Képviselőházi napló, 1906. XX. kötet • 1908. junius 5–julius 10.

Ülésnapok - 1906-348

196 34-8, országos ülés 1908. június 19-én, pénteken. (Szünet után.) Elnök ." T. ház ! Az ülést újból megnyitom. Folytatjuk a tanácskozást. Következik ? Hammersberg László jegyző: Rojc Milán! Rojc MÜán (horvátul beszél). (Zaj.) Elnök (csenget) : Csendet kérek ! Rojc Milán (horvátul folytatja beszédét). Elnök : (csenget) : Kérem, tessék a tárgyhoz szólni. Nem az 1906-iki pénzügyi egyezményről, hanem a szeszadó törvényjavaslatról van szó. Méltóztassék a tárgyhoz szólni. Rojc Milán (horvátul beszél). Elnök : A szeszadóról van szó, nem a pénzügyi egyezményről. Ifj. Madarász József: Tanuljon meg magyarul, akkor majd megérti, mit mond az elnök ! Szégyelheti magát! Rojc Milán (horvátul beszél). Elnök : Ki következik ? Zlinszky István jegyző: Máriássy Mihály! Máriássy Mihály : T. képviselőház ! Már az 1899. törvényczikk törvénybe iktatta azt az elvet, hogy a szesztermelésnek elsősorban mezőgazdasági iparnak kell lennie ; már az 1899-ik évi törvényhozás ráhelyezkedett arra az álláspontra, hogy az az iparág, a mely a maga nyers termékeit közvetlenül a mezőgazdaságtól szerzi be és a mely a maga ipari hulladékait egyedül és kizárólag ismét csak a mezőgazdaságban képes értékesiteni: szoros kontaktusban, szoros összeköttetésben kell hogy maradjon magával a mezőgazdasággal. (Igaz! ügy van!) A magyar mezőgazdaságnak a törvényhozás ezen támogatására igenis, nagy szüksége van. (Igaz! ügy van! a baloldalon.) Tiz esztendőnek tapasztalata igazolta, hogy az a magyar mezőgazdasági szesztermelés, a melyet az 1888. évi törvény megindított és az 1899. évi tovább fejlesztett, tovább fejlődött mint szeszipar, és a mellett jótékonyan éreztette a maga hatását a mezőgazdaságra is. Ha csak egy rövid vissza pillantást vetünk a magyar mezőgazdaságnak az utolsó 20 évben való termelési viszonyaira, meggyőződhetünk erről. Tudjuk mindannyian, hogy a magyar mezőgazdaságnak nyers termékei a maguk árában, értékében mennyire visszaestek a múlthoz képest. Viszont azt is tudjuk, hogy a munkabéreknek, a befektetéseknek az összege jóval — azt hiszem nem túlzok, ha azt mondom, hogy legalább háromszorosával — meghaladták a 20 évvel ezelőtti állapotot. A termelési tényezőknek ilyen összejátszása esetén, t. képviselőház, gondoskodni kellett olyan eszközökről, olyan támogatásáról ennek a mezőgazdaságnak, a melyek azt az elernyedéstől képesek megóvni. Ilyen eszköznek tartom én ezt a törvényjavaslatot is, a mely a mezőgazdaságot az ipari termeléssel hozza szorosabb összeköttetésbe, annak az iparnak a terén, a mely a mezőgazdaság legeminensebb érdeke. És azért ezen elvénél fogva is örömmel fogadom a javaslatot, ha, őszintén szólva, nem valami biztatónak mutatkozik is a szesztermelés szempontjából a jobb jövő képe. Mert méltóztassék elképzelni, hogy az adónak negyven százalékkal való emelése terveztetik, a mi a fogyasztásnak bizonyos redukcióját fogja eredményezni, a mely talán túltermelésre, de minden esetre az illető áruczikk árának devalvácziójára vezet. E devalvácziót, pl. egy ezer hektoliter kontingenssel biró mezőgazdaságnál, a mai árakhoz képest tizenöt százalékra számitva, — a mely az adóemelés következtében szükségképen be kell hogy következzék — ez évenkint 9—10.000 korona kevesebb bevételt jelent. A szesztermelési jutalmaknak hektoliteren kint négy koronával való redukálása további négyezer korona évi kevesebb bevételt okoz és igy egy ilyen ezer hektoliter kontingenssel biró mezőgazdaságnál ez legalább 14—15.000 korona évi károsodást okoz. De objektíve birálva a javaslatot, el kell ismernünk, hogy az igen tisztelt pénzüg}Tmniszter ur megtalálta a korrektivumot is, hogy a szeszij>ar e károsodása ne tartós és ne állandó, hanem csak átmeneti jellegű legyen. Igen bizom e tekintetben a javaslat azon rendelkezésében, a mely először a kontingens labilitására vonatkozik, s a mely azt jelenti, hogy ezentúl nem, mint eddig, hosszabb időre állapittatik meg a kisebbik adótétel mellett termelhető szeszmennyiség, hanem évenkint illetőleg termelési időszakonkint, a két megelőző naptári év fogyasztási átlagát véve alapul ; vagyis a kontingens labilitása összeegyezteti a fogyasztást és a termelést és igy, legalább emberi számítás szerint, kizárja azt, hogy valaha tulprodukczió következhessek be. A második dolog, a mi talán némi rekompenzáczióképen tűnhetnék fel, a mezőgazdaságtól elvont hektoliterenkénti négy korona bonifikácziónak, az ipari gyárak kontingensének egy bizonyos százalékkal való leszállítása, tetemes leszállítása ; mert ennek következése az lesz, hogy, ha nem is számszerűleg kifejezhető módon, de mégis, az ipari szeszgyáraknak, a melyek ma harminczezer hektoliter termelésére vannak berendezve és majd csak 18 vagy húszezer hektolitert termelhetnek, önköltségei emelkedni fognak, és igy legalább némileg megszűnik az az aránytalanság, a mely eddig a nagy tömegtermelés és a kis mezőgazdasági termelés önköltségei között fennáll. Van azonban ennek a javaslatnak — és ez nemcsak a mezőgazdasági szesziparnak, hanem az ipari termelésnek is érdekét szolgálja — egy kiváló rendelkezése, a mely meg fogja szüntetni azt az anomáliát, hogy a forgalomba került, belértékére nézve sokkal becsesebb áruczikknek kisebb adóval terhelten konkurálnia kellett a répából vagy burgonyából vagy tengeriből előállított, sokkal kevésbbé értékes áruval, a mely a teljes adót viseli. Ertem ezalatt a javaslatnak a gyümölcspálinka főzésére vonatkozó intézkedéseit. Nem akarok ismétlésekbe bocsátkozni, nem akarom a törvényjavaslat indokolását előadni,