Képviselőházi napló, 1906. XX. kötet • 1908. junius 5–julius 10.

Ülésnapok - 1906-357

357. országos ülés Í908 Julius 1-én, szerdán. 423 gényebb fél vezet végrehajtást, esetleg büntető parancs alapján : a kinek talán legtávolabbról sem állanak rendelkezésére azok az eszközök, a melyek vagyoni létének biztositása végett szükségesek és ő szocziális szempontból köteles tűrni azt, hogy az, a kivel szemben neki birói Ítélete van, a ki vele szemben esetleg büntető Ítélettel megállapított kárt követett el, megmaradjon a vagyoni exisztencziájának folytatására szükséges eszközök birtokában, a mely eszközök neki, a Id követeléssel bir, a kinek jogerős kártérítés ítéltetett meg, rendelkezésére nem állanak. Mondom, az én szempontomból ez volt az a kérdés, a melyen rám nézve eldőlt az, hogy vájjon elfogadhatom-e általánosságban a törvényjavaslatot vagy sem, mert én akkor, midőn ezen módosításom el nem fogadtatik, kell, hogy azt a benyomást nyerjem — lehet, hogy tévesen — hogy itt nem tisztán egy szoezializálásról, nem tisztán a gyengébb félnek az erősebbel szemben való megvédéséről, hanem egyúttal arról a másik vélelemről is van szó, hogy a hitelező mindig az erősebb, az adós pedig mindig a gyengébb fél; hogy itt azt a vélelmet állítja fel a törvényhozás, midőn ezt a jogszabályt statuálja, hogy minden esetben és minden körülmények közt az adóst kell a hitelezővel szemben megvédeni, ezt pedig én helyes jogszabálynak el nem fogadhatom. A másik szempont, a melyből én ezt a törvényes intézkedést helyesnek el nem ismerhetem, az, a melyre a mélyen t. előadó ur is czélzott, t. i. a hitel kérdése. Különös jelenségnek voltam a legutóbbi időben tanuja. T. i. ezen novella tárgyalása során mind sűrűbben hangzottak el az olyan felszólalások, a melyek oda tendáltak, hog}^ annak a kisgazdának, kisiparosnak nem is baj, ha nem kap hitelt, mert hiszen a nélkül sokkal jobban prosperálhat; minek neki a hitel ? Ezt nem bírtam a magam részéről logikai összefüggésbe hozni azzal a másik, szintén közismert ténynyel, hogy viszont itt ahányszor kisiparosokról, kisgazdákról van szó a költségvetések tárgyalása során, mindannyiszor megjelennek lelkes védői annak, hogy a kisgazda és kisiparos számára meg kell teremteni azt a személyi hitelt, a mely ma rendelkezésére nem áll. Azt mondja Búza Barna barátom, hogy : »a személyi hitelt«. Ez alatt valószínűleg azt érti, a mit értett alatta a mélyen t. előadó ur, a mikor azt mondotta, (Halljuk! Halljuk!) hogy ennek nem azok a csekély értékű vagyontárgyak az alapjai, a melyek ki vannak vonva e törvény által, hanem alapja ennek a kisgazda és kisiparos jelleme és munkaképessége. Hát én aláírom ezt. Én is azt tartom, hogy az a hitelező, a ki a kisgazdának és kisiparosnak a hitelt nyújtja, nem azért adja, mert az ingóságok elvétele által magának kielégítést szerezhet, hanem nyújtja abban a reményben, hogy a kisgazda és kisiparos meg fog felelni a kötelességének. Méltóztassanak azonban ügyelembe venni, hogy minden hitelüzletnél két szempont szerepel. Az egyik az, hogy milyen alapon nyújtom a hitelt, a másik az, hogy végső esetben micsoda fegyver áll rendelkezésemre akkor, ha a hitelt felvevő embernek jellemében, megbízhatóságában, munkaképességében vagy csalódtam, vagy pedig abban később az idők folyamán változás áll be. Az a hitelező tényleg nem azért nyújt hitelt a kisiparosnak, hogy azután annak kisértékű bútorát, kaptafáját és anyagkészletét elvegye, mert abból rendesen a mai végrehajtási jog mellett a hitelező, ugy sem kap kielégítést, de biztosítékul, garancziánl szolgál a hitelezőnek az a tény, hogy tudja, hogy az a kisgazda, kisiparos addig, a mig csak fizetni tud, a mig csak jövedelme van, eleget fog tenni kötelezettségének. Nem azért, mert jellemes, nem azért, mert egyéni tulajdonságai erre sarkalják, hanern mert azok az ingóságok, melyek a hitelezőnek a kielégítés szempontjából semmit sem érnek, neki megbecsülhetetlen vagyoni értéket képviselnek, a mit ha elvesznek tőle, nem képes továbbra fentartani exisztencziáját. Nem az alapja ez a hitelezésnek, hanem igenis az a végső fedezet, az a végső kényszerítő eszköz, a melylyel mésris ki lehet kényszeríteni a fizetést attól, a ki fizetni tud, de nem akar. Méltóztassanak megnézni, hogy ez a törvény mi mindent mentesít a kisiparosnál. Nincs az országban kisiparos, a kinek több ingó vagyona volna, mint a mennyit ez a törvény a foglalás alól kivesz. Kérdem már most a t. házat, vájjon, ha az a kisiparos, kinek jelleme végtére még sem áll minden egyes esetben annyira minden kétségen, felül, a kinek még sem olyan nagy élvezet a fizetés, hogy azt minden áron tisztán lelki intuiczióból teljesíteni akarná, mondom, az a kisiparos, ha életbelép ez a végrehajtási novella, vájjon miben érzi magát fenyegetve az esetre, ha nem fizet. Mi kényszerítse őt arra, hogy a fizetést teljesítse, mikor semmit ezen a világon, a mi vagyonában és birtokában van, tőle egyáltalán nem lehet elvenni. Bátorkodom még a t. házat figyelmeztetni arra az épen 10 év előtt megtörtént törvényhozási intézkedésre is, a mely homlokegyenest az ellenkező irányzatot fejezte ki, mint a mely ezekben a felszólalásokban most érvényesül. Mikor megalkották az 1898 : XXIII. t.-czikkel az Országos Központi Hitelszövetkezetet, akkor azok a férfiak, a kik a kisember pártját fogták, pl. néhai Károlyi Sándor gróf, a ki nálunk a szövetkezeteknek első apostola és harczosa volt, a törvény megalkotásánál felállították azt a követelményt, hogy a központi hitelszövetkezetnek, illetőleg az ő szövetkezeteinek az érdekében minden más hitelezővel szemben ezeknek törvényes elsőbbséges kielégítési jogot kell adni az adósnak mindenféle kis ingó vagyonára. Ez bele is került a merkantilis körök, a kereskedők és pénzintézetek nagy ellenzése mellett a közjsonti hitelszövetkezetről szóló törvény 23. §-ába azon az alapon, a melyet én voltam bátor kifejteni, mert a központi hitelszövetkezethez tartozó azok a kis hitelszövetkezetek a kisemberrel szemben való hitelezést teljesen beszüntetni lettek volna kénytelenek, bár ők is figyelemmel voltak