Képviselőházi napló, 1906. XX. kötet • 1908. junius 5–julius 10.

Ülésnapok - 1906-347

180 347. országos ülés 1908 június 17-én, szerdán. szószólója csak ilyen ember lehet, a kihez a gyanúnak árnyéka sem fér. Elnök; Kérdem a t, házat, méltóztatik-e a miniszterelnök urnak Nagy György képviselő ur interpellácziójára adott válaszát tudomásul vermi, igen vagy nem ? (Igen !) Azt hiszem, kimondhatom, hogy a ház a választ tudomásul veszi. Következik a miniszterelnök ur válasza Nagy György képviselő urnak az 1885. évi XI. t.-czikk 3. fejezetének, az állami tisztviselők, altisztek és szolgák özvegyeinek és árváinak ellátásáról intézkedő fejezet rendelkezéseinek sürgős módositása tárgyában a pénzügyminiszterhez intézett interpellácziójára. Wekerle Sándor miniszterelnök: T. képviselőház ! (Halljuk ! Halljuk !) Nagy György képviselő ur interpellácziót intézett hozzám, a mely igy szól (olvassa) : »Hajlandó-e a pénzügyminiszter ur az állami tisztviselők, altisztek és szolgák özvegyeinek és árváinak ellátásáról szóló . törvény módositása tárgyában sürgősen törvényjavaslatot előterjeszteni ? Hajlandó-e az 1908. évi költségvetésebe felvenni azt az összeget, mely a felemelendő özvegyi nyugdijnak és a nevelési járuléknak fedezésére szükséges ?« A t. képviselő ur interpelláczióját kisérő beszédében előre meg is adta helyettem a választ ezen kérdésekre ; előre megmondta azt, a mit én válaszolni fogok, a mennyiben azt mondta, hogy válaszom az lesz, hogy ilyen kérdéseket szerves törvényekkel szokás megoldani és ennélfogva azok egyes intézkedéseit kiszakitani és sürgősen tárgyalni nem lehet. (Derültség.) A t. képviselő ur jóslási tehetsége ez alkalommal teljesen bevált, (Élénk derültség.) mert az én válaszom csakugyan az. Mi igenis foglalkozunk a nyugdijtörvény reviziójával; (Élénk helyeslés.) foglalkozunk nemcsak az özvegyeket és árvákat illetőleg, hanem a nyugdijat illetőleg általában. Ezzel nem akarom azt mondani, mintha nem tudom milyen közterhet szaporító ujabb kedvezményeket akarnánk ismét juttatni, hanem méltányos, igazságos és korszerű alapra akarjuk a nyugdíjtörvényt fektetni. (Helyeslés.) Abban igaza van a t. képviselő urnak, hogy a nyugdij törvényben mutatkozó hiányos intézkedéseknek egyik fegfeltünőbbike az, hogy nevelési járulék az árvák részére csak akkor jár az özvegy életében, ha legalább három árva van. Minden modern nyugdíjtörvény eltörli ezen korlátozást (ügy van!) és megadja az árváknak az ellátást, számukra való tekintet nélkül. Ez érvényesülni fog az uj nyugdíjtörvényben is, (Élénk helyeslés.) a melyre vonatkozólag megjegyzem, hogy a tárgyalások folyamatban vannak és azt hiszem, hogy ugy az egyes közhatóságokkal, mint az érdekeltekkel is az egyes kérdések megállapitása a közelebbi időre várható. (Élénk helyeslés.) Addig is nem ugyan törvényes utón, de kegyelmi utón mindig gondoskodunk arról, hogy ott, a hol a viszonyok olyanok, hogy az ellátás megkívántatik, ha három árvánál kevesebb van is, azok a megfelelő jutalékban részesüljenek. Az; erre szükséges összegek az 1908. évi költségvetés nyugdijrovatába be is vannak állítva. Kérem válaszom tudomásulvételét. (Helyeslés.) Nagy György : T. ház ! Készséggel tudomásul veszem a miniszterelnök ur válaszának azt a részét, hogy jelenleg kegyelmi utón igyekeznek a nyugdíjtörvény helytelen intézkedésein javítani; de azt, hogy a miniszterelnök ur kijelenti, hogy a részletmódositásnak nem hive, hanem szerves egészként óhajtja megoldani ezt a kérdést, nem veszem tudomásul. Szeretném, ha felfogását a miniszterelnök ur az egész vonalon érvényesítené, a mikor a nemzet érdekéről van szó. Hallottuk ezt hangoztatni most; de mikor a császár katonáiról volt szó, a katonatisztek özvegyeinek ós árváinak ellátásáról, akkor miért nem méltóztatott azt a kijelentést tenni, hogy szerves egészként kell megcsinálni? Hát az a szegény állami tisztviselő rosszabb a nemzet szempontjából, mint a császár katonája ? Nem volna szabad a nemzet képviselőjével szemben ilyen argumentumot keresni, a melyet nem volt szabad annak idején a császár katonáival szemben érvényesíteni. Ott van az 1907. évi törvény, a melyet hirtelen elénk hoztak, hogy rendezzük a katonatisztek özvegyeinek és árváinak nyugdiját és én hivatkozom a függetlenségi pártra, hogy még annyit sem engedtek meg, hogy egy betű változás történjék, hanem, a mikor a függetlenségi pártban egyhangúlag az volt az álláspont a pártértekezleten, hogy mondjuk ki általánosságban, hogy azok a nyugdij összegek a mostani katonai fizetési fokozatok értelmében állíttatnak fel, nehogy, ha a király a jövőben más katonai fizetési osztályokat állit fel, ezzel nagy terhet zúdítson a nemzet nyakára : akkor azt mondották, hogy nem lehet a törvényjavaslat szövegén változtatni és házhatározatot kellett hozni, a mely nem bír akkora érvénynyel, mint a szentesitett törvény. Nagyon szomorú dolog, hogy egy alkotmányos államban egészen más elbánás alá kerülnek azok a törvények, a hol a király kifejezi a maga érzékenységét és gondoskodását és azok a kérdések, a melyekkel, egyedül nekünk, a nemzet képviselőinek kell foglalkozni. Kérem a t. miniszterelnök urat, hogy ettől az állásponttól, a melyet mondott, hogy szerves egészkép akarja megoldani a kérdést és ezzel el akarja odázni, méltóztassék elállani és a katonatiszti özvegyekre vonatkozó törvény mintájára méltóztassék ez iránt is törvényjavaslatot előterjeszteni. S akkor majd a polgári özvegyek és árvák meg lesznek elégedve és áldani fogják a miniszterelnök urat, ha legalább olyan mértékben, arányban fog gondoskodni róluk, az ő jövőjükről, mint a katonatisztek özvegyeiről és árváiról gondoskodott. Én kérem a miniszterelnök urat, méltóztassék felfogását erről a kérdésről megváltoztatni és méltóztassék a lehető legrövidebb idő alatt, ugy, mint én interpellácziómban kértem, a szegény állami tisztviselők özvegyeinek és árvái-