Képviselőházi napló, 1906. XX. kötet • 1908. junius 5–julius 10.
Ülésnapok - 1906-360
516 360. országos ülés 1908 Julius í-én, szombaton. oldalon.) Kérem a t. házat, hogy ezen értelemben határozzon. (Élénk helyeslés.) Elnök : T. ház! A tárgyalást befejezettnek nyilvánítom. Következik a határozathozatal. Ugy fogunk eljárni, hogy a szakasz egyes bekezdéseihez külön fogom a kérdést feltenni. A szakasz első bekezdéséhez háromrendbeli módosítást, illetve pótlást adtak be : nevezetesen Pilisy István, Mezőfi Vilmos és Nagy György képviselő urak. A kérdést először a szakasz első bekezdésének szövegére teszem fel. Kérdem a t. házat, hogy a 6. §. első bekezdését változatlanul, eredeti szövegében fogadja-e el, szemben az összes beadott módositásokkal: igen vagy nem % (Igen! Nem 1) A kik változatlanul elfogadják, szíveskedjenek felállani. (Megtörténik.) Azt hiszem, kimondhatom, hogy a többség a szakasz első bekezdését változatlanul, az eredeti szövegben fogadta el, és igy az első bekezdéshez beadott módosítások elesnek. Nagy György: Az enyém külön uj bekezdés ! Elnök : Az is csak módosítás, a mely az első bekezdésre vonatkozik. Különben ez a ház határozatával már el van döntve. A második bekezdéshez nem történt észrevétel, tehát azt elfogadottnak jelentem ki. A harmadik és negyedik bekezdés közé Horváth József képviselő ur uj bekezdést proponál. Kérdeni a t. házat, méltóztatik-e elfogadni ezt a módosítást, a mely fel fog olvastatni, igen vagy nem ? Szmrecsányi György jegyző (olvassa marosujvári Horváth József módosítását). Elnök : Kérdem a t. házat, méltóztatik-e a felolvasott módosítást, illetőleg pótlást elfogadni, igen vagy nem '? (Nem!) Azt hiszem kimondhatom, hogy a ház a módosítást nem fogadja el. A szakasznak utolsóelőtti és utolsó bekezdéséhez észrevétel nem tétetvén, azt változatlanul elfogadottnak jelentem ki. Most következik még egy különálló határozati javaslat. . . Horváth József (marosujvári) : Visszavonom. Elnök : A képviselő ur határozati javaslatát visszavonván, az tárgytalan. Ezek szerint a 6. §. letárgyaltatott. Következik a 7. §. Mezőfi Vilmos: Bocsánatot kérek, hát az én indítványom ? (Felkiáltások a haloldalon : Már leszavaztuk !) Elnök : Arra is világosan fel volt téve a kérdés. Mezőfi Vilmos: Én az első bekezdéshez . . . Elnök: Igen, kérem, fel is tettem a kérdést és a t. ház nem fogadta el. Mezőfi Vilmos : Bocsánatot kérek, elnök ur, én uj bekezdést javasoltam . . . (Derültség. Felkiáltások : Igen, de már leszavaztuk !) Elnök : Ismétlem, már föltettem, rá a kérdést. Buza Barna: Majd megszavazza Bokányi és a népparlament! (Zaj.) Elnök (csenget) : Csendet kérek ! Szmrecsányi György jegyző (olvassa a 7. %-t). Elnök : Van valaki felírva ? Szmrecsányi György jegyző: Pilisy István! Pilisy István : T. képviselőház! A 7. §-hoz a következő módosítást nyújtom be (olvassa) : »A 7. §. első bekezdésében ezen szó helyett: 1200, ezen szót: 2000 kérem felvenni.« Bátorkodom ezt a módosításomat azzal indokolni, hogy azok a tisztviselők, a kik nyugdíjba kerülnek, csak 1200 K erejéig lennének mentesítve a foglalás alól. Módosításom tehát oda irányul, hogy épen ugy. mint a szolgálatban lévő tisztviselőkre nézve, 2000 K-ban állapittassék meg ez az összeg a nyugdijasokat illetőleg is. Azt hiszem, t. képviselőház, hogy ezt a kérelmet bővebben megokolni nem kell s ezért egyszerűen kérem annak elfogadását. Elnök : Szólásra következik ? Szmrecsányi György jegyző: Nagy György! (Zaj.) Nagy György: T. képviselőház! A 7. §-hoz egy olyan indítványt terjesztek elő, a melyet — merem mondani, bocsánatot kérek a bátor kifejezésért — kötelessége a háznak elfogadni. (Felkiáltások : No ! No ! Halljuk !) Megindokolom ezt az indítványomat a leghivatottabb szakértőnek, Günther Antal igazságügyminiszternek szavaival. Én nevezetesen azt indítványozom, hogy a 7. §. első pontja helyébe a következő szöveg tétessék (olvassa) ; »Az előbbi szakaszban felsorolt személyeknek és özvegyeiknek nyugdija vagy kegydija, úgyszintén a nyugdíjaztatás folytán járó személyes pótdijak, valamint a lelkészek aggastyáni fizetése nem foglalható le.« T. képviselőház ! Günther Antal igazságügyminiszter ur 567. szám alatt beterjesztett törvényjavaslata erre vonatkozólag a következő indokolást tartalmazza (olvassa) : »Azt, hogy az özvegyek nyugdija, kegydija, végkielégítése, nyugdijmegváltása és a nevelési járulék egyáltalában ne legyen végrehajtás alá vonható, bővebben indokolni nem szükséges. Ezek a járandóságok még abban az esetben is, ha az 1200 koronát meghaladják, az özvegyek és a gyermekek társadalmi állásához képest oly csekélyek, hogy azokat az özvegyek és a gyermekek részére feltétlenül biztosítani keU.« Ezt nem én mondom, t. képviselőház, ezt maga az igazságügyminiszter ur mondja beterjesztett törvényjavaslatának indokolásában. Az igazságügyi bizottság, a mint az általános vitában is kifejtettem, inhumánusan és antiszocziálisan a törvényjavaslatnak ezt a rendelkezését megváltoztatta. Én bűnnek tartom és hiába mosolyog Bakonyi t. képviselőtársam, a nyugdijasokkal szemben elkövetett bűnnek tartom azt, hogy igazságügyminiszter javaslatának e humánus rendelkezését a bizottság meg merte változtatni. T. képviselőház ! Én egyenesen az igazságügyminiszter ur indokolásának szavaira hivatkozva, ismételten azt mondom, hogy ezt az indítványt, az igazságügyminiszter ur javaslata szellemének megf el előleg, a háznak el kell fogadnia. (Helyeslés.) Tisztelettel kérem módosításom elfogadását. (Felkiáltások : Elfogadjuk!)