Képviselőházi napló, 1906. XX. kötet • 1908. junius 5–julius 10.
Ülésnapok - 1906-351
351. országos ülés 1908 június 23-án, kedden. 279 mezőgazdasági gyárak bírnak, és a statisztikai kimutatás fogja halomra dönteni ezt az állítást. Ez a törvényjavaslat egyébként e tekintetben is két intézkedést tartalmaz, a mennyiben először azt az elvet állítja fel, bogy a kisebb kontingenssel biró szeszgyárak propagáltassanak, sőt a nagyobb gazdasági szeszgyáraktól, a melyek 960-nál nagyobb kontingenssel birnak, egyenesen elvonja ezt a kontingenst és a kisebbeknek adja, másodszor határozottan elő kívánja segíteni a szövetkezeti szeszgyártást és pedig lefelé, minden korlát nélkül, ugy hogy a kisgazdák szövetkezését elősegítvén, nem lehet azt mondani, hogy az egyik vagy a másik birtokososztálynak a javára törekszik. Mert a legkisebb gazdának is módja van társulni és igy szövetkezeti szeszgyárak felállításához hozzájárulni, a mely szövetkezeti szeszgyárakat a törvény még különösebb kedvezésben is részesít. Azért, a kiknek annyira szivén fekszik a kisgazda érdeke, higyjék el, t. képviselőtársaim, hogy nagyobb szolgálatot tennének azoknak a kisgazdáknak, ha józanul felvilágosítanák és ilyen egyesülésre igyekeznének őket reá birni. (Igaz! Ugy van!) mintsem, hogy vesztüket kiabálva nem tudom miket hirdetnek, ( Ugy van!) szóval, a törvényjavaslat egész intencziójával ellentétes álláspontot foglalnak el. (Ugy van '• Helyeslés.) Lengyel Zoltán képviselő ur azután n épen az ellenkező irányban fejtette ki nézeteit. 0 t. i. azt mondotta, hogy kár bizonyos arealehoz kötni a mezőgazdasági szeszgyárakat; kár a mezőgazdasági jelleg megóvása végett azt követeim, hogy bizonyos földterület tartozzék ahhoz a mezőgazdasági szeszgyárhoz, majd az megveszi a szükséges terményeket máshonnan, a nélkül, hogy mezőgazdasági jellegét elvesztené. Ez igen téves tan, a melyet a t. képviselő ur felállít, mert hiszen nekünk az a czélunk, hogy a mezőgazdasági szeszgyárak által a mezőgazdaság művelését intenzivebbé tegyük, a gyöknövények termelését elősegítsük. Ha a mezőgazdasági szeszgyárt ahhoz a feltételhez kötöm, hogy az illető legalább legnagyobbrészt saját terményét köteles gyárában feldolgozni, akkor sok gazdaságot arra utalok, hogy az intenzivebb gazdaságra térjen át, hogy gyöknövényeket termeljen és ez által minálunk is elősegítjük azt a kívánatos állapotot, a melyről a t. képviselő ur is bizonyosan olvasott, hogyha a mi termelési eredményünket összehasonlította a nyugoti államok termelési eredményével és látta azokat a nagy különbözeteket, a melyek azt mutatják, hogy a czereáliákban is kétszer akkora a termés, mint minálunk az intenzivebb gazdaság következtében. Azért ennek az előfeltétele az, hogy a törvényjavaslatot ugy rendezzük be, hogy mintegy kényszerítve legyen az, a ki az előnyöket élvezi, az intenzivebb gazdaságra áttérni. Csodálkozom, hogy épen a t. képviselő ur hangoztatja ezt, a ki szeret a nép érdekével bizonyos előszeretettel — legalább látszólag (Derültség jobb felől) — foglalkozni. Én, t. képviselőház, azon meggyőződésben vagyok, hogy én ezen methódus szerint, a melyet itt követ a törvényjavaslat, elősegitem a mezőgazdaságnál, a gyöknövény-termelést és ezzel a nagy közgazdaságnak is az előnyeit szolgálom. Ha ellenben azt várnám, hogy a másik által termelt gyöknövényeket vásárolja össze a gyár, akkor egyenesen a nép érdeke ellen cselekedném, mert ez a közönséges tápszerek ezen keresettsége folytán a nélkül, hogy a nép nagyobb termelésre ösztönöztetnék, ezen terményeknek az árát emelné és a megélhetési viszonyokat nehezítené. (Helyeslés.) A mikor tehát bőségesen szeretnek a nép érdekéről gondoskodni, ne feledjék el azokat az indokokat, a melyek a mellett szólnak, hogy ne azon methódus szerint, hanem az itt ajánlott methódus szerint oldjuk meg ezen fontos kérdést. (Helyeslés.) Még azt is felhozták, hogy azt a 65 koronát, a melyet megváltásként adunk az ipari és nagyobb szeszgyáraknak az elvett kontingensért, ne az állam fizesse, hanem azok által fizettessük meg, a kik ezen előnyökben részesülnek. Én a tételnek elvi igazságát tökéletesen helyeslem; én is nagyon szeretném kerülni e dotácziókat; igen szeretném, ha az lenne lehetséges, hogy a mezőgazdák maguk váltsák meg ezt a dolgot; de mikor nincs arra kilátásom, hogy ez által azt a nagy czélt, hogy a mezőgazdasági termelésre menjünk át, meg tudjuk valósítani; mikor előrelátom azt, hogy mezőgazdasági szeszgyárak ily feltételek mellett létesülni nem fognak, akkor épen ha a közgazdaság igazi munkása akarok lenni, nem szabad azt néznem, hogy az államkincstár ezen 65 koronával — megengedem, végeredményben milliókkal — megterheltetik-e, hanem azt kell néznem, hogy a nagy czélt elérjem olyan eszközökkel, a melyek annak elérését biztosítják. Ez az oka, hogy az eddig is követett rendszernek megfelelően ezen megváltási összeget az államkincstár terhére veszszük át. Engedjék meg, hogy áttérjek a gyümölcsfőzdék kérdésére. (Halljuk!) A gyümölcsfőzdék kérdésében minket a jelen átalányozási rendszer szigorítására, helyesebben szólva megszüntetésére utal az a körülmény, hogy először adóaránytalansági szempontból, másodszor közgazdasági szempontból a mai állapotot fen tartani egyenes lehetetlenség; sőt ha mi komolyan gondolunk a jövőre, ha legalább lehetőségét kívánjuk a jövőre nézve fentartani a szeszmonopólium behozatalának, akkor lehetetlen fentartani azt az állapotot, hogy 68.000 kisüstön főzzék ki a gyümölcspálinkát Magyarországon. Az aránytalanság az adózásban óriási. Nem akarom most vitatni, mekkora, de egy példával relatíve mégis megvilágítom. (Halljuh!)
