Képviselőházi napló, 1906. XX. kötet • 1908. junius 5–julius 10.

Ülésnapok - 1906-349

349. országos ülés 1908 junius 20-án, szombaton. 227

: Szóval az összes érdekkörök eléggé voltak itt képviselve ahhoz, hogy a t. kormányt az ő princzipiális álláspontjában ezúttal is, mint mindenben, megingassák. Nevezetesen a kormány belement abba, hogy a boniíikácziót el lehet törölni, mert arra nincsen szükség, de még sem törli el, hanem csak redukálja, tehát a mezőgazdasági szeszgyárakat a princzipiális álláspont követése nélkül megkárosította; bizonyos mennyiséget elvett tőlük és ugy hallom, hogy épen a felső vidéken vannak szeszgyárak, a melyek ezen politika következtében tönkre fognak menni, tehát a t. kormány elérte azt, hogy nem lesz társadalmi réteg és osztály Magyarországon, a melyet e törvényjavaslatával meg nem károsít. Ebben az eljárásban, a melylyel ugy az ipari, mint a mezőgazdasági szeszgyárosokat is megkárosította, a t. kormánynak ujabb princzipiális inkonzekvencziáját látom. Nevezetesen voltam bátor már költségvetési beszédemben rámutatni arra, hogy a kormány által, különösen a kereskedelmi kormány által inaugurált iparpártolási politikát — és itt talán arra kérném Szterényi József államtitkár urat, hogy legyen szíves figyelni előadásomra, mert ez őt közelről érdekli — mondom, akkor voltam bátor rámutatni arra, hogy az az állítólagos iparpártolási politika, a melyet a t. kereskedelmi kormány követ, egyáltalában nem komoly, hanem csak arra szolgál, hogy bizonyos számú milliókat elosztogasson. A valódi iparpártolási politika abban állana, hogy a meglévő gyárakat és ipart támogassák, fejleszszék, erősítsék, nem pedig, hog3

r olyan iparokat létesítsenek, a melyek nálunk azért sem tudnak meghonosodni, mert az ország termelési rendszerébe és az ország lakosainak foglalkozási körébe nem illenek bele. Toltam bátor már utalni arra, hogy az igen t. államtitkár ur olyan nagyszerű iparpártolási politikát inaugurált, hogy 9 hónap alatt sikerült 12 milliót elosztogatnia különböző szubvencziókra. De miért nem lép hathatósan közre a pénzügyminiszter urnái, hogy egy olyan virágzó iparágat, mint az ipari és mezőgazdasági szeszgyártás, tönkre menni ne engedjenek? Az iparpártolási politikának a legelemibb feltétele volna, hogy egy ilyen gyártási ágnál, mely a mezőgazdaság talajából nőtt ki és a melynek itt jogosultsága van és a melynek létesítése kvázi létfeltétel a mezőgazdasági munkások egy részére nézve, a kereskedelmi kormány megtegye a szükséges lépéseket. E helyett azonban azt tapasztaljuk, hogy ezt az ipart mesterségesen tönkre akarják tenni. Csak azt vagyok bátor tehát kimutatni, hogy ugyanazok az érvek, a melyekkel a t. kereskedelmi államtitkár ur az iparpártolás politikát szokta támogatni, ugyanazok az érvek fenforognak az ipari és mezőgazdasági, de különösen az ipari szeszgyáraknál. És nemhogyszubvencziót biztositanának ezen életképes gyáraknak, hanem ezeket még meg akarják rövidíteni. Bátor voltam kifogásolni, hogy mégis csak különös, hogy az állam olyan dúsgazdag gazdasági tényezőket, mint a Kereskedelmi Bank, a Kereskedelmi Részvénytársaság és más ilyen intézeteket szubvencziókkal támogat, a helyett, hogy gyárakat és ipart létesítene. Akkor azt mondották, hogy ezt nem a gazdag emberek kedvéért adjuk, hanem azért, mert ennyi és ennyi számú munkást fognak foglalkoztatni és az ipari munkás keresményéből 10°/o az államot illeti. Ebből kifolyólag a szubvencziók utján nemhogy károsodnék az ország, hanem ellenkezőleg, gazdagszik és erősödik. Kérdem már most, hogy az ipari szeszgyáraknál ugyanez a szempont nem forog-e fenn ? Ma hallottuk kormánypárti részről azt a helyes megjegyzést, hogy ha pl. az ipari szeszgyáraknak az az érdemük, hogy olyan időben adnak munkát a munkásnak, a midőn mezőgazdasági foglalkozás nincsen számukra, hát akkor miért nem méltóztatott ezen ipari munkások érdekében szót emelni ? Hiszen kétségtelen, hogy ha a kontingenst akár jogosan, akár jogosulatlanul megszüntetik, ez az üzemnek redukcziójával jár, és akkor ott annyival kevesebb munkást foglalkoztatnak. Miért nem méltóztatik ezen szempontot a pénzügyminiszter urnak ügyelmébe ajánlani ? Ezzel igazoltnak látom azon álláspontomat, a melyet kifejtettem, hogy ez az iparpártolási jjolitika csak arra való volt, hogy bizonyos urakat kedvezményben részesítsenek, de hogy a ténylegesen létező legjelentékenyebb iparágat, a szesztermelést és liszttermelést a kormány tönkre teszi, azt nem akarják belátni. Bátor vagyok az elnök urat kérni, miután még hosszasabban kívánok szólni, méltóztassék egy kis szünetet adni. Elnök: Én szünetet nem adok, képviselő ur. (Helyeslés.) Farkasházy Zsigmond: Akkor kérném a házat . . . Elnök: Ez az elnök diszkreczionális joga, és mivel a képviselő ur már eleve megfenyegette a házat, hogy hatig fog beszélni, méltóztassék szívósan ragaszkodni elhatározásához. (Helyeslés.) Farkasházy Zsigmond: Talán kérném a házat .. . Elnök: Nem adhatok szünetet, és ha a képviselő ur ellenkezik, most már meg fogom vonni a szót, mert a képviselő ur nemcsak hogy nem szól a tárgyhoz, hanem fáradt is. Farkasházy Zsigmond: Dehogy vagyok fáradt. Elnök: Tessék folytatni. Farkasházy Zsigmond: Én nem mondottam — helyre kell igazitanom az elnök ur szavait — hogy hat óráig szándékozom itt tartani a t. 29*