Képviselőházi napló, 1906. XX. kötet • 1908. junius 5–julius 10.

Ülésnapok - 1906-350

350. országos ülés Í908 június 22-én, hétfőn. 259 állíthatni. Én arra kérem az igen t. pénzügyminiszter urat, hogy ezen kontingenst lehetőleg a kisgazdák szövetkezeteinek méltóztassék kiadni, hogy legalább ezen csekély értékkel is igyekezzünk könnyíteni a kisgazdák súlyos megélhetési viszonyain. Hogy ezen uj törvény alapján, ha életbe lép, milyen lesz a mezőgazdasági szeszgyárak helyzete, erre vonatkozólag példaként felveszek egy 1400 hektoliter kontingens kitermelésére berendezett mezőgazdasági szeszgyárat, tehát már egy nagyobbszabású üzemet, a hol a berendezés több költségbe kerül, a munkaerő nagyobb és több az alkalmazottak száma. Ezért vizsgálni fogom azt, hogy a javaslat szerint milyen pénzügyi eredményekkel fog járni a gyár üzemében az e javaslatban lefektetett intézkedések törvényes keresztülvitele ? A bonifikáeziót egyszerre négy koronával csökkenti a javaslat, de ezt sem tarthatom egészen helyesnek, mert épen ebből a felhozott példából kitűnik, hogy igen sokszor — különösen a Székelyföldön, a hol jobban ismerem ezeknek a mezőgazdasági szeszgyáraknak a helyzetét — viszont nem valami busás jövedelmet hoznak ezek a szeszgyárak, sőt rossz termésű években akárhányszor minuszszal záródik a mérleg. A bonifikácziónak 4 koronával való csökkente tése kitenne a gyárnál évi 5600 korona veszteséget. Ehhez hozzá kellé adni 280 koronát, mert a kontingensnek 10 %-os teher mellett való apasztása folytán szintén veszteség áll elő, a minek következtében a végösszeg 5880 korona volna. Azonban ez is csak egy képzelt és fictiv összeg, mert a gyári üzemköltség veszteségi számlájára irható még 1400 korona, mivel 140 hektolitert üzemköltség nélkül lehet feldolgozni, — a kik foglalkoztak a kérdéssel, igen jól tudják ezt — a mi által a többi termelésnek erre a részre eső üzemköltsége is mind hozzászámitandó a veszteséghez, a mi végeredményében összesen 7700 koronás megrövidülést jelent. En azt mondom, — nem tudom mindenben helyesen mondom-e, megfelel-e a szeszgyárak helyzetének, lehet, hogy jobb termelési viszonyok mellett nagyobb jövedelmeket lehet produkálni, — hogy a székelyföldi mezőgazdasági szeszgyárakat véve alapul, azt lehet állítani, hogy igen sok olyan év van, a mikor ennél az összegnél többet nem jövedelmez a szeszgyár, a mikor tehát azt, a mit most elveszünk, tiszta jövedelemnek kellene tekintenünk, ugy, hogy ilyenkor a gyárba belefektetettt munka, költséget stb. mind-mind kárba veszne, mert a gyár nem tud semmiféle jövedelmet produkálni. Erre vonatkozólag — azt hiszem, a pénzügyminiszter ur tudja — a székelyföldi mezőgazdasági szeszgyárosok közös értekezletet tartottak és egy memorandumot dolgoztak ki, a melyben adatokkal, számokkal igyekeztek bebizonyítani, hogy mennyire káros ennek a 4 koronás bonifikácziónak elvétele. Abban fejtették ki a kívánságukat, — magát a memorandumot most nem akarom ismertetni, a pénzügyminiszter ur bizonyosan átolvasta már, sőt ugy tudom, tárgyalt is velük és kíváncsi vagyok, hogy a memorandumban kifejezett kívánalmakat, a mennyiben ott fix mennyiségekről van szó, mennyiben, milyen mértékig fogja honorálni a pénzügyminiszter ur — mondom, ebben a memorandumban azt kérték a mezőgazdasági szeszgyárosok, hogy engedtessék meg nekik, hogy a malátának bizonyos részét eladhassák. Ezzel a szeszgyárosok a kisgazdáknak az érdekeit is szolgálnák, — gondolom, Ferenczy Géza képviselőtársam is emlékezik arra, én legalább emlékezem, hogy gyermekkoromban a kisgazdák mindenféle marhának eltartására, sertésnek stb. hizlalására megvették — még az uj szesztörvény előtt — a malátát és a maradékot a mezőgazdasági szeszgyárak saját ökreiknek, marháiknak hizlalására használták fel. Akárhányszor ugyanis több volt a termés, több volt a maláta, mint a mennyit eladni tudtak és ilyenkor eladási czélra fordították a malátát, hogy a felesleg kárba ne vesszen. Az uj szesztörvény előtt tehát az eladás lehető volt, ma már a törvény szerint a mezőgazdasági szeszgyárosok kötelesek saját állataik élelmezésére és hizlalására fordítani a melléktermékeket, hiszen az intenczió épen az, hogy az ezen állatoktól nyert trágyával tegyék termékenyebbé a földet. Felhozhatom itt azt is, hogy nem tartom helyesnek a törvény azon intézkedését, a mely megköveteli, hogy csak saját terményeiket dolgozhassák fel a mezőgazdasági szeszgyárosok, mert kimutatható, több pénzügyigazgatóság területéről — a mint Lengyel Zoltán t. képviselőtársam is kimutatta, — hogy sok helyütt nem is terem annyi termék, a mennyit érdemes lenne feldolgozni, mondjuk nem terem annyi, hogy azáltal az illető ki tudná meríteni, ki tudná használni a részére nyújtott szeszkon tingens-kedvezményt. Másfelől pedig a vidéken levő kisgazdáknak az érdekeit is nagyban elősegítené, ha az ilyen mezőgazdasági szeszgyárosok tőlük szereznék be a feldolgozásra szükséges termékeket. (Zaj. Halljuk Halljuk ! a haloldalon.) Meg kell emlékeznem egy pár szóval az elhangzott beszédek közül Máriássy Mihály t. képviselőtársam beszédének egy részéről. (Halljuk! Halljuk I) Máriássy t. képviselőtársam ugyanis ismertette azt a kiáltványt, a melyet a balpárt adott ki és a melyben felhívtuk az ország lakosainak figyelmét, a nemzet millióinak érdeklődését arra a nagy igazságtalanságra, a melyet épen a kisgazdákkal szemben akar elkövetni ez a törvényjavaslat. Máriássy Mihály t. képviselőtársam foglalkozott ennek a felszólításnak bírálatával és bírálatához a maga reflexióit is hozzáfűzte ; természetesen kormánypárti szempontból helytelenítette azt, hogy mi egy ilyen erőshangu felhívást intéztünk a magyar gazdatársadalomhoz. Jól tudjuk, hogy ennek a felhívásnak meglesz a visszahatása és a nép lelkében visszhangot fog ébreszteni a mi szózatunk és annak következményeit esetleg 33*