Képviselőházi napló, 1906. XIX. kötet • 1908. május 20–junius 4.

Ülésnapok - 1906-338

338. országos ülés 1908 június 3-án, szerdán. 411 Zanella Richárd: Nem a szuverenitás ellen beszélek én; csak azt kérdezem, hogyan lehet helyesnek mondani azt az intézkedést, a mely nem egy, de két bíróságnak ad nagy munkát és azonkívül a jogkereső publikum érdekeit sem védi meg, mert a pereket évekre és évekre elnyújtja és azonkívül a különben is tetemes költséget legalább is megtízszerezi. A dolog ugy áll, hogyha valamelyik fiumei polgár becsületében vagy hivatali tisztségében megsértetik, följelentését a fiumei törvényszékhez adja be. A fiumei törvényszéknél az összes akták tárgyalása és áttanulmányozása olasz nyelven történik meg és körülbelül egy évbe kerül, mig a fél megkapja azt a végzést, a mely a perben nem a fiumei, hanem a budapesti bíróság illetékességét állapítja meg. Az akták azután jönnek Budaj^estre. Itt kiadják azokat a fordítónak, a ki az ismert hivatalos gondossággal lefordítja az egészet az első betűtől az utolsóig és azután még egy évre lesz szükség, a mig a vád alá helyezési határozat meghozatik. Végre 2—3% évi várakozás után, mely alatt a per költségei tetemesen szaporodtak, jön a vád alá helyezési átirat. Az illető azzal fordítóhoz fordul, hegy lefordíttassa az aktát, azután megy a fiumei ügyvédhez a ki Budapest számára megcsinálja a vádiratot, rendszerint pedig az illető félnek Budapestre kell még jönnie, budapesti ügyvédet kell fogadnia, annak számára ujabb informácziókat adni, újból lefordíttatni okmányokat stb., miáltal a költségek újra szaporodnak, nem számítva a pénzben fel sem becsülhető időfecsérlést, s az ezzel járó fáradságot. A mikor azután már 2—2V

2 évig tartott ez a dolog, akkor jönnek a felek Budapestre, egy sereg tanúval; természetesen sok tanút kell hozniok, miután az itteni esküdtek és bírák nem ismerik az ottani viszonyokat. Megteszik az egynapi utazást és itt Budapesten megkezdődik a tárgyalás a tolmács segítségével való kihallgatás utján, miáltal az egész tárgyalás annyira zavarttá, bonyolulttá válik, hogy annak az eredménye vagy a tolmács nyelvi jártasságától függ, vagy pedig rendesen inkább a vakszerencsétől feltéve, hogy a per alkalmával bonyodalmak, ügyvédi trükkök, vagy ilyenfajta meglepetések egyáltalában nem történnek. (Helyeslés.) Most pedig én azt szeretném tudni, hogy ilyen per alkalmával az esküdtek megmondhatják-e jó lélekkel, hogy verdiktumuk lelkiismeretes meggyőződésükön alapszik és a fiumei felek elmondhatják-e, hogy az ilyen bonyolult, zavart, természetellenes eljárás alkalmas-e jogaik megvédésére, avagy nem inkább azt kell f eltenniök, hogy, akaratlanul is, igazságtalanság történt velük ? (Halljuk !) Azonkívül kérdem, hogy az ily módon lebonyolított perek költségei nem képezhetnek- e valóságos istenesapást a felekre nézve, és nagyobb perekben nem okozhatják-e ezek a költségek az ő tönkremenésüket is ? (Ugy van !) A törvénynek ezen lehetetlen és az egészséges észszel össze nem férő intézkedése ellen annak idejében, 1896-ban gr. Batthyány Tivadar igen t. képviselőtársam tiltakozott itt a házban a legerélyesebben, azonban tiltakozása egyáltalában nem használt. Hiába hozta fel a közjogi érveket, hiába hozta fel az életnek el nem nyomható követelményeit, hiába bizonyította be az intézkedésnek abszurd voltát, Erdély Sándor, az akkori, igazságügyminiszter nyakasán megmaradt az ő elhatározása mellett, még pedig nyilvánvalóan abból a czélból, hogy, a mint a későbbi események bebizonyították, a Daniel-féle misszió bukása daczára, ezen intézkedéssel Fiúméban reakcziót szülve, oka és alkalma legyen arra, hogy az ekkor kontemplált közigazgatási reformokat Fiúméban törvényellenesen életbe léptesse. Áldozatul dobták így oda Fiúménak egész nyugalmát és a Fiume és Magyarország közti jó viszonyt feldúlták. Abból, hogy annak idején a képviselőház brüszk módon visszautasította ezt a kívánságot, és hogy vissza vetette akkori érdemes képviselőjének javaslatát, igen sok baj származott, olyan bajok, a melyeknek következményei jó részben még most is fennálianak, bizonyságául annak, hogy a törvény még a józan politika követelményeinek sem felel meg. Ebből következett előbb a Bánffy-féle veszekedésnek története, következett az ötéves törvényellenes állapot, a magyar királyi kinevezett polgármesterek stb., ugy hogy a fiumei polgárságnak, a mely Magyarországhoz való tántoríthatatlan ragaszkodásának annyiszor, és minden alkalommal, ugy jó, mint rossz időben, olyan fényes tanújelét adta, kétely támadt lelkében, felébredt t. i. lelkében az a fájdalmas sejtés, mintha nemcsak a magyar kormány, hanem a magyar országgyűlés, a magyar nemzet is megmásítani akarná azon feltételeket, a melyek Fiume annexiója alkalmával megállapittattak ; felébredt az a fájdalmas sejtés, mintha a magyar nemzet nem akarná többé elismerni Fiume autonómiájára és nyelvére vonatkozó azon autonóm jogaikat, a melyeknek fentartását törvény biztosítja, és a melyeknek fentartását a magyar közvélemény is politikai szükségnek nyilvánította. (Halljuk !) Ez a sajgó érzés, t. képviselőház, polgártársaimban megrendítette azt a vak bizodalmat, a melylyel a magyar kormányzás iránt mindig viseltettek és csak bizalmatlanságot szított és nevelt. Ez a helyzet felingerelte a fiumeieket, a mihez járultak még azok az események is, a melyekről általánosságban már szerencsém volt szólni 2 héttel ezelőtt és a melyek közül különösen kiemelkedik az, hogy Fiume ellen valóságos hajtóvadászatot rendeztek a Saj tóban és hogy ott letelepedtek olyan u. n. újságírók, a kiknek kezében a sajtóhatalom — a bírói gyakorlati büntetlenség tudatában — csak támadó eszközzé vált, a melyet vagy ellenünk, a város és intézményei ellen, vagy pedig a kormány képviselői ellen, azok sértegetésére, meggyalázására, hol a kormán}

7 és egyesek megzsarolására, avagy a nemzetiségi harezok izgatására, szitására használták fel. (Ugy van!) Százával említhetném, t. ház, azokat a példá52*