Képviselőházi napló, 1906. XX. kötet • 1908. junius 5–julius 10.

Ülésnapok - 1906-345

112 3í5. országos ülés 1908 juniüs 15-én, hétfőn. tatja az állam, hogy ha a maga befolyásával nem ' ellenőrzi a felekezeti iskolák tantervét, vájjon | nem fognak-e ott a népoktatás terén teljesen járatlan emberek működni; vájjon nem fognak-e ott tévtanokat vagy haza- és államellenes elveket hirdetni. Nem hiszem ugyan, hogy akadna egyetlenegy olyan felekezet hazánkban, a mely erre az áUáspontra helyezkednék, azonban épen a magyar nemzeti szempontok érvényesülése szempontjából elengedhetetlen kötelességünk, hogy az állam ingerencziáját a népnevelés terén feltétlenül megoltalmazzuk. (Helyeslés.) Francziaországban Chaumié törvényjavaslata a közoktatást közérdek gyanánt és ugy tüntette föl, mint a nyilvános állami szolgálat egyik ágát. Hogy épen a katholika egyház szempontjából fölöslegesek Molnár János t. képviselő ur aggályai, arra nézve elég utalnom egy katholikus egyházjogi iróra, Freiherr von Oppermannra, a ki »Parlamentarismus und Kirche« ezimü munkájában direkt rámutat arra, hogy a katholikus morál egyáltalán nem áll ellentétben a nemzeti eszmék kultiválásával, (Elénk helyeslés.) sőt ellenkezőleg kijelenti, hogy annak érdekében még áldozatokat is kell hozni. Nagyon röviden rátérek az előadó ur által emiitett és annyiszor hallott »szabad egyház szabad államban« elvére. Ez az elv még a XVII. század negyedik tizedében leli gyökerét, a midőn Williams Roger uj Angliában — még akkor ugy nevezték Amerika ezen területét — ez eszmével előállt, ö csak azt kötötte ki az állam és az egyház közti viszonyból kifolyólag, hogy a kormány ne tegyen különbséget az egyes egyházak és felekezetek közt, csak védje meg azok egyikét a másika ellen, de hogy a szabad egyház a szabad államban elve s az angol puritánoknál megvalósult ezen politika mellett sem valósittatott meg a teljes jogegyenlőség elve az egyház és állam között, mutatja épen az egyházi szempontok túlsúlyra jutása, a midőn a puritánok 10 shilling büntetéssel sújtottak minden vasárnapi indokolatlan iskolamulasztást. Nálunk az 1843-iki rendi országgyűlésen egy igen tiszteletreméltó katholikus pap: Vurda, a győri káptalan követe volt ki a szabad ország, szabad egyház és szabad vallás elvét hirdette. Ezen szabad egyház a szabad államban jelszóval búcsúzott el végperczeiben az őt vallási vigasztalásban részesítő szerzetestől maga a nagy olasz államférfiú, Cavour is, a ki pedig élénk részt vett az egyház és állam közti politikai küzdelemben, mert épen Olaszországban jutott túlsúlyra az egyház az állammal szemben. A szabad egyház a szabad államban teóriának első hirdetője, Williams Roger tantételeit olvasva sehol sem találom meg, hogy ezen tantételekben az iskola és az egyház szétválaszthatlansága minden tekintetben meg volna állapítva. Sőt azt mondja (olvassa.) : »Az ember két világ polgára a szellemi és az anyagi világé. Azok mindegyike más elven alapszik. Egyik külső, másik belső szabadságot igényel, a hol pedig a belső szabadságot kényszer fojtja el, ott a külső szabadság sem állhat meg. Mondjuk ki tehát, hogy a maga körében minden vallás szabadon mozoghat és nemcsak az egyesekre, de az egyházakra nézve is mondjuk ki, hogy alkotmányos, szabad országban a vallási véleménynek is szabadnak kell lennie«. Ezen álláspontban nem találom rigorózusan megrögzítve azt a nézetet, hogy az egyház az iskolától, a tanítástól feltétlenül el nem választható. Mikor a jelenlegi ingyenes népoktatásról szóló törvényjavaslat az ingyenes népoktatást megvalósítja, akkor eleget tesz annak a mulasztásnak, a melyet épen nemzeti szempontból el kellett követnie az államnak, financziáira való tekintettel, midőn az általános díjfizetési kötelezettséget kénytelen volt előbbi törvényében kimondani, Az állam ráoktroálta a legszegényebb gyermekekre is, hogy iskolába járjanak, de nem gondoskodott arról, hogy az iskoláztatásban a legszegényebb gyermekek is részesülhessenek. Most egy ideális kötelezettségének tesz eleget a törvényhozás, midőn ezen ráoktroálása mellette egyúttal tényleg abba a helyzetbe juttatja a gyermekeket, a gyermekek szüleit, hogy ezen állampolgári kötelezettségüknek eleget tehessenek. Az én felfogásom szerint minden államnak legelemibb joga, hogy megkövetelhesse az iskoláztatást mindenkitől, de viszont kötelessége, gondoskodni arról is, hogy az állampolgárok a legalsóbbrendű ezen elemi népoktatásban tényleg részesülhessenek is. Módot kell nyújtani a törvényhozásnak arra, hogy az állampolgárok ezen kötelezettségüknek minden irányban is eleget tudjanak tenni. Itt utalnom kell a skandináv országok egyik nagyműveltségű országára, Norvégiára, a hol nemcsak az ingyenes oktatás van meg valósi tva, hanem mód van adva mindenkinek, a legszegényebb gyermekeknek is, hogy iskolába járhassanak, az állam ellátja a szükséges ruházattal őket és megmenti az anyagi gondoktól, hogy képesek legyenek az oktatás legelemibb fokában részesülni. Ha megvalósítjuk az ingyenes oktatást, akkor gondoskodnunk kell arról, hogy ha máskép nem, hát törvényhozásilag kötelezni kell az egyes községeket arra, hogy az ilyen financziális okokból gátolt gyermekek oktatását, boldogulását elősegítsék. Itt hivatkozom a törvényjavaslat 3. §-ára. Az ott megáUapitott 15 koronát csak 10 koronában kívánjuk megállapítani és a további öt koronát ezen czélokra a gyermekek hiányos ruházkodásának pótlására kívánnám fordíttatni. Hogy a többi felekezetek álláspontjára térjek át, kijelentem, hogy én is azon felekezetek egyikéhez tartozom, a melyek a legszélesebb egyházi és egyébb autonomikus jogokat élvezik és egyúttal kijelenthetem, bár erre nézve semmiféle megbízatásom nincsen, hogy ezen felekezetek, a melyek a legszélesebb körű autonómiával vannak felruházva egyházi és tanítási téren, ha látni fogják, hogy ezen autonómia legkisebb csorbulása is nemzeti érdek-