Képviselőházi napló, 1906. XX. kötet • 1908. junius 5–julius 10.

Ülésnapok - 1906-360

360. országos ülés 1908 Julius 4-én, szombaton. 539 és oly gyengén megy, hogy előbb-utóbb meg kell hogy szűnjék. Hódy Gyula: Előbb! Farkasházy Zsigmond: És akkor ők még kártalanítást sem kapnak. Hát, t. ház, elsősorban is konstatálni kívánom, hogy a két dolog nem mindegy. Nem akarok most arról szólni, hogy kire hárul az a felelősség, hogy ez a szinház, a mely valamikor avatott kezekben, megfelelő vezetés mellett nagyszerű kulturmisszióján kivül kiválóan lukrativ vállalat is volt.... (Közbeszólások a baloldalon.) Igenis, Rákosi Jenő és Evva Lajos alatt nemcsak kulturmissziót teljesített, hanem azonkívül igen szép és lukrativ vállalat is volt — mondom, nem akarok most arról szólni, hogy ezért a változásért kit terhel a felelősség, ki a felelős azért, hogy ez az intézet, a mely közérdekből, közpénzen kulturális czélra létesíttetett: fokról-fokra sülyedt, nemcsak anyagilag, hanem kultúrai szempontból, művészetileg is. De, t. ház, ha tényleg be is következnék az, — a mint ez előrelátható, — hogy az intézet mostani vezetősége — és ez nem is volna sajnálatos — megbuknék, ez még mindig nem lenne azonos azzal az állapottal, mintha bezárulnának a Népszínház kapui és a Nemzeti Szinház költözködnék oda, mert hiszen ismét létesíteni fognak ott egy uj Népszínházát, és akkor, ha elismerem is, hogy a vezetést illetőleg változások állanak elő, még is a személyzet stockja a régiből kerülne ki, mert a stock, — hogy ugy fejezzem ki magamat — a különböző direktorok alatt, a kiket válságos körülmények között fel kellett váltani, eddig is mindig megmaradt (Ellenmondások jobbfelöl). Megengedem, hogy néhányan akkor is eltávoznának. De az igen nagy különbség, hogy vájjon 8 — 10 ember, vagy 200—300 ember keres-e egyszerre kenyeret és rohanja meg a kenyérszerző alkalmakat, a mikor kenyeret találni annál kevésbbé fognak, mert azon helyeken, a honnan őket rövid idővel ezelőtt idecsó'ditették, az az ür, a mely eltávozásuk által támadt, azóta már betöltetett. Konstatálom, hogy a személyzet szempontjából a miniszter urnak általam elismert és kétségbe nem vont legjobb indulata mellett is ez a kombináczió őket kielégíteni és a szerencsétlenségtől megóvni nem lesz képes. Egészen tárgyilagosan el akarom ismerni, hogy e 200 vagy 300 ember érdeke nem volna elég jelentős arra, hogy ezen kérdésben igy vagy ugy döntsünk, bárha ismerve a miniszter ur humánus gondolkozását és emberszeretetét, meg vagyok győződve arról, hogy ez talán magában is elegendő arra, hogy ha ezen emberek — a mint azt tegnap Nagy György t. képviselőtársam vezetése alatt tették •— kimutatják azt, hogy őket szerencsétlenekké teszik, ettől a megoldástól a miniszter ur eltekintsen. De, mondom, ha nem is veszem ezen tagadhatlanul magánvagy egyéni érdeket figyelembe, van itt egy sokkal fontosabb szempont, a mely mindnyájunkat érdekel, és ez a magyar kultúrának, különösen a főváros magyarságának érdeke. Tudjuk — és nem szükséges, hogy erre részletesebben kiterjeszkedjem — hogy a Népszínház alakulásának, létesítésének első perczétől fogva egy nagyszerű kulturmissziót teljesített a fővárosban. Ennek a színháznak nagy, talán kizárólagos érdemei vannak a főváros megmagyarositása körül. E szinház történetében olyan korszakok vannak, a melyekre büszke lehetne Magyarország első műintézete is és a melyek alkalmasak voltak arra, hogy ezen színháznak örök időkre szóló érdemeket szerezzenek, Hogy már most egy inczidens alkalmából — mert hiszen a Nemzeti szinház felépítését csak egy inczidensnek lehet tekinteni — ezt a nagy műintézetet egyszerűen beszüntessük, azt indokoltnak egyáltalán nem tarthatom. Annál kevésbbé tartom ezt elfogadhatónak és megérthetőnek, mert azt találom, hogy a főváros megmagyarositásának munkája még egyáltalán nincs befejezve. Százezrek vannak még itt, a kiket meg kell magyarosítani, nem azért, mintha erőszakosan akarnánk magyarosítani, hanem azért, mert az illetők akarnak magyarokká lenni és erre alkalmat keresnek. Nagyon téves az a felfogás, mintha, a Nemzeti Szinház ezen uj hajlékba átmenve ugyanezen missziót teljesíthetné. Ezt határozottan kétségbevonom, mert ahhoz, hogy a közönség szélesebb rétegei játszva, szórakozva megmagyarosodjanak, szükség van arra, hogy olyan előadásokkal és olyan művészi produkcziókkal nyújtassák erre alkalom, a melyek az ő felfogásához, vágyaihoz, szokásaihoz közelállanak, vagyis, hogy ugy mondjam, a könnyű szórakoztatással lehet a magyarosodást előmozdítani. Azzal, hogy a Nemzeti Szinház személyzete a Népszínházban népszínműveket is előadna, ezt a kérdést megoldhatónak nem tartom, mert egész őszintén azt a nézetet vallom, hogy a Népszínháznak emiitett nagy sikerei az ő kulturmissziója terén nem épen a népszínművek előadásához fűződnek, hanem általában azon magyaros, könnyű előadási modorhoz, a mely oda vonzotta a publikumot és a mely szórakozást nyújtva megtanította azt a közönséget magyarul érezni és gondolkodni. Ugy találom, hogy logikailag sem indokolható ezen transzakczió keresztülvitele; hogy azért, mert az egyik szinház működését ideiglenesen megszüntetni kénytelen, ne annak a színháznak működését, hanem egy másik ép és egészséges szinház működését függeszszük föl, a mely tovább haladhatna a maga utján, ezt logikusnak nem tartom. (Halljak!) Az előtt az érv előtt sem hajlok meg, a melyet szintén hallottam, hogy t. i. a mostani Népszínházért általában nem kár, mert olyan rossz, hogy nem érdemli meg a fennállást. Hát ha ide 68*