Képviselőházi napló, 1906. XX. kötet • 1908. junius 5–julius 10.

Ülésnapok - 1906-346

3í6. országos ülés 1908 június 16-án, kedden. 137 den kijelentésükben, minden szavukban a lojalitást, az állani iránt való nagy ragaszkodást akarják bizonyítani, a kik csak a hazafiságot hangoztatják. Ennek daczára szükségét érzik, hogy e törvényjavaslat ellen ne csak felszólaljanak, hanem egyenesen kijelentsék, hogy káros hatással lesz autonómiájukra és a közügyre. Mi románok e kérdésnél a legszabatosabban, a legszabadabban nyilatkozhatunk. Mi vagyunk, a mint a törvényjavaslat indokai is mutatják, az egyedüli nép, a mely már régóta megvalósította e magasztos elvet. Szegények vagyunk, de szegénységünkben nem feledkeztünk meg a nálunknál szegényebbekről és körülbelül 10 év óta nálunk tandíj nem is volt, mert elenyésző csekély összeg, a melyet maga a javaslat is kimutat, elosztva 3000 és néhány száz iskolára, igazán nem is jöhet számba. Mi tehát mégis az indoka, hogy felszólalok ? Az összes lapok, a melyek gróf Apponyi Albert őnagyméltóságát dicsőitették, azt a burkolt, azt a hátsó gondolatot juttatták kifejezésre, hogy a törvényjavaslat kompletirozza az 1907 : XXVII. t.-czikket és egy lépéssel tovább megy az államhatalom, a midőn csak egy év alatt az autonómián nemcsak rést ütött, hanem azt illuzóriussá tette. Ez volt a nagy gaudium, ez volt a nagy öröm, hogy a nemzetiségeknek lesz ismét egy olyan sérelmük, a mely ujabb csapás egyházaik autonómiájára. Olyan feltételekhez köti, t. képviselőház, a kárpótlást az állam, a melyek mélyen belenyalnak a felekezetek autonómiájába. Nem is precziz a formulázás, mert azt mondja a javaslat, hogy a kárpótlás csakis az 1907: XXVII. t.-czikkben előirt feltételek mellett adható meg, ott pedig annyi a feltétel, hogy ez a közigazgatási hatóság tetszése szerint fog válogatni, diszkréczionális jogával fog élni, a mikor a felett dönt, hogy megadja-e a kárpótlást vagy nem. Ezt már annál is inkább preczizirozni kellett volna, mert ott az 1907-iki t.-czikkben olyan cselekmények is említtetnek, a melyek kizárólag a tanítók által követhetők el és kizárólag rájuk vonatkoznak. Ha ebben a törvényjavaslatban általánosságban kimondj uk, hogy annak a törvénynek intézkedéseiben foglalt feltételek fenforgása megköveteltetik a kárpótlás megállapításához : olyan czirkulus vicziózus áll elő, a melyben maga a miniszter sem lesz képes eligazodni. Igaz, hogy különösen nálunk, románoknál tandíjak nincsenek ; csak itt-ott szednek nagyon elenyészően csekély mértékben tandijat, de vannak egyéb bevételeink. Kérdem, mi fog történni, ha az állam ezektől elüti azokat az iskolákat és azok nem lesznek képesek dologi kiadásaikat fedezni ? Azt hiszem, hogy a dologi kiadások semmi vonatkozásban sincsenek a tanítók magaviseletével és eljárásaival és azt hiszem, hogy ennek daczára sújtani magát az iskolaientartó hitfelekezetet esetleg olyan cselekményekért, a melyek hatáskörén kívül esnek, a melyeknek meggátlása KÉPVH. NAPLÓ 1906 1911. XX. KÖTET. nem rajta áll, hanem harmadik tényezőktől függ, a legnagyobb méltánytalanság lenne. Megvalljuk őszintén, hogy ebben a törvényjavaslatban a magyar nyelvnek a többi nemzetiségi nyelv hátrányára való hathatósabb bevezetését látjuk. Jegyezzük meg, t. ház, hogy mi nem vagyunk .... Elnök." Figyelmeztetem a képviselő urat, hogy a magyar nyelv ennek az országnak az államnyelve. (Élénk helyeslés.) Pop Cs. istvátl: Tudom, tudom, nem is azt mondtam ... Elnök : Akkor tartsa ezt szem előtt a képviselő ur, a mikor a törvényjavaslatot bírálja. (Élénk helyeslés.) Pop Cs. István : Tudom, nem is állítok mást és nem ezt támadtam, de azt hiszem, hogy az a körülmény, hogy mi a magyar államnyelv forszirozottabb és hatványozottabb bevezetését itt e törvényjavaslat tárgyalása alkalmából ellenezzük, nem a magyar nyelv elleni izgatás. Zakariás János: Csakis az ! Pop Cs. István ! T. ház ! Kiváló magyar szaktudósok mondták, hogy az elemi iskolákban csakis a gyermekek anyanyelvén lehet tanítani, ha azt akarjuk, hogy ők legalább az elemi ismereteket elsajátíthassák. Ez annyira kardinális igazság, hogy ezt semmiféle kijelentéssel megsemmisíteni nem lehet. Giesswein Sándor igen t. képviselőtársunk tegnap lendületes szavakban emlékezett meg arról is, hogy ő látott kétnyelvű népeket és e tekintetben hivatkozott az arab és az ir példára. Az arab példát nem ellenőrizhetem, azonban épen az írek példái mely bennünket nyelvünkre féltéenyekké tesz, mert épen az ir példa mutatja, hogy az angol erővel rájuk tukmálta az angol nyelvet, anglizálta őket és ennek az lett a következménye, hogy az írek elfelejtették a saját anyanyelvüket, ugy hogy ma már alig beszéli 500.000 ír az ő anyanyelvét, a többiek mind elfelejtették. 1851-ben 1,200.000, 1891-ben pedig 600.000 ir beszélte a kelta nyelvet és a statisztikusok állítása szerint ma még kevesebben beszélik. Ez a példa tehát éjDen azt igazolja, hogy igenis rá lehet egy népre kényszeríteni az állam nyelvét, de ennek az a következménye, hogy az a nép elfelejti a saját anyanyelvét. Mi pedig ezt nem akarjuk, mert nem élünk a kétszáz év előtti időkben, hanem abban a korban, a midőn már az angolok is belátják, hogy az ilyen erőszakos eljárás nem járhat eredménynyel; ők maguk is belátják; hogy újból be kell vezetni a kelta nyelv tanítását az iskolákba. Mélyen t. képviselőtársam egy kis leczkéztetésben is részesített engemet. Én mindig nagyon szívesen tanulok mindenkitől, különösen az olyan tudós embertől, mint ő. Egyet azonban megjegyzek. Igaz ugyan, hogy én nem ismerem a kelta nyelvet, de most azt állítják a tudósok, hogy a kelta nyelv csak néhány iskolában van meg, mint nemzeti nyelv számba alig jöhet. Van egy társaság, az úgynevezett »Society for the preservation of the 18