Képviselőházi napló, 1906. XIX. kötet • 1908. május 20–junius 4.

Ülésnapok - 1906-328

u 328. országos ülés 1908 május 20-án, szerdán. tanítását, ha nem adna alkalmat a nép gyermeké­nek, hogy megtanulja azt a nyelvet, a melyre neki a gazdaságban, a vásárban, a katonaságnál, a hivatalban, az orvossal, a jegyzővel szemben szüksége van, nekik volna okuk szemrehányást tenni a magyar államnak, hogy miért fosztja meg ettől az alkalomtól őket. (Ugy van! Ugy van!) És mikor én szemrehányásképen mondom, hogy elmulasztja, ők mégis azzá' vádolnak bennünket, hogy soviniszták lévén, megfosztjuk a nemzeti­ségeket nyelvüktől. Bár nagyobb mértékben volna soviniszta a magyar állam, (Helyeslés.) sokkal többre menne és több szemrehányást még sem kaphatna már, mint a mennyit kap a magyarországi nemzetiségektől és a külföldtől! (ügy van ! ügy van!) A sovinisztaságnak minden átkát és szé­gyenét éreztetik velük a külföldön és itthon, de a sovinizmusnak semmi hasznát sem láthatjuk gyengeségünknél fogva, (ügy van ! ügy van !) Vlád Aurél : Annak nem is fogják hasznát látni. (Zaj.) Veres József: A népiskolai tanításra nézve az élet ismeretéből nekem az az óhajtásom, jönne el már az az idő, a mikor a népiskolában gyakorlati módon vezetik a tanítást. Hiszen olyan dolgokat tanultatnak azzal a szegény falusi és tanyai gyermekkel, a mikre neki az életben úgyszólván soha szüksége nem lesz, vi­szont olyanokat nem tanul, a mikre mindennap szüksége volna. Hiszen nem olyan nagy baj az, ha az a tanyai gyermek nem tudja, hogy Mada­gaszkárnak mi a fővárosa, hanem sokkal na­gyobb baj, ha a mindennapi megélésnél szüksé­ges ismereteket nem tanulja meg, mert ha nem tanulja meg az iskolában hozzáértő embertől, megtanulja az öregektől a régi, esetleg rossz szokásokat. Nevelne már a népiskola is az élet szá­mára, lenne összekötve az élettel, és a mely vidéken valamire szükség van, ott különösen azt vegye a tantárgyak közé és azt gyakorlatilag is vigye be a nép közé. Budapesti gyereket pél­dául ne tanítsanak arra, hogy a marhaállomány­nyal stb. hogyan kell bánni, (Ugy van •') ugy sínes reá semmi szüksége; ellenben falusi paraszt gyermeket ne tanítsanak arra, hogy a gyárak­ban micsoda magaviseletre lesz szükség. Minden vidéknek megvan a maga specziális szükséglete, a specziális ismeretet oda kellene vinni. Ezért olyan általános tantervet, a melyet minden is­kolában használni kellene, úgyszólván lehetetlen csinálni, (Ugy van!) vagy j>edig, ha egy sab­lonra húzzák, akkor igen kevés iskolában lesz az megfelelő tanterv. (Ugy van!) Ezért nagy örömmel vettem tudomásul a t. miniszter urnak nyilatkozatát, hogy az ismétlő­iskolákat át akarja alakítani gazdasági ismétlő­iskolákká. Bár régen tették volna! Az iparos­tanonczokat már az ismétlő-iskola idejében szak­szerűen nevelik arra, a miből meg fognak élni, a földmivesnek a gyermekeivel az ismétlőisko­lában nem igen foglalkoztak. Kevés ismétlő iskola van, a hol az ismétlőiskola-köteleseknek tizedrésze bejárt volna az iskolába. Nem járt be, mert nem tanult ujat, csak olvasgatott olyat, a mit már a hat elemi osztályban elvégzett, unatkozott ott, ellenben, ha olyan tantárgyat visznek be az ismétlőbe, a miről ő is tudja, apja is tudja, hogy hasznát veszi, hogy abból fog megélni, szívesen fog bejárni és tanulni is fog. Ezért nagyon óhajtanám, hogy mentől előbb lépjen életbe a gazdasági ismétlő iskola. A tanítóképzőkre nézve szintén ez volna a kérésem és a felfogásom. A tanítókat is ilyen gyakorlati szempontból kellene nevelni, hogy később maguk is ilyen gyakorlati szempontból legyenek képesek a népet nevelni és azt vezetni. A középiskolákra nézve azt hiszem, álta­lános a panasz — bár mostanában elhallgatott — a túlterhelés miatt. Egy ideig Magyarországon némely jelszó felszínen van, mindenki arról beszél, azután megint elhallgat róla mindenki. Most sem kisebb pedig a túlterhelés, mint néhány esztendővel ezelőtt volt, a mikor minden újság arról irt és minden társaságban arról beszéltek. Helytelen irány kapott lábra a legtöbb középiskolában. Némely középiskolai tanár egye­temi tanárnak képzeli magát és felolvasásokat tart az ifjúság előtt, a mely azután erre nem lévén érett ós fegyelmezett, a pad alatt regé­nyeket olvas. Némely tanár előadásában oly részletekre terjed ki, hogy az ember a tanulót is megszánja és a tanárt is megsajnálja. Na­gyon sok tekintetben tankönyv-gyáripar virág­zik fel, vetekednek, ki tud több ivü tankönyvet irni, hogy annál nagyobb legyen a honorárium, és természetes következése az, hogy annál töb­bet kell kitörölni olyat, a mit nem kell az is­kolában megtanulni. A szakszerűség néhol már annyira erőt vett a gimnáziumokon és a középiskolákban, hogy ma már valóban nevetségesnek kell azt tartani. A Deák Eerenczek és a Kossuth La­josok igen derék emberek voltak, pedig azok olyan középiskolába jártak, a hol egy tanár 4—5 tárgyat tanított. Most pedig már az első gimnáziumban 8—10 tanár igyekszik annak a szegény, ártatlan gyermeknek a fejébe tölteni mindazt, a mit ő harmincz-negyven esztendő alatt megtanult. Fizikailag képtelenség, hogy az a 9—10 éves gyermek, a ki a szülői hajlék­ban a legnyájasabb és a legszeretőbb gondos­kodást szokta meg, belekerül 50 — 60 idegen gyermek közé és egyszerre 9—10 tanár bácsi kezd neki parancsolni. Hogyan tájékozódik arról, hogy melyik tanárnak mi a szokása s melyik­hez hogyan keü alkalmazkodnia? Nézetem szerint az alsóbb osztályokban teljesen felesleges, sőt ártalmas ezen tulságig vitt szakrendszer. Minden tanárnak képesnek kell lenni az általános műveltségre annyira, hogy

Next

/
Thumbnails
Contents