Képviselőházi napló, 1906. XX. kötet • 1908. junius 5–julius 10.

Ülésnapok - 1906-346

3i6. országos ülés 1908 nélkülözhetünk, (Igaz! Ugy van!) a melyeket azonban én is, daczára ezen gyakorlati szempontoknak, félre akarok tenni — és erre az én javaslatom és az eddig meghozott törvények erős eszközöket adnak az állam kezébe — ott, a hol meg nem felelnek a nemzeti hivatásnak, a melyeket tehát ott, igenis, félre akarok tenni, de nem látok okot arra, hogy félre tegyem őket ott, a hol e nemzeti és kulturális hivatás teljesítésében kielégitő módon közreműködnek. (Helyeslés.) Azt az ellenvetést tették a törvényjavaslat ellen és ez talán a legelmésebb, mindenesetre a legmulatságosabb az összes ellenvetések közt, hogy a törvényjavaslat a maga nevét csak uzurpálja, mert nem hozza be az ingyenes oktatást, csak a tandíjmentes oktatást, mert hiszen a községek, a felekezetek továbbra is megfogják magukat adóztatni, ugy mint eddig. E szerint az álláspont szerint ingyenes oktatás csak az volna, ha kellő számú és vagyonilag jól szituált egyén csupa passzióból, fizetés nélkül arra vállalkoznék, hogy tanitsanak az iskolákban (Igaz! ügy van!) és ha az iskolák építéséről ép ugy, mint a madaraknak fészekrakásáról a jó Isten gondoskodnék. Valakinek csak fizetni kell azt az iskolát, és az ingyenesség tagadásának szempontjából tökéletesen mindegy, hogy az a valaki az állam-e, a minden állampolgárra kivetett adónak alakjában, vagy pedig a község, illetve hitközség az önadóztatás alakjában. Ez tehát egy olyan elmésség, a mely éleznek talán jó, de komolyan ezzel az érvvel foglalkozni nem szükséges. (Helyeslés.) Sokkal komolyabb mit ezzel kapcsolatban Bozóky Árpád t. képviselőtársam felemiitett, a ki rámutatott azon nagy aránytalanságokra, melyek az egyes községi és hitközségi hozzájárulások közt vannak. Ezeket az aránytalanságokat igazságtalanságoknak akkor lehetne nevezni, ha az államhatalom ily módon vetette volna ki a különböző községekre illetve hitközségekre. De mivel a hitközségeket illetőleg ez tisztán önkéntes vállalkozás, mert a törvény nem kényszerit egy hitközséget sem arra, hogy felekezeti iskolát fentartson, és ha fentartja, a maga jószántából és akaratából teszi, az iskolalétesitési kényszert csak a politikai községre állapitja meg az 1868. évi XXXVIII. t.-cz., — ennek folytán ez a törvény által megparancsolt mértéken tul való önmegadóztatás nem igazságtalanság, mert a szabad akaratnak kifolyása, és egy oly erő, a melyet mi nem nélkülözhetünk ma, mert nem volnánk képesek budgetünknek megrendülése nélkül ezt az általános adóztatásnak forrásaiból pótolni. (Igaz ! ügy van !) Panaszkodunk lépten-nyomon, hogy a társadalom tehetetlen és mindent az államtól vár, hogy a társadalmi tényezők semmit sem akarnak a maguk erejéből és jószántából tenni. Itt pedig van egy társadalmi tényező, mely a maga jószántából, a maga erejéből önként tesz és pedig többet, mint a mennyit az állam tőle igazságosan követelhet, j KÉrVH. HAPLÓ 1906 1911. XX. KÖTET. június 16-án, kedden. 145 Már most arról, hogy minő rendszer volna ideálisabb, későbben disputáljunk ; de épen addig, mig annyi százezer gyermek van, ki iskolai oktatásban nem részesül épen akkor, mikor ez roiilióba és millióba kerül, melyeket elő nem tudnánk teremteni budgetszerűleg, az önkéntes közreműködésnek bármely forrását bedugaszolni szerintem kulturellenes politika volna. (Helyeslés balfelól.) Azt sem látja Bozóky t. képviselőtársam, hogy ezen aránytalanság megszüntetésére mennyi történt most. Hiszen ezen aránytalanság megszüntetésére szolgál részben az 1848 : XX. t.-czikk 3. §-ában elsősorban az egyházi adózások leszállítására a protestáns egyházaknak adott segély, melynek körében legnagyobbak ezen aránytalanságok. Ezen aránytalanságok leszállítására vagy legalább azoknak jövőben való megakadályozására szolgál az 1907 : XXVII. t.-czikk is, a mely épen ott, a hol beáll a szegénység, a hol a további áldozatot nem birják, az állam segitségét biztosítja az iskolaíent ártóknak. (Igaz ! ügy van !) T. képviselőház! Ennek a törvényjavaslatnak elvi alapja nagyon egyszerű. Abból indul ki, hogy az elemi oktatással összekötött műveltségnek megszerzése nemcsak az egyénnek érdeke, hanem a társadalomnak és az államnak is érdeke, hogy tehát az állam megkövetelheti minden polgárától, hogy gyermekeit, gyámoltjait legalább is az elemi oktatásnak megfelelő műveltség birtokába juttassa. Ez tehát közérdek, ez nem egyéni érdek, a melyről valaki lemondhat vagy le nem mondhat, a mint neki tetszik. Ennek folytán társadalmi és — a társadalomnak legfőbb orgánumaként az állam szerepelvén — állami kötelesség arról gondoskodni, hogy ez az oktatás mindenkire nézve hozzáférhetővé tétessék, hogy lehetőleg elhárittassanak azok az akadályok, melyek annak elérését vagy lehetetlenné teszik, vagy nagy mértékben megnehezitik. Ebből az elvből kifolyólag helytelen, inkonveniens, ha nem is mondom, hogy abszolúte igazságtalan, de legalább inkonveniens az, hogy az elemi oktatás megszerzésével járó terheket azokra háritsuk, kik az elemi oktatást megszerzik, vagy azok szüleire vagy azokra, a kiket a törvényhozás erre kötelez. Ezen a helyzeten ugy is segíthetünk, a mint eddig segitettek is több államban és az is plauzibilis, hogy a vagyonosak fizessenek, a szegények pedig a tandíj alól felmentessenek. De kicsoda vonja meg a határvonalat a vagyonos és a szegény között 1 Vájjon a tandíj szempontjából nem szegény-e az a három-négy holdas zsellér-ember, a kinek esetleg hét vagy nyolez gyermeke van, a tandíj elengedésére pedig nem számithat, vagy esetleg szemérmes arra, hogy utána járjon, vagy esetleg belefárad a sok adminisztraczionális retortába, a melyen keresztül kell mennie. (Elénk helyeslés.) S végül épen a demokratikus követelményekkel homlokegyenest ellenkezik, hogy ugyanabban az iskolában két kategória legyen, az egyik, 19