Képviselőházi napló, 1906. XX. kötet • 1908. junius 5–julius 10.

Ülésnapok - 1906-357

424 357. országos ülés Í908 július 1-én, szerdán. az illetők egyéniségére és munkaképességére, ha nem állott volna rendelkezésükre az a végső fegyver, hogyha az a kisadós nem fizet, annak kis ingóságát elvehesse. Én egészen különös dolognak tartom, hogy a mikor egyfelől folyton a kisgazda, a kisiparos személyi hiteléről beszélünk, a mikor követeljük, hogy a hitelszövetkezetek működését meg kell erősíteni, a mihez a magam részéről én is teljes sziwel csatlakozom, akkor tiz évi fennállás után, a kezdet nehézségein alig túlesett működés után, már meg akarjuk vonni tőlük azt az alapot, a melyen tulaj donképen a központi hitelszövetkezet életbelépett és a mely megalakításának nélkülözhetlen előfeltételeként lett odaállítva és pedig nem a szívtelen, kegyetlen és embertelen hitelezők, de olyan emberek részéről, a kik ezen hitelszövetkezeti intézményt Magyarországon a kisember és a nép érdekében megteremtették. De tovább megyek és bátorkodom e részben hivatkozni arra a felszólalásra, a melyet Nagy Emil t. barátom az idei költségvetési vita alatt tartott, a mikor azt hangoztatta, hogy a modern magyar birtokpolitikának szerinte legfontosabb részét, de mindenesetre egyik igen lényeges alkatrészét képezi az, hogy az állam lendítsen a kisbérletek alakításán, hogy a parasztok legalább azon földeknek, a melyek jogpolitikai szabályok folytán tulajdonukba nem kerülhetnek, kisbérlet alakjában a birtokába jussanak. Hogyha ezzel szemben megnézzük a jelenlegi novella 2. §-ának 18. pontja alatt foglalt mentességeket, a hol ki van véve az instrukezió a foglalás alól, bátor vagyok kérdezni, hogy a nagyurak, a püspökök, a nagy földbirtokosok vagy a földbérlő szövetkezetek, a melyek itt finanszírozni fognak, micsoda fedezetre fognak találni ? Itt a parlamentben elmondani, hogy az egyéni megbízhatóság és a munkaképesség lesz a fedezet, nagyon könnyű dolog, de a ki a földjét odaadja annak a parasztnak és a haszonbérből akarja a jövedelmét megkapni, azt hiszem, hogy ezen személyi megbízhatóságot mint fedezetet a legnagyobb biztatások daczára sem lesz hajlandó elfogadni. Már most a 18. ponttal együtt áttérek a mentességeknek azon specziális fajára, a melyet a t. előadó ur, mint nemzeti feladatot, és mint a nemzeti jDolitika követelményét állította oda, hogy t. i. a mezőgazdaság mentesittessék, számára oly könnyítések tétessenek, a melyek a mezőgazdasági tízem további folytatását biztosítsák, miután, mint az indokolás mondja, Magyarországon az, hogy a mezőgazdasági működés zavartalanul folytatható legyen, közérdek, a melyet a törvénynek is istápolnia kell. Én azt tartom, hogy a végrehajtási eljárást megkötni ugy, hogy felesleges módon, mint ma történik, a mezőgazdasági üzemek meg ne akasztassanak, olyan feladat, a melynek helyes megoldásán dolgozni nagyon is érdemes. Az azonban, a mit ezen törvényj avaslat ezen feladat megoldása tekintetében kontemplál, nem helyes, azt, a mit elérni akarunk, nem, legfeljebb egy kissé annak az ellenkezőjét fogjuk elérni. Nem értem egészen ennek a javaslatnak az intenczióit azért, mert tulaj donképen a javaslat indokolása elmondja mindazt, a mit én ezen intézkedések ellen e részben elmondani képes volnék. Elmondja a javaslat, hogy az ilyen intézkedés nem alkalmas arra, hogy az adós érdekében álljon ; mert a mentességek, a mint az indokolás mondja, a hitelezőt arra indítják, hogy oly esetben is vezessen végrehajtást magára az ingatlanra, mikor követelése az ingókból fedezetet nyerhetne. Ezzel szemben aztán azt állították, s velem, mint u. n. merkantilistával szemben egyes lapokban az agráriusok azt allegálták, hogy hát a merkantilisták igy vannak : ha már az ingatlant meg az ingót nem lehet kivenni a végrehajtás alól, azt mondják : ne vegyenek ki semmit, mi azonban a gazdák érdekét tartjuk szemelőtt, s ha már az ingatlant nem tudjuk kivenni, vegyük ki az ingóságokat. Bocsánatot kérek, mindenekelőtt erről az igen előkelő helyről elhangzott vádra vonatkozólag kell egy tényleges korrekturát eszközölnöm, azt a korrekturát t. i., hogy az én szerény felfogásom szerint, s azt hiszem talán nem követek el szerénytelenséget, ha a tárgy megismertetése után azt állítom, hogy én egy módosításomnak beiktatása által a javaslatba talán több hasznot hoztam a magyarországi földbirtokosoknak, mint a mennyit azok az intézkedések, a melyeket ez a novella magában foglal, hoznának abban az esetben, ha helyesek is volnának. Mert az eredeti javaslat 14. §-a nem kevesebbet mondott, mint azt, hogy mindenféle mezei gazdálkodással foglalkozó egyénnel szemben, — mint az indokolás direkt, kifejezetten megmondja— tehát a haszonbérlővel szemben is az instrukezió elárverezése márczius 15-étől november 15-éig nem történhetik meg. Akkor én voltam bátor a bizottságban, a melynek nem vagyok tagja, érvényesíteni azt, hogy eltekintve attól, hogy az egész rendelkezés helyes-e vagy nem, legalább egy agrár államban, a hol igen sok birtok van haszonbérben, ne tegyük azt, hogy mikor a földbirtokossal szemben az ingatlanra bekebelezett törlesztéses kölcsönnek annuitása fejében, a mely márczius 15-én lejár, magát az ingatlant november 15-éig el is lehet árverezni, akkor viszont a földbirtokos haszonbérlőjét az ő számára törvényes zálogjoggal biztosított, le is foglalt instrukczióval november 15-éig zavartalanul hagyja ott gazdálkodni és a haszonbérlő majd november 15-én meg fogja fizetni vagy annak a földbirtokosnak, a kitől haszonbérbe vette, vagy annak a földbirtokosnak, a ki megvette azon a bírói árverésen az ingatlant, a mely épen a haszonbérlő késedelme folytán árvereztetett el. Csak erre a vádra vonatkozólag vagyok bátor felhozni és ne méltóztassék szerénytelenségnek venni, de tisztán a beállítás szempontjából hangsúlyozom, hogy az én szerény indítványom folytán vétetett fel a törvényjavaslatba az, hogy legalább is ez a moratoriumbeli korlátozás ebben az