Képviselőházi napló, 1906. XX. kötet • 1908. junius 5–julius 10.
Ülésnapok - 1906-351
351. országos ülés 1908 június 23-án, kedden. 275 mikor a törvényben meg van állapítva, hogy a telepesek által létesített szövetkezetek, szintén 25% kedvezményt kapnak % (Zaj a közéfen.) A törvény 34. §-ában igy van és az indokolásból mást nem vettem ki. Ebből azt a szomorú körülményt kell megállapítanom, hogy az a földmives, a ki maga ültette a szilvafáját és tíz esztendeig várt türelemmel, az általa termelt szeszmennyiség után megadóztatva, csak 20% engedményt kap, de már a telepesek szesztermelése 25°/ 0 kedvezményben részesül. (Zaj a hözéfen.) Mezőfi Vilmos: Egyáltalában olyan a törvény, hogy bele lehet bolondulni! Nem lehet megérteni! Elnök : Csendet kérek ! Maniu Gyula : A törvény szövegéből ez vonható le. Ez pedig bennünket a legmélyebben sért. súlyosan érint és bánt, hogy azok, a kik azon a vidéken már kezdettől fogva szilvatermeléssel foglalkoztak és a kik éveken át nagy áldozatokat hoztak, kisebb kedvezményben részesülnek, mint a nem odavaló telepesek. En ezt a törvényjavaslatot elfogadnám az esetben, ha valamelyes biztosítékot adnának nekem arra nézve, hogy a társadalmi, a kulturális és a gazdasági viszonyok akként fognak fejlődni az országban, — és erre a kormány és a törvényhozás teljes erejével közre fog működni — hogy ne tekintse épen a legszegényebb néposztály többé a szeszfogyasztást életszükségletnek, és abban az esetben, t. ház, hogyha e törvényben gondoskodás történnék arról, hogy a szeszfogyasztás ijesztő mérvének megakadályozása és korlátozása benfoglaltassék. ha a kormány gondoskodnék erről, vagy pedig ha ebben a törvényjavaslatban mód nyújtatnék arra, hogy az alkoholizmus elterjedése megakadályoztassák és a szeszadó emelésével egyidejűleg és párhuzamosan egyúttal a szeszfogyasztás is kisebbittessék, ebben az esetben igenis, hajlandó volnék a törvényjavaslatot megszavazni. Mivel azonban látom, hogy ez a javaslat aránytalanul és igazságtalanul terhek meg, mint fogyasztási adó a népet és az ország lakosait, mivel látom, hogy ebben a törvényben csak a fiskalitás érdekei vannak megvédve és a szeszadó emelése kizárólag csak az állam érdekeit szolgálja... Mezőfi Vilmos : Igaz ! ügy van ! Maniu Gyula". ...továbbá, tekintettel arra, hogy ebben a törvényben semmi gondoskodás nem történik arról, hogy az alkoholizmus veszedelme szűkebb korlátok közé szorittassék, de meg azért is, mert látom, hogy a kisgazdáknak érdekeit nemcsak hogy nem védi a javaslat, hanem egyenesen támadja, nem fogadhatom el a törvényjavaslatot, hanem kérem a következő határozati javaslat elfogadását (Halljuk ! Halljuk ! (olvassa) : »A képviselőház a tárgyalás alatt levő javaslatot a napirendről leveszi s utasitja a kormányt, hogy a szeszadó tárgyában egy ujabb törvényjavaslatot dolgozzon M és nyújtson be, a mely egyfelől az alkoholizmus elleni küzdelem hatásos eszközeit nyújtsa, másfelől pedig a házi szükségletet fedező, saját termésű gyümölcsszeszfőzést adómentessé tegye az iparilag űzött gyümölcsszeszfőzést pedig a mostaninál nem terhesebb megadóztatás alá vegye.« (Helyeslés a középen.) Mezőfi Vilmos: Elfogadjuk! Elnök : Ki következik ? Hammersberg László jegyző: Vinkovics Tivadar ! Vinkovics Tivadar (horvátul beszél). (A beszéd közben az elnöki széket Návay Lajos foglalja el.) Elnök : Szólásra következik 1 Szent- Királyi Zoltán jegyző: Pribicsevics Szvetozár ! Pribicsevics Szvetozár (horvátul beszél). Elnök: Szólásra következik? Szmrecsányi György jegyző: Budiszavljevics Bude! Budiszavljevics Búdé (horvátul beszel). Elnök: Kérem, tessék szorosabban a tárgyhoz szólani! Budiszavljevics Búdé (folytatja horvát beszédét). Elnök (csenget): Kérem, ne tessék olvasni a beszédet. Budiszavljevics Búdé (folytatja horvát beszél ét). Elnök (csenget): A képviselő ur az egyenes adókról beszél, s mert a tárgytól eltért, a szót megvonom. Következik ? Szmrecsányi György jegyző: Lukinics Ödön! Lukinics Ödön (horvátul beszél). Elnök : Ez nem tartozik a tárgyhoz; hanem ez személyes kérdés. Tessék csak a szeszadóhoz szólni. (Helyeslés.) Lukinics Ödön (folytatja és befejezi horvát beszédét.) Elnök : Szólásra következik ? Szent- Királyi Zoltán jegyző: Popovics Dusán ! Popovics Dusán (horvátul beszél). Elnök: Kérem a képviselő urat, méltóztassék szorosan a tárgyhoz szólni. Popovics Dusán (horvátul folytatja beszédét. Zaj.) Elnök (csenget) : Csendet kérek! Popovics Dusán (horvátul beszél és befejezi beszédét). Elnök: A miniszterelnök ur kivan szólni. (Ralijuk! Halljuk!) Wekerle Sándor miniszterelnök: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) A vitának ebben az előre35*