Képviselőházi napló, 1906. XX. kötet • 1908. junius 5–julius 10.

Ülésnapok - 1906-348

Btó. országos ülés 1§Ő8 június 19-én, péntekért. Í9l ttém választható el a szeszipar hatékonyságától és eredményességétől az, hogy Magyarország a maga agrikulturáját fejleszthesse és erősíthesse. Azonban bátor vagyok arra utalni, hogy az igen t. pénzügyminiszter ur a maga teljességében csak egy czélt valósitott meg ebben a javaslatban, •— ismétlem : a maga egész teljességében — mert hiszen a többi czéíok megvalósítása is bizonyos mértékig megtörténik, de a maga teljességében csakis egy czél, nevezetesen a financziális érdek valósittatik meg. Ez egyáltalában olyan czél, a melyet a legnagyobb mértékben respektálnunk kell. Kétségtelen, hogy a financziális érdek az által kielégíttetik, hogy a szeszadó felemeltetik, ugy a kontingensé, mint az exkontingensé, továbbá, hogy a mezőgazdasági szeszfőzdéknek járó termelési jutalmak leszállittatnak ; kétségtelen, hogy a szeszadóbevétel tetemesen növekedni fog, arra a pénzre pedig, a melyet ez a növekedés tartalmaz, nekünk szükségünk van. Még egy czél az, a mely a javaslat által meg lesz valósítva, a melyről ugyan az indokolás teljesen hallgat és a melyet az előadó ur sem említett, én azonban nagyon jelentős szocziálpolitikai czélnak és eredménynek tartom azt, hogy ettől a javaslattól és ezen javaslat folytán a szesztermelésben beálló apadástól és a szeszadó növekedésétől, tehát a szesz megdrágulásától bizonyos mértékig az alkoholizmus apadását is várom. Nem emliti ezt az indokolás sem, de meg vagyok róla győződve, hogy ez sem közönséges szempont, mert a mikor a múltkor a büntető novellát tárgyaltuk, rámutattunk arra, hogy a büntetés, az elrettentés és javítás czélzata nem elég, hanem a kriminál-szocziológiai okokat kell megszüntetni és ezek közt első helyen az alkoholizmus szerepel. (Helyeslés.) Kétségtelen tehát, hogy nagy szocziális politikai hatást is fogunk elérni a javaslattal, a mennyiben beválik és nem fog megtörténni az a veszedelem magyarán mondva, hogy akármilyen drága a pálinka, megvásárolja a ki inni akar. (Helyeslés.) Ámde nézzük azt, hogy ez a javaslat megvalósitja-e azokat a többi czélokat, a melynek megvalósítását a t. pénzügyminiszter ur ezen javaslatban maga elé tűzte ? Én azt akarom különösen vizsgálni, hogy a javaslat eléri-e azt a czélt, a melyet én magam is nagyon respektálok, a mint erre beszédem elején voltam bátor reámutatni, hogy a két termelési tényezőnek teljes harmóniája jöjjön létre, ha az ország közgazdaságát felvirágoztatni óhajtjuk. Vizsgáljuk meg, hogy valóban a mezőgazdaság érdeke-e az, a mi ezen törvényjavaslat által kielégítést nyer, hogy a mezőgazdaság nyer-e értékben, erőben és fejlődésben, ha megkapja az ipartól elvont szeszkontingens termelésnek jogosultságát. En, őszintén szólva, abszolút mezőgazdasági érdeknek azt tartom, hogy a kisemberek és középbirtokosok jussanak a szeszkontingenshez. Ezzel nem azt akarom mondani, mintha bármi animozitás volna bennem azok iránt, a kik a nagybirtokosok közé számittatnak. De azt hiszem, hogy egy államnak abszolút mezőgazdasági érdeke csak az lehet, hogyha valamely törvényhozási intézkedéssel a kisemberek, nevezetesen a kisgazdák és legalább is a középbirtokosság előnyökhöz jutnak, mert hiszen lehetetlenség, minden elfogultság nélkül, abszolút mezőgazdasági érdeknek felfogni azt, hogy ha egy bizonyos törvényhozási intézkedés által kontemplált javadalmazásban — hogy ugy fejezzem ki magamat — a középosztály és a kisbirtokosok nem részesülnek. (Igaz ! Ugy van !) A mezőgazdaság 1900-ban, az akkor kibocsátott statisztika szerint, Magyarországon ugy állott, hogy ötholdas gazdaság volt 1,200.000. öttől tíz holdig terjedő 1,085.000, száztól ezer holdig terjedő 19.000 és ezer holdon felüli birtok 3'768. E szerint a nagybirtok 0"16 %-át teszi Magyarországon az összes gazdasági birtokoknak. Már most az a kérdés, hogy ezek a nagybirtokok fogják-e csupán élvezni a kedvezményt, mert azt felelhetné a t. pénzügyminiszter ur, hogy a törvény szerint a 300 holdas és azon felüliek kaphatnak kontingenst, tehát a kontingens nem a nagybirtokosok kezébe fog jutni, hanem kezébe fog jutni, legalább is annak egy része, a középbirtokosságnak. Én azonban azt hiszem, legalább ugy vagyok informálva, bár nem tudom hiteles-e az informáczió, hogy a mezőgazdasági szeszgyárak felszerelése és üzemben tartása, az üzemköltségek nagysága folytán olyan, hogy 300 holdas birtokon nem fizetődik ki egy mezőgazdasági szeszgyárnak a felépitése. Ha tehát a törvény meg is engedi ezt a 300 holdasoknak, a valóságban csak az ezerholdasoknál kezdődik annak tényleges lehetősége, hogy szeszgyárakat építhessenek, ennélfogva valóságban csak a nagybirtokosok fogják ezt megkapni és így a szeszkontingens és annak jövedelmezősége nem fog a kisbirtokosok és a középbirtokosok kezébe jutni. Már most, hogy a kisembernek a mezőgazdasági szeszgyár jobb-e vagy az ipari szeszgyár, erre nézve igénytelen érvelésem helyett, egy klasszikus tanura, magára az igen t. pénzügyminiszter úrra hivatkozom, a ki 1888-ban, a mikor a pénzügyminiszter megbízásából, mint államtitkár képviselte a kontingentálási javaslatot, felszólalásában azt mondotta, hogy a nagyipari gyárak olyan jelentőségűek, mint a mezőgazdaságiak, mert a mig a mezőgazdaságiak a nagybirtokosságnak, addig az ipari gyárak a kisebb birtoknak képezik gazdasági gyárait. Ebből azt deriválom, hogy e szerint a kisgazdák és a középbirtokosok részére azért nem képvisel e javaslat nagy terjedelmű mezőgazdasági érdeket, hanem csak bizonyos ekszlduziv érdeket, mert a kisgazdák kontaktusa sokkal élénkebb az ipari szeszgyárhoz, mint a mezőgazdasági szeszgyárhoz; mert a mit a mezőgazdasági szeszgyár termel, az abból megmaradó takarmányt nem fogja a kisgazdának eladni, mert arra, rendszerint a maga talajának javítására van szüksége. Ez is volt a kontingentálás czélja 1888-ban, mivel kétségtelen volt, hogy a mezőgazdasági szeszgyárból a kis-