történjék azoknak a ferdeségeknek kontinuitásában, melyek az intézet vezetésében előfordultak. (Ugy van!) Nem öljük tehát meg az intézetet, hanem az által, hogy időt engedünk arra, hogy mindazok, a kiket illet, a meghonosítandó irány és az arra alkalmazott személyeknek kiválasztása tekintetében nyugodtan és majdan állami befolyással is tanácskozhassanak és dönthessenek: magának annak az intézetnek és annak a kulturális czélnak nagyobb érdeke, mint a menynyi veszteség az a néhány évi megszakítás, a mely — ha be nem áll, — alkalmasint csak az eddigi experimentálásoknak, vajúdásoknak és próbálgatásoknak folytatását eredményezte volna. (Ugy van!) Abban az átmeneti időben pedig szándékom az, hogy azoknak a műfajoknak, a melyek a nagyközönségnek a nemzeti kultúrához való közelebb hozatalára alkalmatosak, ápolását a Nemzeti Szinház kötelességévé tegyem. A Nemzeti