Képviselőházi napló, 1906. XX. kötet • 1908. junius 5–julius 10.

Ülésnapok - 1906-359

502 359. országos ülés 1908 július 3-án, pénteken. tartom, hogy létezzék Magyarországon biró, a ki mikor a- törvényben az van mondva, hogy iró, azalatt a hírlapírót is ne értse. Nagy György: Nem a bíró, hanem a vég­rehajtó. Giinther Antal igazságügyminiszter: Azon majd segíteni fog a biró, mert gondoskodni fog az illető, hogy az ügy biró elé kerüljön. (He­lyeslés.) Ezt a három módosítást tehát elfogadom. de kérem a t. házat, hogy a többit mellőzni méltóztassék. Elnök: T. ház! A tanácskozást befejezett­nek nyilvánítom. Következik a határozathozatal és szavazás. Több rendbeli javaslat lett a sza­kasz minden egyes pontjához beadva, Méltóz­tatnak beleegyezni, hogy pontonként tegyem fel a kérdést ? (Helyeslés.) így világosan lehet a ház határozatát megállapítani. A 2. §. 1. bekezdése azt tartalmazza, hogy a végrehajtás alul ki vannak véve és ennélfogva le nem foglalhatók. Elfogadja ezt a t. ház (He­lyeslés.) Mérey Lajos képviselő urnak azon ki­egészítésével, a mely szerint kimondatnék, hogy még a végrehajtandó lemondása esetén sem fog­lalhatók le ezek a tárgyak ? (Helyeslés.) Méltóz­tatik elfogadni Mérey Lajos képviselő ur pót­lását ? (Igen I) Akkor ezen bevezető sort ilyen pótlással elfogadottnak nyilvánítom. Az 1. pontnál külön elleninditvány nem tétetett. Kérdem a t. házat, méltóztatik-e az eredeti szöveget elfogadni? (Igen.) Akkor ezt határozatkép kimondom. Következik a második pont. Itt sincsen változtatás, valamint a 3. pontnál sem. Kérdem a t. házat, méltóztatik-e ezen pontokat változat­lanul az eredeti szövegezés szerint elfogadni ? (Igen.) Elfogadottnak jelentem ki. A 4. pontnál Kelemen Samu kéjrviselő urnak van módosítása. Kérdem a t. házat, mél­tóztatik-e a negyedik pontot szemben Kelemen Samu módosításával eredeti szövegében elfogadni, igen vagy nem ? (Igen!) Akkor a negyedik pontot ilyen értelemben elfogadottnak nyilvá­nítom. Az 5. pontnál Moskovitz Iván képviselő urnak van pótlása. Kérdem a t. házat, méltóz­tatik-e az 5. pontot eredeti szövegében változat­lanul elfogadni, vagy pedig Moskovitz Iván kép­viselő ur pótlásával együtt ? (Felkiáltások, Mosko­vitz pótlásával!) Akkor azt hiszem, hogy Mosko­vitz képviselő ur pótlása elfogadtatik. (Helyeslés.) A 6. pontra nézve nincsen semmiféle észre­vétel, tehát azt hiszem, hogy kimondhatom, hogy a képviselőház a 6. pontot elfogadja. (Helyeslés.) Következik a 7. pont. A 7. pontnál Mérey Lajos képviselő urnak van egy j>ótlása, amely szerint beszuratnék: »akár köztisztviselőknek, akár magánhivatalnokoknak«. Egyenkint fogom feltenni a kérdést, mert itt több módosítás van. (Helyeslés.) Először felteszem- a kérdést,-:hogy elfogadja-e a ház változatlanul minden módo-­sitás nélkül az eredeti szöveget. (Nem.) Ha nem, akkor egyenkint fogom a beadott módosításokra feltenni a kérdést. Először Mérey Lajos képvi­selő ur pótlását teszem fel kérdésül. Elfogadja a ház? (Igen.) Kimondom, hogy a ház Mérey Lajos képviselő ur pótlását elfogadja. Ezután Mezőfi Vilmos és Nagy György képviselő uraknak majdnem teljesen hasontermé­szetű pótlásai következnek, hogy nevezetesen a hírlapírók külön emiitessenek. Kérdem a t. házat, méltóztatik-e ezt el­fogadni : igen, vagy nem! (Igen! Nem I') Kérem azokat, a kik ezt a pótlást elfogadják, szíves­kedjenek felállani. (Megtörténik.) Kisebbség. A többség tehát mellőzi -a módosítást. Nagy György: Nekem van még más módo­sításom is. Elnök: A módosítás egyik pontjára a kér­dést már feltettem; majd felteszem a kérdést a többire is egyenkint; tessék megvárni. A 8-ik ponthoz Fábry Károly képviselő ur ajánlott egy pótlást. Kérdem a t. házat, mél­tóztatik-e a 8-ik pontot eredeti szövegében, szemben Fábry Károly képviselő ur pótlásával elfogadni: igen, vagy nem ? (Igen!) Ha igen, akkor, ekkép mondom ki a határozatot. A 9-ik pontnál Perenczy Géza képviselő urnak van uj szövegezése. Kérdem a t. házat, méltóztatik-c a 9-ik pontot eredeti szövegében elfogadni, igen vagy nem ? (Nem!) Kimondom tehát, hogy a 9-ik pont Fercnezy Géza kép­viselő ur szövegezésében fogadtatik el. A 10-ik pontra nézve Horváth József és Fábry Károly képviselő uraknak van módosí­tása a végrehajtás alól kivett bútorok közelebbi körülírására vonatkozólag. Kérdem a t. házat, méltóztatik-c a 10-ik pontot az igazságügyi bizottság szövegezése szerint, szemben a beadott módosításokkal elfogadni, igen vagy nem? (Igen!) Ha igen, akkor kimondom, hogy a ház a 10-ik pontot az igazságügyi bizottság szöve­gezésében fogadja el. A 11-ik pontra nézve nem lévén észre­vétel, kimondom, hogy az elfogadtatik. A 12-ik pontra nézve szintén nem lévén észrevétel, azt is elfogadottnak jelentem ki. A 13-ik pontnál szintén nincs észrevétel, ennélfogva azt is elfogadottnak nyilvánítom. Következik a 14-ik pont. Itt van kétrend­beli módosítás: az egyik Nagy György kép­viselő ur pótlása,. a mely a kereskedőkre vonat­kozik, a másik Németh Imre...képviselő ur módosítása. Kérdem a t. házat, méltóztatik-e a 14-ik pontot szemben a benyújtott pótlásokkal, illetőleg módosításokkal az' igazságügyi bizott­ság szövegezése szerint elfogadni, igen vagy nem ? (Igen I) Ha igen, akkor kijelentem, hogy a ház többsége a 14-ik pontot az igazságügyi

Next

/
Thumbnails
Contents