Képviselőházi napló, 1906. XX. kötet • 1908. junius 5–julius 10.

Ülésnapok - 1906-342

5í%. országos ülés 1908 június it-Sn, csütörtökön, 4? Ha igen, akkor kijelentem, hogy a czim változat­lanul elfogadtatik. Következik az 1. §. Szent-Királyi Zoltán jegyző (olvassa az 1. %-t). Jánoky-Madocsány Gyula ! Jánoky- Madocsány Gyula: T. képviselőház ! Elfogadtam a beruházási javaslatot, tehát magá­tól értetődik, előre is kijelentem, hogy elfogadom ezen 1. g-t is, a mely tulaj donképen az egész javas­latnak magvát képezi. Azonban legyen szabad egé­szen objektív, néhány szerény megjegyzést tenni, (Halljuk ! Halljuk !). Itt van mindenekelőtt ezen szakasz első pontja, a mely a budapesti pályaudvarok rendezésére vo­natkozik és a mely nagy fontossággal bir nemcsak az országra, hanem az egész fővárosra nézve is. A mi azt a kérdést illeti, erre nézve ugyan nem foglaltatik direkt utasitás a törvényben, hanem hivatalosaknak látszó közleményekben gyakran ol­vastam és ha nem csalódom, a pénzügyi bizottság­ban is történtek ilynemű kijelentések, hogy az a felfogás uralkodik az irányadó körökben, hogy a pályaudvarok helyes megoldásának kérdése más­ként el nem képzelhető, mint a pályaudvarok ki­helyezése által. Ha igy állana a dolog, a magam részéről ezt nem fogadhatnám el, a mennyiben köztudomású dolog, hogy az egész világon minde­nütt arra törekszenek, hogy különösen a személy­forgalmat lehetőleg oly pályaudvarokon bonyolít­sák le, a mely az illető város czentrumában fek­szenek. E tekintetben számos külföldi példára hi­vatkozhatnám, a hol még nagy és súlyos áldozatok­tól sem riadtak vissza, hogy ezt a czélt elérhessék. Mi e tekintetben rendkívül szerencsés helyzet­ben vagyunk, a mennyiben pályaudvaraink, de különösen a nyugati pályaudvar olyan helyen fekszik, hogy ugy az utazó közönségnek, mint a kereskedői világnak az igényeit a legnagyobb mértékben kielégíti. Én azt hiszem, hogy ez az álla­pot a jövőre nézve is fentartható, mert a ki a nyugati pályaudvar környékét közelebbről szemügyre vette, az meggyőződhetett arról, hogy itt, ha tekintetbe vesszük azt, hogy a beruházási törvény intézkedései szerint nyugati pályaudvar szénpályaudvara és a fűtőházak ki fognak helyeztetni, bőven lesz hely, hogy egy fejáUomás létesitessék, a mely körül­belül 50 esztendőre a forgalom minden igényeinek teljesen meg fog felelni. Megoldhatónak vélem a kérdést a keleti pálya­udvarnál is, bár elismerem, hogy itt nagyobb nehézségek vannak. Bárha itt esetleg a Baross­parkot feláldozzuk, akkor azt hiszem, hogy itt is olyan fejállomást létesíthetünk, amely hivatásá­nak megfelel, különösen ha a forgalom egy része a nyugati pályaudvarra irányittatik. Az egyetlen dolog, a mi talán még felhozható volna, az, hogy a pályaudvarok czentralizálása némi tekintetben gátolja a főváros szabad fejlő­dését. De ezen is könnyen lehetne segiteni, vasúti átjáróknak a czélnak megfelelő szaporításával. A mi a teherpályaudvar áthelyezését illeti, bevallom, hogy itt bizony nehezebb segiteni a dol­| gon. De legyen szabad azt a megjegyzést tennem erre nézve, hogy itt lehetséges volna talán legalább azt keresztülvinni, hogy a darabárú-forgalom to­vábbra is a mostani helyén maradna, hogy ez által ugy a közönség, mint a kereskedő világ olcsóbban és gyorsabban juthasson a darabáru­forgalomhoz. Hogy ez nem egészen lehetetlen, erre nézve esak azt jegyzem meg, hogy itt a Buda­pest—lipótvárosi pályaudvar fejlesztésével lehetne a kérdésen segiteni. Ezek voltak azok a dolgok, a melyeket a pályaudvarok kérdésére nézve felemlíteni bátor voltam. A többi tételre nézve csak igen rövid megjegy­zéseket akarok tenni, tekintettel az időnek nagyon előrehaladott voltára. (Halljuk! Halljuk!) Itt mindenek előtt örömmel tapasztalom, hogy az állomások világítási berendezésénél a kormány nem riad vissza nagyobb áldozatoktól. Pl. a buda­pesti pályaudvarok világítására 650.000 K irá­nyoztatik elő, de azzal a megjegyzéssel, hogy ez összefüggésben van az áramfejlesztő társasággal történt megállapodásokkal. Ha most ugy áll a dolog, hogy az államvasutak egy más idegen tár­saságtól veszik drága áron az áramot, akkor aka­ratlanul is felmerül az a kérdés, hogy nem volna-e lehetséges és nem volna-e czélszerű, hogyha az államvasutak a saját műhelyeiben pl. az istván­telkiben, maga állitaná elő az áramot, mert hogyha ilyen nagymérvű beruházásokat teszünk, és pedig a közszükségletekre való tekintettel, akkor azt hiszem tekintettel kell lennünk arra is, hogy ott, a hol bizonyos megtakarítások eszközölhetők, ezek, a mennyiben a közjó rovására nem mennek, meg is valósittassanak. Ha a világításról beszélünk, engedje meg a t. ház, hogy néhány szóval megemlékezzem a vonatvilágitásról is, (Egy hang jobbfelől; Gyalá­zatos !) a mely ma, a mint nagyon jól mondja Mol­nár János tisztelt közbeszóló barátom, gyalázatos. De ezen mindenesetre segiteni akar a kormány, a mennyiben meglehetősen nagy összeget vesz fel erre is. Azonban egy megjegyzést kell erre tennem. A kormány tervei szerint ugyanis csak kétféle világítási módot akar használni : olaj gázt és elektromos világítást. Az olajgázvilágitásra csak annyit mondhatok, hogy olcsó ugyan, de nem megfelelő ; az elektromos világítás ellenben minden kívánalomnak megfelel, de mai formájában rend­kívül drága. Azért tisztelettel kérem a miniszter urat, illetve az államtitkár ur ő nagyméltóságát, méltóztassék megfontolás tárgyává tenni, nem lehetne-e a dolgot ugy megoldani, hogy ugy alkalmaznának elektromos világítást a vonatokon, hogy az áramfejlesztő gép a vonaton lenne el­helyezve ; vagy ha nem lehetne az áramfejlesztő­gépet a vonaton elhelyezni, akkor talán ahhoz a módszerhez folyamodni, a melyet — személyes tapasztalás alapján beszélhetek — külföldön több izben láttam és a melyről szakemberek is azt állít­ják, hogy igen gazdaságos és minden tekintetben megfelelő, t. i. nem lehetne-e különféle izzó-

Next

/
Thumbnails
Contents