Képviselőházi napló, 1906. XX. kötet • 1908. junius 5–julius 10.

Ülésnapok - 1906-350

258 550. országos ülés Ú08 június 22-én, hétfőn. tudós szintén támogatja a kormány intenczióját, kimutatni igyekezvén, hogy a progresszív földadó a gyakorlatban keresztül nem vihető. Mariska Vilmos egyetemi tanár is hangoztatja ezt egyik könyvéhen és a progresszív földadó helyett a jövedelmi adó progresszivitását ajánlja. Már pedig okos és helyes pénzügyi politika szerint a földadó fokozatossága keresztülvihető és ennek keresztülvitelével uj jövedelmi forrásokat nyithatna meg az állam a nélkül, hogy a kisembereket ujabb megterheltetéssel sújtaná. De a kormányt és az azt támogató többséget terheli a felelősség azért, hogy általában szükség van ujabb adóforrásokra. Honnan vették a kormány és többsége az erkölcsi jogot arra, hogy a királylyal kötött paktum ellenére a nemzetnek tett Ígéretek . . . Elnök : Kérem a képviselő urat, szíveskedjék a tárgyhoz szólni. Farkasházy Zsigmond : Az adóforrásokról szabad beszélni! Elnök (csenget) : Bocsánatot kérek képviselő ur, a szeszadójavaslatról van szó, méltóztassék a szeszadójavaslatot bírálni. Nagy György: Akkor Hoitsy Pál előadó ur is . . . Elnök: Ne méltóztassék Hoitsy Pálról beszélni, hanem méltóztassék az én kijelentésemhez tartani magát. Nagy György: Az előadói beszédre reflektálok. Elnök (csenget): Méltótassék a tárgynál maradni. Először figyelmeztetem ! Nagy György : Akkor kérem a ház engedélyét, hogy a tárgytól eltérhessek, hogy kimutathassam, hogy mennyi más forrás állott a kormány rendelkezésére és mennyire nem volt szükség arra, hogy épen a kisgazdák megadóztatásával nyisson uj adóforrásokat. Tisztelettel kérem az engedély megadását, hogy az egész vonalon részletesen foglalkozhassam ezzel a kérdéssel. Elnök : A képviselő ur engedélyt kér a háztól, hogy a tárgytól eltérőleg nyilatkozhassék. Kérdem, megadja-e a ház az engedélyt, igen vagy nem ? (Igen! Nem!) Kérem azokat, a kik az engedélyt megadják, szíveskedjenek felállani. (Megtörténik.) Azt hiszem kimondhatom, hogy a ház többsége nem adja meg az engedélyt. Méltóztassék folytatni. Nagy György: Sajnálom, hogy a mikor a nemzet negyven millióval való megterheléséről van szó, nekem, mint országgyűlési képviselőnek annyi jogom sincsen, hogy rámutassak , . . Elnök : Métlóztassék magát a ház határozatához tartani! A ház határozata ellen nincsen óvásnak helye! A ház nem sajnálja. Farkasházy Zsigmond : Hátha határozatképesség konstatálását kértük volna ? Elnök: Kérem, méltóztassék beszédét folytatni. Nagy György: A törvényjavaslat sérti az ipari szeszgyáraknak jogos érdekeit. Csodálkozom tehát azon, hogy Hoitsy Pál, a kinek, mint előadónak, szakembernek kellene lennie ezen a téren, itt a házban tartott előadói beszédében, to rabbá Búza Barna t. képviselőtársam a függetlenségi pártnak június 16-ikán tartott ülésében, azt mondotta, hogy az ipari szeszkontingenst 1888-ban ajándékképen, jutalomkép kapták az illetők a kormánytól, és igy azt bármikor vissza lehet tőlük vonni. Ezen t. képviselő urak ugy látszik nincsenek egészen tisztában az 1888 : XXIV. törvényczikket megelőző politikai eseményekkel; nincsenek tisztában azzal, hogy miféle intenczió vezette is a kormányt akkor, a mikor megteremtette az ipari szeszkontingenst ? Hegedüs Sándor, a ki akkor a törvényjavaslatnak előadója volt, rámutatott arra, hogy a kormány két czélt óhajtott szolgálni ezen ipari kontingenssel : elsősorban a belpiacz biztosítását és másodszor a szeszadó emelését. A ki a szeszgyárak kérdésével foglalkozik, jól tudja, hogy mily sokba kerül az üzemi berendezés és hogy van eset rá, hogy egy mezőgazdasági szeszgyár megkapja ugyan a kontingenst, de a gyárat nem tudja felállítani, mert sokba kerül. Nem tartom tehát méltányosnak és igazságosnak, hogy a jutalom elvére támaszkodjunk. Az államnak erkölcsi szempontokból kellene elbírálnia a kérdést. Nem tartom igazságosnak és méltányosnak ebből a szempontból, hogy az állam önkényesen megállapított áron igyekezzék elvenni a kontingens egy részét. Az ipari szeszgyárosok értekezletén és az ő memorandumukban kifejezésre jutott — és igyekeztek is azt megindokolni — az az óhaj, hogy egy kontingens hektoliterje legalább is 100 korona értéket képvisel. De hát ha ezt nem is lehetett volna megadni, feltétlenül a Széll Kálmán-féle novellában kontemplált 70 koronás megváltási összeg lett volna az az ár, a melyre törvényesen igényt tarthattak volna. Én nem állok egy foglalkozási kör, egy osztály védelmére, de ennél a törvényjavaslatnál is egész őszintén meg kell mondanom véleményemet. Engem a legtisztább, legelfogulatlanabb igazságszeretet vezérel. Ebből kifolyólag szívesen hozzájárulnék egy olyan indítványhoz, mely szerint a Széll Kálmán-féle 1899-iki novella rendelkezéseihez képest 70 koronában állapíttatnék meg a megváltási összeg. Ugy látom, hogy a pénzügyminiszter ur sem zárkózik el ezen kérdés elől, mert hiszem a tárgyalás alatt levő 896. számú törvényjavaslatban csak 60 koronában van felvéve a megváltási összeg, ellenben a pénzügyi bizottság ülésén, az ott felhozott érvek és megnyilatkozott aggodalmak hatása alatt, már 65 koronára emelte fel ezen megváltási összeget. A mi már most a mezőgazdasági szeszgyárakat illeti, a törvényjavaslat azt tervezi, hogy az ipari szeszgyáraktól elvett kontingenst mezőgazdasági szeszgyáraknak adja ki, és ezzel körülbelül 20—25 ilyen mezőgazdasági szeszgyárat vél fel-