Képviselőházi napló, 1906. XIX. kötet • 1908. május 20–junius 4.

Ülésnapok - 1906-329

74 329. országos ülés 1908 május 21-én, csütörtökön. iskolák nem bírnak annyit nevelni, a mennyit el nem tudnának helyezni, mivelhogy mindaddig, a mig Magyarországnak gazdasági függetl nsége és önálló vámterülete nem lesz, állithatunk fel százezer iskolát és mégsem tudjuk elhelyezni a mi embereinket. (Élénk helyeslés balfelöl.) Ahhoz egy lendület, egy gazdasági kifejlődött élet, önálló élet kell, mi pedig járszalagon vezettetünk gazdaságilag azzal a szerencsétlen házassággal vagy összeköttetéssel, a melyben vagyunk Ausztriával és a mi gazdasági életünk elnyomott, csenevész, nem tud kifejlődni, mi csak a morzsáit eszszük úgyszólván a nemzeti prosperitásnak, azokat a morzsákat, a melyek a bécsi asztalról mi elénk véletlenül lehullottak. Tehát kezdjük tulajdonképen az iskolai reformot gazdasági életünk átalakításával és ezzel a társadalmi nézetek is rögtön át fognak alakulni, mihelyt látja a szülő, hogy ha gyermekemet bizonyos praktikus jjályára nevelem, kész kenyeret és önálló exisztencziát nyerhet, de hiába neveli most, nem tudja . . . Egy hang (bal/elől) : Ügyvédek ! Hock János: Bocsánatot kérek, épen azt mondom, hogy praktikus pályára azért nem nevelik ma a szülők gyermekeiket, mert nincs kifejlődött ipari, gazdasági szervezetük és nem tudja a szülő gyermekét az .egész országban elhelyezni. (Folytonos zaj a baloldalon.) Elnök (csenget) : Csendet kérek ! Hock János: T. ház! Sohasem felejtem el azt, hogy mikor évekkel ezelőtt a békekongreszszus érdekében Amerikában jártunk és ott iparkodtam, a mennyire rövid idő alatt át lehet nézni a közoktatási viszonyokat, megnézni, hogyan tud ez a hatalmas, életerős állam egy olyan munkáshadsereget teremteni, mozgósítani, a melylyel az ő kereskedelmi vállalkozásait, gazdasági életét állandóan vezetni, felvirágoztatni tudja és rövid évtized alatt úgyszólván kiragadja Európa kezéből a gazdasági élet vezetését és versenytársává lesz száz éves iparral bíró nagy nemzeteknek. Mikor kérdezősködtem az iránt, hogy vájjon a nevelésben van-e az ok, azt felelték : nem uram, nem, hanem a Mac Kinley Bili-ben. Mig mi fel nem állítottuk önálló vámterületünket és gazdaságilag el nem különültünk Európától, nem volt iparunk, nem volt kereskedelmünk; tessék megnézni, hogy mióta ez a dolog megtörtént, azóta Amerika rohamosan fejlődik, tiz év alatt gyáraink száma körülbelül 1000 vagy 1500%-kal emelkedett, mert gazdasági életet tudtunk a vámvédelemmel önmagunknak teremteni. (Mozgás a baloldalon.) Bocsánatot kérek, ha keretet nem adunk, mozgási szabadságot és a képességek érvényességére tért nem nyújtunk a gyakorlati irányban képzett növendékeknek, akkor hiába nevelünk szakképzéssel, vagy bármilyen iskolákkal is, addig mi ebben az államban boldogulni nem tudunk és gyermekeinket nem tudjuk helyesen elhelyezni. Nekem az a meggyőződésem, hogy a polgári iskolának egész rendszere csonka most, és ezért nem tud teljes erővel hatni. Ezt a polgári iskolát csakugyan ki kell egészíteni hétosztályu iskolává, a mi általános kívánság is, hogy ezáltal betetőztessék a polgári elemnek nevelése. De el kell szigorúan választani nemcsak a tananyagnak megválasztásában, de a módszerben is a gimnáziumoktól. Nekünk hajdanában Berzeviczy államtitkár ur nagy diadallal hirdette, hogy sikerült neki az áthidaló módot megtalálni a gimnáziumok és a polgári iskolák között, hogy zökkenés nélkül léphessen át az ifjú a polgári iskolákból esetleg bármely középiskolába. A ház ezt a kijelentést megtapsolta. Ez volt a legszerencsétlenebb taps a világon, a mit talán államférfiú megérhetett, mert ez volt az a lesújtó kritika, a melylyel az ő dilettantizmusát ez a ház itt megjutalmazta. Az volt a czélja, hogy hogyan mehessen át az ifjú egy külön irányú és külön czéllal felállított iskolába a latin nyelvnek fakultatív tanulása, a latin nyelv kiegészítése és vizsgák letevése, által zökkenés nélkül a polgáriba. Ez a rendszer a tananyagot majdnem egyformán osztja be és még arra is utasításokat adott, hogy a módszeres előadásban, vagyis a tananyag szempontjából, felfogásban teljesen iparkodjanak a polgári iskolák is a gimnáziális állapotokhoz simulni. Ez a legnagyobb szerencsétlenség, a mely a helyett, hogy kettéválasztotta volna ezeket az iskolál-iat, egyesitette s lett nekünk három úgyszólván kvalifikáczionális fabiikánk. Egyik a gimnázium, a másik a reáliskola, a harmadik a polgári iskola, a melyek egymással versenj^ezve öntötték az abiturienseket és oly társadalmi osztályt neveltek, a melyet a franczíák déclassé-nak neveznek. A melynek teljes jogosultsága van az élethez, de a melynek tagjai elhelyezést hiába keresnek az egyes hivatalokban, mint irnokik, dijnokok és ebben a tekintetben túltermeléssel találkoztunk a félig képzett vagy csonkán képzett középiskolai hallgatókban. Ehhez még hozzájárult, hogy évtizedeken keresztül a gimnáziumaink sok helyen csonka gimnáziumok voltak. Nem is hiszi a t. ház, mily kárt okozott ez a nemzeti életnek ? Azokban a kisebb városokban, a melyekben é—6 osztályú gimnázium volt, a szegényebb ember könnyen hozzáférhetvén, gyermekét hat osztályig felnevelte, tovább aztán nem tudta. Ez a gyermek az ipari pályára nem ment többé, félbemaradt exisztenczia lett, (Igaz! ügy van!) és járt az a gyermek házról-házra könyörögve, hogy valami módot adjanak neki, mert az élethez neki is joga van. Eletigényeket nevelt bele az iskola, de életfeltételeket nyújtani nekik nem tudtunk. Ezek azok, a kik a társadalom nyugalmát, békéjét fenyegetik, mert ezek a szerencsétlen egyének nem tudván kellően elhelyezkedni, oda állnak a demagógia élére és boldogulnak lazítással és az anarkia szitásával. (ügy van !) Az a szerencsétlenség, hogy csaknem minden intézetünk ennyire elfajult. Ha a legpraktikusabb, vagy a leghumánusabb intézetet vesszük is, a melyben csakugyan egy emberbaráti gondolat érvényesül, akkor is ugyanezt látjuk.