Képviselőházi napló, 1906. XX. kötet • 1908. junius 5–julius 10.
Ülésnapok - 1906-351
278 351. országos ülés 1908 június 23-án, kedden. ágában sem volt, sőt az által, hogy a korcsmákat korlátozzuk és az iszákosság megakadályozására mindent elkövettünk, minden képzelhető, s fiskális érdek mellőzésével egyedül a józan életmód erősítésére kívánunk törekedni. (Zaj és felkiáltások balfelöl: Vasárnapi munkaszünetet a korcsmákra!) Itt egy nagy tévedést kell még rektifikálnom. Maniu képviselő ur a kontingens leszállítását is avval hozta kapcsolatba, hogy az elő fogja segíteni az iszákosságot, megdrágítja az eczetgyártást. Engedelmet kérek, épen az, hogy az eczetgyártáshoz felhasznált szesz eddig a kontingensből vétetett, most pedig az exkontingens-szeszből vétetik, egyike azon intézkedéseknek, melyek által a józan élethez, az egészséghez szükséges eczetet olcsóbbá fogjuk tenni, mert azáltal, hogy az eczetgyártáshoz szükséges szesz ezentúl nem a drágább kontingens-szeszből, hanem az exkontingens-szeszből vétetik, az eczetgyártást olcsóbbá teszik. E szerint épen megfordítva áll a dolog. Mezőn képviselő ur annyira ment a javaslat támadásában, hogy azt a tételt állította fel, hogy a népnek nincs már veszíteni valója, (Zaj.) Hát engedelmet kérek, én nem engedhetem, meg, hogy Magyarország törvényhozásának a termében a mai közviszonyainkkal merőben ellentétben álló ilyen állitások megczáfolás nélkül hangozzanak el. (Élénk helyeslés.) Minden ember tudja, hogy nálunk javul a népnek lakása, keresete, javul a ruházata, javulnak iskolái és művelődési feltételei, szaporodnak igényei. (Igaz! TJgy van!) Mindezek annak a bizonyítékai, hogy a népjólét nálunk a korábbi állapothoz viszonyítva jelentékenyen emelkedett, (Helyeslés.) és hogy nem áll az a tétel, hogy a népnek nincs veszíteni valója. Egyszer fog csak annak a tudatára ébredni, mikor t. i. be fogja látni, hogy arra ne vesztegesse a pénzét, hogy azokat az agitátorokat istápolja, a kik őt félrevezetik. (Igaz! TJgy van! Taps.) Akkor meglesz a népnek az a belátása, hogy tudja, hogy mi a veszteni valója. (Igaz! Ugy van!) Megengedhetetlennek tartom azt, t. képviselőház, hogy ily komoly javaslat, a mely merem mondani az első fiskális javaslataink közé tartozik, a mely közgazdasági érdekeket akar egyúttal megvalósítani, úgy állítassák oda, mint a nép megterhelője, boldogtalanitója. Ily agitácziónális eszközökkel küzdhet a t. képviselő ur továbbra is odakünn, lehet ideig-óráig lesz foganatja, de e törvényhozás termében az argumentáczió körében nem fogadhatom el. (Élénk helyeslés. Zaj.) Említettem, hogy fiskális oldala mellett megvan a közgazdasági oldala is. Mit csinálunk mi ezen javaslat által? Igaz, emeljük az adó tételét, de egyúttal azt az elvet valósítjuk nagyobb mórtékben, egészen addig a határig, a meddig a mi viszonyaink közt lehet, hogy az ipari szeszgyártást a mezőgazdasági szeszgyártás körébe utaljuk. Másodszor pedig gyümölcsfőzdéinknél megvalósítjuk azt az elvet, hogy a nagy közgazdasági veszteség, a mely primitir gyümölcsfőzdéink folytán úgy a termény értékesítése, mint az adózásban fennáll, elkerültessék. Először az ipargyárakról szólok, mert itt Nagy Sándor képviselő ur azok mezőgazdasági jellegét különösen hangsúlyozta. Én, t. képviselőház, azok közé tartoztam, a kik igen hosszasan és argumentumokkal támogatva vitatták, hogy az ipari szeszgyáraknak époly mezőgazdasági jellegük van, mint a szoros értelemben vett mezőgazdasági szeszgyáraknak. De ez a tétel, bevallom, az utóbbi időben némi változást szenved. (Ugy van!) Azelőtt nekünk jelentékeny terményfeleslegeink voltak, különösen a szeszfőzésre való kukoriczában volt jelentékeny kivitelünk. Akkor a mezőgazdaság érdeke az volt, hogy e termény idebenn dolgoztassák fel és szesz alakjában értékesíttessék. Ma megfordult a koczka, a mennyiben kukoriczában nem exportálunk, de többnyire importálunk. Másodszor pedig korábban az ipari szeszgyárak mezőgazdasági jelleggel birtak, azok hizlalással foglalkoztak, közrehatottak a marhaárak emelésében, külföldi piaczok meghódításában, prima hizlalt marhákat állítottak elő, és az azok révén nyert trágya is mezőgazdaságunk javára szolgált. Akkor a nagyipari szeszgyárakat fel lehetett tüntetni, mint azok mezőgazdasági szeszgyárait, akik saját gyárral nem birnak. De a helyzet változott. Az ipari szeszgyárakra is szükségünk van, de minél inkább távolodunk el attól, hogy önmaguk hizlaljanak, minél inkább teszik meg, hogy a moslékot megszárítják és értékesitik, annál inkább szűnik meg mezőgazdasági jellegük és jogosultabb a tendenczia, hogy a mezőgazdaság számára biztosítsuk közvetlenül a szeszgyártást. (Helyeslés.) Az ipari szeszgyárak ellen nem akarok szólni. Ezek közt is a nagy, hatalmas gyárak vannak, a melyek sok munkást foglalkoztatnak, egyes helyek javára vannak és különben nem értékesíthető mezőgazdasági terményeknek, ezek közt a melasz feldolgozására mellőzhetlenül szükségesek. De akkor, a mikor ily változás állott elő termésünkben és ezáltal legalább is korlátozva van eddigi mezőgazdasági jellegük, el kellett menni addig a határig, a melyet az érdekelt körök kölcsönös megegyezésével e törvényjavaslat kivan érvényre juttatni és elfogadtatni. Azt a vádat hozták fel a mezőgazdasági szeszgyárak ellen, hogy azok csak a nagyobb birtokosoknak válnak előnyére. T, ház e tételt határozottan tagadom. Először is nem áll az, hogy a mezőgazdasági szeszgyárak csak 1000 holdas vagy azon felüli birtokosokra tartoznak. Méltóztassék megnézni az arealet, a melylyel a
