Képviselőházi napló, 1906. XIX. kötet • 1908. május 20–junius 4.

Ülésnapok - 1906-338

338. országos ülés Í908 június 3-án, szerdán. 395 felhasználása folytán vétségnek minősit és szállít le, akkor az intézkedések egész vonalán ezen cselekmény vétség lesz, (Igaz ! ügy van ! balfelől) mert hiszen súlyban, tartalomban, jelentőségben arra a nívóra száüott le. hol a vétségek vannak. Ez nemcsak humánus, de jogászilag is korrekt álláspont, a mely abból az alapgondolatból indul ki, hogy a törvényhozó részéről elképzelt eseteknek nem veti alá az igazságot, a valóságot. (Hdyeslés balfelől.) Fenyvesi barátom a tegnapi nap folyamán felhozta azt az igen jellemző esetet, hogy a korrekczionalizáczió, az átalakítás segítségével a bíró abban a helyzetben van, hogy egy büntetendő cselekményt vétséggé fokoz le, és ennek valóságos súlyánál vagy helyesebben súlytalanságánál fogva és az abban mutatkozó erkölcsi motívumok teljes méltatásával egy, esetleg két vagy három napi fogházbüntetést szab ki. Ezeket az embereket, a kik az elképzelhető legcsekélyebb szabadságvesztés büntetésével vannak sújtva, a kikre elsősorban áll az, hogy őket a rövid szabadságvesztés büntetés végrehajtásának erkölcsi szégyenétől és a velejáró kontágiumtól meg kell menteni, ezeket pusztán ezen helytelen teória okáért kiveszszük azok közül az esetek közül, hol a törvény humanizmusát alkalmazni lehet, ellenben azoknál a vétségeknél, a melyekre egy hónapban szabják ki a büntetést, a melyek sokkal súlyosabbak, mint a két-három napi fogházbüntetésre lefokozott cselekmények, ezen rendelkezés alkalmazásának van helye. Ez oly anomália, melyen segiteni kell, a melyről állithatom, hogy ebben az irányban a jogászközönség vélekedésében nincs is nézeteltérés, és azt hiszem nem is lehet nézetettél és azok körében sem, a kik, ha nem is jogászok, de a mindnyájunk lelkében élő szocziális érzésnél fogva vizsgálják és Ítélik meg a törvény alkalmazását. A t. igazságügyminiszter ur tegnapi beszédében mindezzel szemben nem helyezett semmi érvet, csak hogy ugy mondjam, személyi jellegű argumentumot; ez pedig abban állott, hogy az előkelő bixák és ügyészek körében sokan vannak, kik ez intézménynyel megbarátkozni nem tudnak, s ezeket kellett ily irányban megnyugtatni, mert azok az urak a klassziczitás magas álláspontján állva, nehezen helyezkednek be a valóságos életbe. Én azt tartom, hogy akkor, mikor valamely intézményt életbeléptetünk, nem az intézmény elvi elleneseinek álláspontját kell honorálni, hanem akkor azt kell figyelembe venni, hogy azoknak,a kik biznak ezen intézményben, meglegyen a megfelelő bátorságuk is arra, hogy az intézményt a helyes határok között, a hogyan azt az ész és a sziv szava egyaránt parancsolja, léptessék életbe. Az igazságügyminiszter ur szereti a képeket, legalább a tegnapi beszédét két szép képpel fejezte be ; méltóztassék tehát megengedni, hogy én arra utaljak, dogy az igen t. igazságügyminiszter urnak ez az eljárása hasonlatos volna ama hadvezető eljárásához, a ki nagy tanácskozásra hivja össze j a hozzája beosztott parancsnokló tiszteket, hogy [ döntsék el azt, vájjon valamely várat meg kell-e ostromolni vagy nem. A többség véleménye az, hogy a várat igenis be kell venni, mert azt meg lehet hódítani. Van azonban olyan tiszt is, a ki azt mondja, hogy az teljesen hiábavaló dolog, mert minden egyes szál katonánk elvész, mielőtt a várat bevennők. A t. igazságügyminiszter ur most körülbelül ebben a helyzetben van az intézmény barátai és ellenesei részéről, és ő most arra a sajátságos megalkuvó álláspontra helyezkedik, hogy azt mondja : miután a nézetek eltérők, én igen kevés számú katonával fogok odamenni, hogy ha baj lesz, legalább hulljon el kevés katona.Ez nem megfelelő bizodalom az intézményben és én kérem, hogy a törvény és a törvényjavaslat helyes elveinek megfelelően, méltóztassék Nagy György határozati javaslatát elfogadni. (Hdyeslés.) Elnök: Az igazságügyminiszter ur kivan szólni. Giinther Antal igazságügyminiszter: T. képviselőház ! Az előttem szólt t. képviselő ur beszédét azzal kezdte, hogy én arra kértem fel a képviselőházat, hogy deferáljon annak a megmásíthatatlan álláspontnak, melyet a törvényjavaslatban elfoglalok. Én nem ezt a kérelmet intéztem a képviselőházhoz, hanem azt, hogy méltóztassék azon aggodalmakat honorálni, melyeket én táplálok ezen intézménynek sikeres behozatala tekintetében. Ezen aggodalmak pedig ebben állanak. Tegnap mondtam, hogy előkelő birói és ügyészi körökben ez az intézmény nagy idegenkedéssel, vagy mondjuk nagy aggodalommal fogadtatott. Már most az a hasonlata a t. képviselő urnak, melyet a katonaságról és a várról mondott, egyáltalában meg nem áll, mert hiszen ennek a törvényjavaslatnak, ha törvénynyé válik, végrehajtása nem azoknak a kezében van, kikről a t. képviselő ur azt mondja, hogy többségben vannak, hanem azokéban, a kikben az aggodalom nyilvánul meg és én nagyon félek attól, hogy ez az előttük jogosult és érthető aggodalom vissza fog hathatni abban az irányban, hogy a korrekccionalizáczió fog szűkebb körre szorulni csak azért, hogy feltételes elitélés intézménye ne legyen alkalmazható, nem azért, mert az ellen animozitással viseltetnek, hanem azért, mert ennek az intézménynek hatásától félnek a kriminalitás tekintetében. Ez az én aggodalmam és abban a felelős állásban, a melyben vagyok, kénytelen vagyok azokkal a lelkiállapotokkal számolni, a melyek épen azon körben vannak, hol a törvénynek végrehajtása lesz letéve. Ebből az okból ajánlom, hogy a törvényjavaslatnak eredeti szövegét a módosítások mellőzésével méltóztassék elfogadni. (Helyeslés). Elnök: Szólásra senki sincs feljegyezve. Ha tehát szólni senki sem kivan, a vitát bezárom. Szavazás előtt szó illeti az előadó urat. Csizmazia Endre előadó: T. képviselőház! Kétségtelen dolog, hogy a feltételes elitélés kedvezményének fő alapelve az individualizáczió, ennélfogva idealiter véve minden bűncselekményre nézve meghatározni kellene, hogy alkalmazható-e 50*