Képviselőházi napló, 1906. XX. kötet • 1908. junius 5–julius 10.

Ülésnapok - 1906-351

270 351. országos ülés 1908 június 23-án, kedden. hanem igenis, uj kereseti források megszerzésével, felállításával óhajtja ezt elérni, a mi egyszersmind a fogyasztás növelésére is fog majd vezetni. S ime alig múlt el azóta két esztendő és benne vagyunk a fogyasztási adók reformjában és egészen biztosan és bevallottan úszunk a szeszmonopólium felé. Nem is lehetett annak a költekezésnek más eredménye, a mely a folyó évi állami költségvetésben is megnyilvánult. A mi álláspontunk már előbb is az volt és most is az, hogy mindaddig mig az uj kereseti források meg nem nyilnak, a melyek csak a távoli jövőben képesek arra, hogy a költségvetés realitását tényleg előmozdítsák, nem lehet más pénzügyi politikánk, mint a költekezéssel való alábbhagyás, mint a lehető költségkímélés egyfelől, másfelől pedig azon adótárgyaknak fokozottabb adóval való sujtása, a melyek eddig a politikai rendszerből és a pénzügyi helyzetből kifolyólag nem terheltettek meg eléggé. Épen azéit most sem vagyunk azon helyzetben, hogy ezt a fogyasztási adóreformja^aslatot elfogadjuk. i j Ettől eltekintve, midőn ezen előttünk fekvő törvényjavaslat elfogadása kérdésében határoznunk kell, tulaj donképen három szempontot kell figyelembe vennünk. Az első szempont az, hogy vájjon méltányos, igazságos-e az, hogy a szeszadó felemelésével segítsünk az állam háztartásán; a második az, hogy tekintettel az alkoholizmusnak nemcsak az egyénre, hanem az egész társadalomra és a jövő generácziók egész sorára gyakorolt óriási káros befolyására, ezen törvényjavaslat alkalmas-e az alkoholizmus rémes fejlődésének meggátlására és az ellene való védelem megerősítésére. Mezőfi Vilmos : Előmozdítja az alkoholizmust! Maniu Gyula: Végre a harmadik szempont az, hogy vájjon ezen törvényjavaslat kellőképen figyelembeveszi-e a gazdasági tényezőket és vájjon egyes társadalmi osztályok gazdasági érdekeit kellőképen megvédi-e vagy nem. A mi az első szempontot illeti, ki kell jelentenem, hogy mint egyáltalán a fogyasztási adóknak, ugy a jelen javaslatban kontemplált szeszadónak is ellensége vagyok. E törvényjavaslat indokolása szerint a költségvetés realitásának biztosítása szempontjából legczélszerübb és leghelyesebb a szeszadó emelése, mert ez többet elbir, másfelől pedig arányosabban osztja el a közterheket. Az indokolásnak ezt a felfogását egyáltalán nem helyeslem és nem fogadhatom el. Igenis állítom, hogy a mostani társadalmi helyzetben, a mostani kulturális és gazdasági viszonyok között a szeszadó felemelése nem fogja előidézni a közterhek arányosabb megoszlását, mert azon italok, a melyek a legnagyobb mértékben vannak forgalomban, épen társadalmunknak legkevésbbé erős, leggyengébb és legszegényebb osztályai által fogyasztatnak. Nem akarok azon már annyira hangoztatott jréldával előállani, — annyival kevésbbé, mert tán nem is annyira a képviselőház elé, mint inkább valami hatásos népgyűlési szónoklatba való, — hogy t. i. az urak iszszák a pezsgőt, a melyre oly kevés fogyasztási adó van kivetve, mig a szegény nép az egyszerű pálinkát iszsza, a mely a legnagyobb adóval van megterhelve, hanem csak arra hivatkozom, hogy ennek az erősen megadóztatott szesznek tényleg csak igen kis része az, a melyet akár rum, akár likörök alakjában a gazdagabb, tehetősebb társadalmi osztályok fogyasztanak, hanem igenis túlnyomó részben fogyasztja a szeszt az az osztály, a mely a legszegényebb és legalkalmatlanabb arra, hogy a közterheket viselje. (ügy van!) De nemcsak ezért nem tartom ezt igazságosnak és helyesnek, hanem azért sem, mert a fogyasztási adónak a fényűzési, élvezeti czikkeket kellene sújtania, már pedig általánosan ismert dolog, hogy nálunk sajnos, a szesz a legnagyobb társadalmi osztálynál nem fényűzési vagy élvezeti, hanem sajnos igenis életszükségleti czikket képez. E tekintetben nem hivatkozom másra, (Halljuk!) mint egy igen nagy tudós véleményére, a kinek a véleményéből ki fog tűnni, hogy bizony a nyomor és az iszákosság egymással szoros, csaknem elválaszthatatlan kapcsolatban van. Liebig hires tanár a következőket mondja: »A szeszfogyasztás nem oka, hanem következése a nyomornak, kivételt képez az, hogy egy jól táplált ember szeszivóvá válik. De ha az ember kevesebbet keres munkájával, mint a mennyi munkaerejének helyreállitására szükséges ételmennyiség beszerzéséhez szükséges egy konok és kiengesztelhetetlen természeti szükségesség kényszeriti, hogy a szeszivásban keressen menedéket.« Igenis életszükséglet a szesz, daczára annak, hogy sem nem táplál, sem nem husit, sem nem erősít, hanem ellenkezőleg bénitólag hat az emberi szervezetre. Mégis az,, mert a ki túlzott munkától el van csigázva, a kinek a munka nem nyújt vigaszt, a ki nem tud annyit szerezni, a mennyire szüksége van, iszsza a szeszt, hogy ne érezze élete nyomorúságát. Olyan a szesz, mint az ostor, a mely űz, de nem erősit. Addig, a mig a társadalmi, a mig a kulturális állapot ilyen, a mig az egyének nem vizsgálták a szesz ivásának messzeható, káros, romboló következményeit, hanem csak azzal a' momentán hatással számolnak, a mely elfeledteti velük a fájdalmat, addig nem lehet azt mondani, hogy a szesz élvezeti czikk és hogy tartózkodjék mindenki annak fogyasztásától, a ki nem bírja fizetni annak magas árát. T. ház ! Szoros összefüggésben áU ezzel az a másik szempont, vájjon alkalmas-e ez a törvényjavaslat arra, hogy az alkoholizmust a maga fejlődő menetében korlátozza vagy pedig megfordítva áll-e a dolog. Az a véleményem, a melyet különben a törvényjavaslat indokolása is emlit, hogy ez a javaslat mindenre alkalmas, csak arra nem, hogy a szesz fogyasztását korlátozza. Hiszen maga az indokolás emÜti, hogy a mióta a szeszadót felemelték, 30%-kal emelkedett a szeszfogyasztás. Növekedni fog az ezentúl is, mert bebizonyi-