Képviselőházi napló, 1906. XIX. kötet • 1908. május 20–junius 4.
Ülésnapok - 1906-328
4-1 328. országos ülés 1908 május 20-án, szerdán. kívánja és sürgeti. E kívánság méltányos is, mert hiszen mindez a magyarságnak szolgál és a nemzeti művelődést mozdítja elő. A költségvetést elfogadom. (Helyeslés.) Elnök: Ki következik szólásra? Csizmazia Endre jegyző : Dobroszláv Péter! Dobroszláv Péter : T. ház! (Halljuk!) Magyar nemzeti kultúráról, annak hatásairól, áldásairól és az ellen felmerült támadásokról kívánok röviden szólni. (Halljuk!) A kultúra, t. ház, nemzetközi, a kultúra nem ismer vallást, fajt, nemzetiséget. A kultúrának munkásai minden nemzetnek polgárai és a kultúrának gyümölcseiben, a kultúrának hatásában és áldásaiban az egész emberiség kivétel nélkül osztozkodik. Európában is minden egyes nemzet verseng a kultúráért, az emberiség előhaladásáért és mi itt a Duna völgyében is talán szerencsésen vagy szerencsétlenül idedobatva a sors által, szintén az emberiség kultúrájáért dolgozunk és nemzetünk a maga nemzeti egyéniségének megteremtésével, a maga nemzeti kiváló tulajdonságainak felébresztésével elsősorban saját nemzeti becsvágyának, anyagi boldogulásának előnyeit szolgálja, hogy ez által másodsorban az egész művelt emberiségnek tagja és részese, az általános kultúrának pedig előmozdítója legyen. Kultúránk nemzetközi, de egyúttal nemzeti is és egymást kiegészítve szolgálják az emberiség elöhaladását. (Ugy van!) A ki tehát a mi nemzeti kultúránkat támadja meg és annak elöhaladását gátolja, az nem szolgálja az emberiség kultúráját és nem szolgálja a saját nemzetének elöhaladását, hanem gátja, akadálya az emberiségnek és saját nemzetének, sőt polgártársai előhaladásának is. És mit látunk? Azt, hogy a magyar nemzeti kultúra, a magyarnyelv, a nemzeti önállóság, a nemzeti jelleg kidomboritása iránti szakadatlan, lankadatlan nemzeti munkánkban támadások intéztetnek ezen nemzet fiai közül első sorban azok ellen, a kik ennek a nemzeti kultúrának apostolai és legjobb munkásai. Azt, hogy ugy a külföldön, mint itthon támadásoknak és gáncsoknak van kitéve a nemzeti munka és annak munkásai. Érthető az, hogy ha a külföld nem véve különösebb tudomást a mi lankadatlan szerény kulturális munkásságunkról, nem kellő, nem helyes világításban látva a mi nemzeti munkásságunkat, félrevezetve, talán nem helyes világításba helyezi azt a művelt nemzetek színe elé, de megbocsáthatatlan bűn és épen érthetetlen, hogy ennek a nagy családnak, ennek a magyar nemzetnek, államnak polgárai közt ilyenek akadnak, a kik bűnös mulasztással nem jönnek segítségére ezen nemzeti kultúra fejlesztésének, sőt vannak olyanok is, még szerencse, hogy számuk talán kevés, a kiknek munkássága oda terjed, hogy ezen nehéz munkának gátat vessenek és abban akadályozzák a nemzetet. Már pedig, hogyha vannak itteni állampol' gáraink közül, akik talán ennek a magyar nemzetnek, magyar fajnak szülöttei, hogyha vannak olyanok, a kik a maguk szűkkeblűségében nem ismerve fel a nemzetek szolidaritását, a művelt népek egyetemes érdekeit, hogyha alacsonyabb szempontból, legtöbbször a saját önös érdekükből (Igaz! Ugy van!) a magyar kultúra ellen dolgoznak, akkor nekünk itt a nemzeti képviseletnek színe előtt meg kell ezeket czáfolnunk és tanúságot kell tennünk mindnyájunknak, nagynak és kicsinynek egyformán, hogy a nemzeti kultúrában egyek, szolidárisak vagyunk ós a nemzeti kultúra fejlesztésében r rettenthetetlen fanatizmussal haladunk előre. (Elénk helyeslés.) Szomorú ez a tévedés azok részéről, mert megfeledkeznek arról, hogy nem tesznek szolgálatot önmaguknak sem, de kárt okoznak annak a fajnak is, a melyhez tartoznak, mert a kultúra áldásait élvezik naponként azok, a kik támadják ezen kultúrát és ők nyugodt lélekkel nézik a magyar nemzet jobbjainak és munkásainak a kultúra érdekében kifejtett fáradozásait és küzdelmeit, (Ugy van!) annak eredményeit élvezik, hanem abban a munkában nem akarnak részesek lenni, nem akarnak egyek lenni, már pedig egyetértéssel, közmegértéssel sokkal gyorsabb, helyesebb és egészségesebb lenne ez a kultúrai haladás. Én is véletlenül talán azok közé tartozom, a kik épen származásomnál fogva nem mondhatom azt, hogy ennek a magyar fajnak szülötte vagyok, én is azok közé tartozom, a kik talán származásuknál fogva nem is bírták a magyar nyelvet, a ki épen azért szólalok fel, mert becsületbeli kötelességemnek tartom ország-világ szine előtt dokumentálni azt, (Élénk helyeslés.) hogy a magyar kultúrának áldásaiban részesül, annak áldásait élvezi ebben az országba mindenki, mert a magyar kultúra nem ismer vallás és nemzetiségi különbséget. (Élénk helyeslés.) A kultúra áldásait élvezi mindenki ebben az országban, a ki itt mint állampolgár él és működik. Tanúságot kívánok épen saját személyemmel is tenni arról, hogy akkor, a mikor nem is tudva gyermekkoromban a magyar nyelvet, a a mikor tehát az előfeltételek talán néni is létezhettek a további haladásra, mégis a magyar állam intézményei lehetővé tették azt, hogy ugy mint magam is, mások is, a kik valamely nemzetiséghez tartoznak, ezen intézmények utján a kultúrát tanulják, a kultúra részesévé és napszámosává legyenek és ezen kulturális működésben és fejlődósben szabad útjuk van minden felé, magam is talán azt mondhatnám magamról, hogy büszke vagyok arra, hogy elérhettem a legmagasabbat, a mi becsvágya lehet egy magyar állampolgárnak, hogy a törvényhozásnak tagja lehetek. (Éljenzés.) Nem akarok támadásokat intézni talán azok ellen direkte, a kik épen a saját mulaszI tásukképen nem akarnak ennek a magyar kul-