Képviselőházi napló, 1906. XX. kötet • 1908. junius 5–julius 10.

Ülésnapok - 1906-351

274 351. országos ülés 1908 június 23-án, kedden. községek, a melyek ekzisztencziája a szilvatermésen alapul; ebből fedezik folyó kiadásaikat, az adót, az adósság folyó kamatait; egyáltalában egész gazdasági berendezkedésük a szilvagazdaságon fekszik, minek következése, bogy ha valamelyik esztendőben nem volt szilvatermés vagy a szilvakereslet nem megfelelő, akkor az illető kisgazda a gazdasági tönk szélére jut és jószivű emberek vannak hivatva arra, hogy őt a gazdasági hinárból kimentsék. A jelenlegi törvényjavaslat indokolása azzal áll elő, hogy mégis borzasztó, hogy addig, mig adózás alá csak egy része kerül a szesznek, valóságban háromszorannyi termeltetik. En a leghatározottabban tagadom, hogy az indokolásnak ez a része reális volna. Tény az, ezt beismerem, hogy a forgalomban több gyümölcsszesz van mint a mennyi meg van adóztatva. De ennek oka egészen más : a nagyban űzött hamisitás. Tudjuk azt, hogy a gyümölcspálinkának legnagyobb kiviteli piacza Alsó-Ausztria és Galiczia, de bizton állithatom, hogy az oda kivitt gyümölcsszesznek csak igen kis része nincs meghamisítva. Nincs meghamisitva az úgynevezett húsvéti pálinka, a mely bizonyos lengyelországi rabbik felügyelete alatt készül, a többi azonban vagy tisztára hamisitott vagy pedig szeszszel van erősitve. A szilvapálinka nálunk a fogyasztásban rendesen 25 százalék erősségű; künn Lengyelországban szesztartalma 50 fok, de ebből a 25, illetőleg 50 százalék szeszből valódi gyümölcsszesz legfeljebb 10 százalék. Hivatkozhatom mindazokra, a kik szilvapálinka termeléssel foglalkoznak, hogy a gyümölcsszesz ezekben a pálinkákban 10 százalék, 15 százalék pedig gabonaszesz. Innen származik az az óriási különbség, a melyet az indokolás felhoz arra nézve, hogy mennyi gyümölcsszesz termeltetik és mennyi esik adó alá, mert ezeket az adatokat onnan szerzik be, hogy mennyi megy külföldre. De most már ha figyelembe veszszük, hogy azon összes gyümölcsszesznek, a mely forgalomban van, tulaj donképen csak 40 százaléka gyümölcsszesz, mert a többi gabonaszesz, akkor kétségtelen, hogy az a statisztika, a mely szerint 1905-ben háromszor annyi termeltetett, mint a mennyi megadóztatva volt, nemcsak onnan származik, hogy több töltés történik mint a mennyi megadóztatik, hanem onnan is, hogy a gyümölcsszeszt hamisítják. Itt rejlik oka annak is, a miért a gyümölcstermelés abban az esetben, ha ez a törvényjavaslat életbe lép, csappanni fog, mert rendes körülmények közt az volna a következés, hogy ha az adó emelkedik, emelkedjék a termény ára és megmaradjon a nyerstermény értéke. így például a gabonapálinkának az értéke attól függ, hogy milyen a gabona ára és mekkora az adó, a melyet rá kivetettek, mert a produkczió költsége általában véve stabilis. De a gyümölcspálinkával máskép van, mert a keresletet ki tudják elégíteni nem valódi gyümölcspálinkával is, kielégítik hamisítványokkal is ; ha egy tartályba betesznek néhány deczi esszeneziát, meg van a szilvapálinka, vagy pedig a 10 fokos szilvapálinkához vesznek 10—15 százalék gabonaszeszt és az áru kivitelre kész, a kereslet ki van elégítve és nem kényszeríti az illető iparost vagy kereskedőt arra, hogy valóban tiszta gyümölcsszeszt adva, megadja egyszersmind a szilva előbbeni árát és a fogyasztót terhelje meg az adótöbblettel. Ha valamely policziális rendszabályok volnának, a melyek a gyümölcsszesz hamisítását megakadályoznák, ha meg lehetne gátolni ugy a tiszta hamisítást, mint a vágást, akkor nem volna aggodalmam e törvénynyel szemben, mert akkor ugy kellene gondolnom, hogy a kereslet megköveteli a maga mennyiségét és ha olcsóbban nem lehet, megveszi drágábban. Itt azonban nincs igy, hanem a keresletet kielégítik hamisítványokkal, a minek pedig következése az, hogy a gyümölcs ára esni fog és pedig olyképen, hogy egyes vidékeken teljességgel lehetetlenné válik a gyümölcstermelés. Az egészen kis gyümölcstermelésre nézve, a mint a hírlapokban is olvastam, a pénzügyminiszter ur szives volt ígéreteket tenni, a melyek értelmében az ilyen egészen kicsi mennyiségben, tisztán házi szükségletre való tormelés továbbra is meg fog hagyatni, vagy legalább is csak kis mértékben fog adóval megterheltetni. Én ezt igy magában véve helyesnek tartom, de nem elegendőnek. Én részemről nem tartom azt a legfontosabbnak és nemzetgazdasági, valamint szocziális szempontból irányadónak, hagy az a szesz, a mely a házi fogyasztásra szükséges, kevesebb adóval legyen megterhelve, hanem igenis szükségesnek és kívánatosnak tartom, hogy ne legyen sújtva az a szesz, a mely iparszerűleg termeltetik és a kereskedelmi forgalomba hozatik, mert kizárólag ez a szesz az, a mely növeli a gyümölcstermelést és igy előmozdítja a nép gazdagodását. Ha a kereskedelmi világba bebocsátott szesz drágább lesz, ennek következménye lesz a gyümölcs árának leszállítása, a gazdasági pangás és sok helyen az eddigi keresetforrások elapadása. Én ezen indokból a törvényjavaslatot nem fogadom el. A mi a gyümölcsszeszt illeti, legyen szabad a t. ház figyelmét egy igen karakterisztikus körülményre felhívnom, a mely nagyon jellemzően karakterizálja egyáltalában ezt a kormányrendszert. (Halljuk! Halljuk!) A törvény intézkedése szerint, ha a szesz a termelt szeszmennyiség szerint lesz megadózva, abban az esetben az illető termelő húsz százalék engedményt kap. Most már ugy gondolná az ember, hogy ennek az országnak minden lakosa egyforma lévén, kell hogy ez a kedvezmény az ország minden lakosát egyenlően és egyféleképen illesse meg. A törvény azonban kivételt tesz és azt mondja, hogy a községek által felállított főzdék kedvezménye 25%. Nagyon helyes. Helyes volna az is, hogy a szövetkezetek által előállított szesz is 25% kedvezményben részesüljön. De kérdem a t. pénzügyminiszter urat, miért méltóztatott a telepeseket egészen külön elbírálás alá venni, szemben az ország többi lakosaival, a