Képviselőházi napló, 1906. XIX. kötet • 1908. május 20–junius 4.

Ülésnapok - 1906-328

328. országos ülés 1908 május 20-án, szerdán. 35 az alsó gimnáziumban tanítani tudjon akármilyen tantárgyat, 0 is valamennyit végig tanulta, sőt a gimnáziumban is végig tanulta és az egyetemi pályán is gyűjtött ismereteket. És azt mondják általában, bogy a gimnázium általános műveltséget ád. Hát épen csak a tanár uraknak nem ad általános műveltséget? Hiszen épen ő nekik kell a szakműveltséget megszerezni. Hogyha kevesebb tanár tanítana egy-egy osztályt, sokkal inkább megismerné egyes tanítványainak a képességeit; az illető tanár tudná, hogy ebből a tárgyból már sokat adtam fel, a másikból tehát kevesebbet adok. A leczkéket is sokkal arányosabban osztaná be és a gyermekek jelleméhez is jobban tudna alkalmazkodni, viszont a gyermek is sokkal jobban alkalmazkodnék a tanárjához, a mi által sokkal bizalmasabb lenne közöttük a viszony. Igaz, hogy e tekintetben az utasításokban van valamely intézkedés, de nem hajtják azokat komolyan végre. Kívánatos volna, hogy a tanári kényelmet és az önkényt komolyabban korlátozzák és ne azt vegyék a középiskolában irányadónak, hogy melyik tanár melyik napra akar magának teljes szünetet szerezni a tanterv megcsinálásánál, hanem hogy a nevelés s tanítás szempontjából, és mi szükséges. A tanításnál is azt hiszem az az általános vonás, hogy sokkal többet tanítanak most a középiskolákban, mint a mennyit kellene, és sokkal kevesebbet nevelnek, mint a mennyire szükség volna. Régente megfordítva volt és ez inkább előnyére vált a jellem képzésének. A gyenge jellemű, hajlékony, fejlődésre képes gyermeknek nagy szüksége van arra, hogy necsak tanítói minőségben, hanem atyai szeretettel is törődjenek vele és gondoskodjanak róla. Ennek a nevelői elhanyagolásnak a következése, hogy nagyon sok fiatal tanuló erkölcsileg megbotlik, mert nem tud bizalommal fordulni egyik tanárjához sem, a kiben csak az óraadót látja; és igy ma kevesebb a szilárd jellem, mint volt régente, a mikor a tanári munkának nevelői részére nagyobb gondot fordítottak. E tekintetben igen szomorú bizonyító adatok gyanánt hivatkozhatom a t. miniszter ur kimutatásaira. Megfájdul az embernek a szive, a mikor látja, hogy az egyetemi vizsgákon a vizsgázók 60 —70°/

0-a megbukik. Hát mi lehet ennek az oka? A gimnáziumban még sokkal kisebb százalék bukik meg. Hát ott tudnak tanítani vagy tanulni? Ugyanazok a tanulók felkerülnek az egyetemre, és ott nem tudnak tanulni — vagy az egyetemi tanárok nem tudnak már tanítani ? Vagy a fegyelem annyira laza, hogy egyáltalában az egyik a másikával nem is találkozik? (Helyeslések.) Vagy talán a vizsgapénzek bizonyos hatással vannak arra, (Ellenmondások.) hogy némelyek sokszor buknak meg? Ez semmiesetre sem olyan tünet, a mely fölött ne volna érdemes gondolkodni. (Helyeslés.) A mikor valaki az érettségi vizsgát már kiállotta és felmegy az egyetemre arra a szakra, a melyre magában kedvet és tehetséget érez és a mely szakmáról tudja, hogy az abban szerzett tudományból fog később megélni és mégis 60—70%-a az ifjúságnak elbukik, ez nagyon szomorú jelenség ugy az ifjúságra, mint magára az egyetemi rendszerre nézve. Épen azért nagyon szükséges volna, ha a t. közoktatásügyi miniszter ur ennek a nagyon szomorú tünetnek az okait egy kissé kifürkészni igyekeznék. (Helyeslés.) Áttérve az egyházakról szóló részre, nagyon röviden vagyok bátor itt egy kérdésre kitérni. (Halljuk f) Mindenesetre meggyőződésem szerint az egész országban köszönettel és hálával fogadják a protestánsok azt a nyilatkozatot, a melyet gróf Zichy t. képviselő ur a délelőtt folyamán tett és a melyben elismerte, hogy a protestánsok a magyar alkotmány megmentésében és a műveltség terjesztésében mindig igen tiszteletreméltó sikerrel és nagy áldozatkészéggel vették ki a részüket. Ebben a tekintetben szintén igen nagy köszönettel és hálával veszem tudomásul, hogy a t. vallás- és közoktatásügyi miniszter ur bejelentette, hogy a mi segélyt ezen egyházaknak már régebben ő is igórt, az 1848: XX. t.-czikk értelmében azt nemsokára törvény alakjában biztosítani akarja. Addig, a mig ezt a törvényt nem ismerjük, természetesen a részletekhez hozzá nem szólhatok. Én részemről az 1848-iki törvény alapján csak azt vagyok bátor kijelenteni, hogy ez, a mint a törvény rendeli, a hitfelekezetek meghallgatásával és az ő, autonómiájuk csorbítása nélkül történjék. És ha azon módon történik, mint a hogyan Zichy t. képviselőtársunk arra czélzott, akkor azt teljes megnyugvással lehet fogadni. E tekintetben eddig már igen számos ígéret történt, és bár rövid egypár év óta egy kissé hallgattunk erről a kérdésről, legyen szabad figyelmébe ajánlani a t. háznak, hogy mennyire elérkezett már az ideje ezen régi ígéretek teljesítésének. 1896-ban a trónbeszód ezt mondotta (olvassa): »Kormányunknak kiváló gondját fogja képezni a lelkészek anyagi helyzetének javítása. A lelkészjövedelmeknek kiegészítése tekintetében, az autonóm egyházak jogainak épségben tartása mellett, kormányunk önök elé fog javaslatot terjeszteni. « Tizenkét év óta várjuk ezt a javaslatot és örülünk, ha az most végre be lesz terjesztve. Bevették e pontot a függetlenségi pártnak és mindenféle pártnak programmjába, a mely azóta előkerült az országban, és épen azért reméljük, hogy a t. miniszter ur végre igenis megvalósítja ezt a javaslatot. Azonban szinte előre következtetem a hallott nyilatkozatokból, hogy egy kimarad ezekből 0*