Képviselőházi napló, 1906. XX. kötet • 1908. junius 5–julius 10.

Ülésnapok - 1906-357

357. országos ülés 1908 Julius 1-én, szerdán. iií akkor a második szavazás Sümegi indítványára fog megtörténni. f

* Elnök : _Egész világosan tettem fel a kérdést. Én megtettem elnöki előterjesztésemet, ezzel szemben megtette Sümegi képviselő ur a maga előterjesztését. (Felkiáltások : Nem szemben !) Méltóztassanak azoknak, a kik az elnöki előterjesztést változatlanul elfogadják, felállani. (Nagy zaj.) Gr. Thorotzkai Miklós : A kérdés feltevéséhez kérek szót! (Felkiáltások : Nem lehet !) Elnök : Egészen világos a kérdés. A kik az én napirendi javaslatomat elfogadják, szíveskedjenek majd felállani. Az én napirendi javaslatom a következő : elsősorban elnöki előterjesztések, másodszor a végrehajtási törvényjavaslat folytatólagos tárgyalása. Ezzel szemben áll Sümegi képviselő ur javaslata, a Id a birtokrendezési javaslatot is felvétetni kivánja. (Felkiáltások : Is!) Kérem azokat, a kik az én javaslatomat változatlanul elfogadják, szíveskedjenek felállani. (Megtörténik.) Kisebbség, tehát a t. ház többsége elfogadja Sümegi Vilmos javaslatát. Ezen határozat szerint most már a birtokrendezési javaslat is kitűzetik a holnapi ülés napirendjére. (Helyeslés.) Következnek az interpelláeziók. Szmrecsányi György jegyző: Dr. Artim Mihály! Ártim Mihály: T. ház! (Folytonos nagy zaj.) Elnök: Kérek csendet. Tessék várni, mig csend lesz. Szíveskedjenek helyeiket elfoglalni. (Folytonos zaj.) Kérek csendet, különben kénytelen leszek az ülést felfüggeszteni. "Ártim Mihály: Az eddig úgyszólván lapáttal élénkbe szórt törvényjavaslatok lázas sietséggel való tárgyalása azon halálához közeledő ember eljárásának a benyomását teszi reám, a ki végperczében mindent el akar intézni, és csak azt az egyet elfelejti, a miért egész életén át ostromolták. Ugy látszik, hogy az őszi ülésszakra valami készül ellenünk, ki tudja minő vásárfiát hoz nekünk apánk, a t. belügyminiszter ur. Rám nézve legalább ezt a benyomást teszi az a körülmény, hogy minden egyes miniszter ur a maga felfogása szerint fontosnak vélt törvény javaslatát már is most a nyári szünet előtt letárgyalta, hogy a mi jövőnkben kevés remény van. Az ember nagyon röstelli azt, hogy semmiről sincs tájékozva, s különösen azon törvényjavaslatok és ígéretek felől nem, a melyeknek törvénybe iktatását kilátásba helyezte ugy a trónbeszéd, mint a magas kormány, midőn helyét elfoglalta. Nem értem én itt az általános szavazati jogot, a választási reformot, mert részemről ettől semmi jót sem várok, csakis a kedélyek elkeseritését és a nyugodt állapotok felkavarodását. (Mozgás a középen.) Adja az Isten, hogy rossz próféta legyek, hanem értem azt a javaslatot, azokat az Ígéreteket, KJÍPYH. HAPLÓ. 1906 —1911. XX. KÖTET. a melyek száz év óta mindig egy és ugyanazon variáczióban hangzanak el, ug}^anazon ciroulus viciosusban forognak, a melyek a konfentartó, a magyar kultúrát megalapító nagy testület életexisztencziáját vannak hivatva felkarolni: a katholikus kongrua rendezését. Eddig' e kongruarendezés a választási felhőkből szokott volt kiczikkázni, azon bátorítással : No fiuk, vigyázzatok, mert lesz valami, jól viselkedjetek a választásnál; a kongruarendezés elkerülhetetlen. De a választás után megint csak kiábrándulunk és azon vesszük magunkat észre, hogy ott vagyunk a választás után, a hol voltunk a választás előtt. Részemről félek, hogy ezen ígéret soha beváltva nem lesz, hogy ez a javaslat tető alá soha nem kerül. Ha a t. kultuszminiszter ur, a nagynevű Apponyi nem tudja szavát és igéretét beváltani, kiben bízzunk akkor ? A mi reményünk, a mi bizalmunk ő benne összpontosul. Magam is csodálom, hogy mig a nem katholikusok minden jogos igénye teljes kielégítést nyert, addig minket katholikusokat csak szép szóval és Ígérettel biztatnak. Talán azt gondolja, hogy az én ismételt felszólalásaim nem az igazságon alapulnak, vagy hogy a papság helyzete tűrhető? Az igaz, hogy mi sztoikus bölcselettel eltelve, nag}

r önmegtagadással századokon keresztül, valóságos Alamizsna Jánosok voltunk. Mi nem helyezkedtünk arra az álláspontra, hogy vasvillával menjünk neki annak, a ki jogainkat el nem ismeri. De sőt a mit részemről csodálok, hogy a görög katholikusoknak is van két nagynevű püspöke, az egyik a magyar Cicero hírében áll. a másik valóságos aranyszájú János, de eddig egyiknek sem volt szava a papi nyomor enyhítéséről a főrendiházban megemlékezni. Nem akarom a püspöki kart leczkéztetni. ahhoz nincs jogom, nem az a czélom, mert ők azt talán megtették oly utón, a melyről nincs tudomásom, de még ha meg sem tették volna, ez az én felszólalásom igazságából mit sem von le. Mert ha tekintem az elmúlt időket is, az alkotmány visszaállításától fogva, daczára annak, hogy nekünk mindig nagynevű püspökeink voltak, sohasem történt meg az, hogy itt az országházban, az ország szine előtt valaki a papság nyomorát szőnyegre hozta volna a néppárton az én csekélységemen kivül. S ebből csak azt következtetem, hogy ily felszólalás valami kellemetlenséggel járhat. Részemről semmiféle kellemetlenségtől nem tartok, mert én szegény falusi pap létemre, azon állás igazát, melynek serény tagja vagyok, hirdetni kötelezve vagyok. Mindezekkel szemben appellálok először is az 1896-iki összeírásra. Onnan látható, hogy egyes lelkészeknek évi jövedelme 200—300, maximum, ha 500 koronára felrúg. Karácsonyi Sándor: Nálunk is! Ártim Mihály: Nálatok is kisebb-nagyobb kivétellel és tekintve a felső vármegyéket, a kassait, a rozsnyóit, ezek is elég szomorúan vannak dotálva. En ezeknek nevében is szót emelek. Appellálok az 56