Képviselőházi napló, 1906. XX. kötet • 1908. junius 5–julius 10.

Ülésnapok - 1906-348

192 3i8. országos ülés 1908 június 19-én, pénteken. gazda nem fog kapni takarmányt, ellenben az ipari szeszgyárból kaphatott; tékát károsodik mint fogyasztó, de károsodik mint termelő is, mert bebizonyítható, hogy az ipari szeszgyárak a maguk óriási kontingens mennyisége folytán óriási vásárlásokat tettek a kisgazdáktól; bevásárolták az alkohol előállítására szükséges mezőgazdasági terményt, a mire pedig a nagybirtoknak szüksége nem lesz. Az én nézetem szerint ez a j avaslat ilyen alakban nem fedezi és nem elégiti ki azt a nagy mezőgazdasági érdeket, a melyet én gondolok akkor, a mikor azt a jelszót hallom, hogy a szesztermelés legyen a mezőgazdaságé. Ezt a jelszót komolyan birálat alá akkor lehetne venni, ha valóban az az intencziója volna ezen javaslatnak, hogy a szesztermelés igazán a mezőgazdaságé legyen. De nem tartom közgazdasági és nem tartom nemzeti érdeknek azt, hogy egy csomó gazdag embertől — mert kétségtelen, hogy a szeszgyárosok nem sajnálatraméltóak — mondjuk 32 gazdag embertől a szesztermelés, a mely már most igen jövedelmező és nagy értéket képvisel, 200 másik gazdag ember kezébe átvándoroljon. (Igaz ügy van!) En ezt nem nézem abból a szempontból, hogy az a 32 ember iparral foglalkozik, az a 200 ember pedig nagybirtokos, hanem nézem egyszerűen abból a szempontból, hogy itt nem tudom felfedezni annak a kritériumsít, hogy ez egy nagy terjedelmű, a népre, a kisbirtokosokra, kisgazdákra nézve valami jelentős eredmény volna ; hogy ezt érdemes volna akképen felfogni, mintha ezzel a kis- és középbirtokosokon valóban segitenénk. A kontingentálásnak, a melyet 1888-ban csináltak meg, két czélja volt. Az első-a financziális érdek, mert akkor, a szabad ipar korában mindössze 16 millió volt a szeszadó. Az állam ezt emelni akarta, a mi busásan sikerült is. A másik volt a mezőgazdasági czél, vagyis a rossz talaj feljavítása és visszaadni a földnek, a mit a szeszipar elvett belőle. Azonban hova akarjuk már most azokat az uj mezőgazdasági gyárakat, a melyeknek az ipariaktól elvett kontingens átadni czéloztatik, tenni ? Kétségtelen, hogy a felvidéken nem szükségesek a mezőgazdasági gyárak, mert a legtöbb helyen — és erre nézve méltóztassék a statisztikát megnézni — van mezőgazdasági szeszgyár és mert sok százra megy ezen gyárak száma, ott a talajjavítás bizonyos mértékig már meg is történt. Brestyenszky Kálmán : Nem végleg! Még van szükség sokra ! Nagy Sándor: A statisztikai adatok alapján ugy tudom, hogy a felvidéken rendkivül nagy számban vannak e mezőgazdasági szeszgyárak. Mielőtt a javaslatnak ettől a részétől eltávozom, ismételeten kijelentem, hogy nem találom a mezőgazdaságnak nagyobb, szélesebb terjedelmű, az egész országra, a nemzeti vagyon átlagára kiható segítését és istápolását indokoltnak, hanem attól félek, hagy a javaslat a legjobbhiszemüleg, de mégis az életben, a gyakorlatban nem fogja mezőgazdaságunkra azt az eredményt elérni, a melyet tőle várunk, tehát megrontjuk egyetlen erős iparunkat a nélkül, hogy helyette egy értékes ellenszolgáltatást, t. i. az egész mezőgazdaságnak intenziv istápolását kapnánk cserébe. Át akarok térni ezzel arra, hogy a mennyiben a kontingens leszállittatik, a mi ellen senkinek kifogása nem lehet, a javaslat igazságos módon cselekszi-e ezt, és megfelel-e a leszállítás azoknak a jogi- és méltányossági elveknek, a melyeket jogállamban el kell várnunk. Hiszen a törvényhozásnak formailag meg van az a joga, hogy a maga szuverenitásával mindent ugy intézzen el, a mint jónak látja, azonban minden törvénynek első feltétele, természeti és jogbölcseleti kelléke az, hogy igazságos és méltányos legyen. Megvan-e ez a méltányosság a szeszkontingens leszállításánál az ipari és mezőgazdasági szeszgyárak tekintetében ? A kártérítés nélkül elvonandó szesz mennyisége negyvennégyezer egynehány száz hektoliter; ezzel tehát a mostam 853 ezer hektoliter kontingentált mennyiség leszállittatik 808 ezerre. A leszállítással elvonatik az ipari szeszgyáraktól 35000, a mezőgazdaságiaktól 9073 hektoliter. Ha figyelembe veszszük, hogy a legújabb törvényes megállapítás óta a mezőgazdaságiak kezében körülbelül kétszer akkora kontingens van, mint az ipari szeszgyárak kezében, akkor nem találhatjuk igazságosnak azt, hogy a kártalanítás nélkül elvonandó mennyiségben viszont sokkal nagyobb mértékben részesülnek az ipari szeszgyárak, mint a mezőgazdaságiak, mert az ipariaktól 10 százalék a mezőgazdaságiaktól pedig nem egészen 2 százalék vonatik el kártalanítás nélkül. Ezt nem tudom az igazságossággal és méltányossággal összeegyeztetni. Már előbb utaltam arra, hogy ha nekem valaki bebizonyítja, hogy mezőgazdaságunk egész terjedelmének hatalmas megerősítésével jár az ipari .kontingens mezőgazdasági kézbe adása . . . Lázár Pál: Majd bebizonyítjuk ! Nagy Sándor : ... akkor lehet deferálni ennek a godolatnak, de ugy, a hogy ma áll a dolog, nem látom be annak a jogosságát és méltányosságát, hogy bár a mezőgazdasági szeszgyárak kezében kétszerannyi kontingens van, az ipari szeszgyáraktól sokkal nagyobb mennyiségű kontingens vonatik el kártalanítás nélkül, az ipariaktól 10 százalék, a mezőgazdaságiaktól ellenben 2 százalék. De abban az elvonásban, a mely azután történik, nevezetesen az öt év alatt az első évi 8000 és néhány száz hektoliter kontingensnek elvonása után, szintén egy bizonyos igazságtalanságot látok, mert hiszen különösen az megfoghatatlan rejtély előttem, hogy daczára annak, hogy az indokolás is azt mondja, hogy ez azután a határ, sőt a pénzügyminiszter ur, gondolom, egy interpellácziójára adott válaszában is mondotta, hogy a kontingens jelentékeny részét az ipariak kezében akarja meghagyni: most a 280 és egynéhány ezer hektoliterből csak 156.000 ^hektoliter marad, tehát majdnem a fele elvész az ipari kontingensnek, a mi az előbbiekkel némi ellentétben áll, mert hiszen