Képviselőházi napló, 1906. XIX. kötet • 1908. május 20–junius 4.

Ülésnapok - 1906-336

336. országos ülés 1908 június 1-én, hétfőn. 363 hanem élethivatásukká, kenyéradó pályájukká tették a tolvajlást. Helyeslem ezt azért is, mert nem egy olyan esete van az életnek, — méltóztassék a Kecskeméthy-féle lopásra visszagondolni, — a hol akkora nagy az ellopott érték, hogy azzal szembe állítva a büntetést, a koczkázat nem mutatkozik megfelelőinek, annál kevésbbé, mert büntetőtörvényünk rendszere szerint, ha az elitélt büntetésének kétharmadrészét kitöltötte, jó magaviselet mellett szabadlábra bocsátható. Helyeslem a javaslat azon rendelkezéseit is, melyek a kerités bűncselekményeire vonatkoznak. Itt is, amott is lehetnek a részletekben nézeteltérések, én sem osztom a javaslatnak minden aprólékos intézkedését, de ez a részletekre tartozik ; magának a javaslatnak nemcsak az intencziója helyes, de az is, a hogyan ezen intenczió kifejezésre jut. Valamivel részletesebben kivánok foglalkozni a fiatalkorú bűntettesek dolgával. (Halljuk! Halljuk !) Készséggel elismerem, hogy itt a törvényjavaslatot igazi humánus szellem lengi át; de fájdalom, mindaz, a mit e téren statuál inkább a levegőben lóg. Hiányoznak az intézmények, a melyeknek a törvényjavaslat ezen rendelkezését körül kellene bástyázniok ; hiányoznak a megfelelő előzetes, preventív intézkedések, a gyermekvédelmi intézkedések, hiányzik a gyermekbiróságok intézménye, a mely nélkül az soha sem fog megfelelő módon átmehetni az életbe ; hiányoznak a végrehajtási intézkedések, különösen a gyermekfogházak, melyekről a törvény beszél; hiányoznak a javitó-, nevelő-intézetek, a melyeket a törvényjavaslat szintén felvesz a maga rendelkezései közé. Ugy vagyunk ezzel, mint az orosz hadsereg, vag3^ a mennyiben nem kivánok egy velünk barátságos viszonyban élő nagyhatalmassággal összeütközésbe kerülni, mondjuk csak : az a hadsereg, a melynél minden megvan, megvannak az ágyuk, a lőszerek, a konzervek, a sebészeti szerek, megvannak a csatahajók, minden megvan, csak épen, hogy — papiroson. így vagyunk ezzel is. Jogos szemrehányást azonban ezért a mai igazságügyi kormányzatnak tenni nem lehet, mert hiszen épen azt reméljük, hogy a törvényjavaslatnak ezek az intézkedései lesznek azután előhirnökei és majdan előmozdítói azoknak a konkrét intézkedéseknek, a melyeket életbe kell léptetni, hogy ezek az elvek valóban át is mehessenek az életbe. Csupán egy visszásságára a törvényjavaslatnak vagyok bátor az igen t. igazságügyminiszter ur figyelmét felhívni. A törvényjavaslatban tudniimk olyan jellegű intézkedések vannak, a melyek alkabnasak arra, hogy különös prémiumot nyújtsanak a rossz magaviseletű gyermekeknek, szemben a jó magaviseletűekkel. Itt van a javaslat 28. §-a, a mely ezt mondja (olvassa) : »A bíróság akár a fogházbüntetést megállapító Ítéletben, akár utóbb a felügyelő hatóság javaslatára elrendelheti, hogy a fiatalkorú a fogházbüntetés kiállása után utólag még javitó nevelésben részesittessék,—

; most jön a point — ha attól gyökeres átalakítása remélhető«. Tehát a fogházbüntetésen kívül utólag internáltatik még a gyermek — elismerem, a legjobb intenczióktól vezetve — javitó nevelés alá. De bizonyos, hogy a gyermek ezt magára nézve nem fogja jutalomnak tekinteni, hogy ő szabadságától bizonyos mértékig továbbra is meg legyen fosztva, hanem hajlandó lesz ezt büntetésnek tekinteni. Már most a törvény itt azt mondja, hogy a mely gyermeknek gyökeres javulása várható, azt a fogházbüntetés után át kell még tenni javítóba. Az a gyermek ellenben, a ki nem mutatkozik javulónak, a ki tehát krudelisan rosszul viseli magát a fogházban, az igenis szabadulni fog a fogházbüntetés után, mert nála a gyökeres javulás nem remélhető. Meg vagyok győződve, hogy a törvényjavaslat nem czélozta azt, a mit itt kifejez és én remélem, kérem is a t. igazságügyminiszter urat, hogy ezen, a szövegnek helyesebb fogalmazásával segíteni méltóztassék. Lényegesebb azonban az aggodalmam a feltételes elitélés kérdésében. En a feltételes elitélés rendszerének őszinte hive vagyok. Hive vagyok azért, mert a büntetésben nem látok tisztán fizikai aktust, a büntetésnek erkölcsi és lelki tartalma is van : Hive vagyok azért, mert épen ezen az utón hiszem, hogy legerősebben fogjuk megvalósíthatni azt, a mit elérni büntető intézkedésekkel a legnehezebb : a prevencziót. Ez legalkalmasabb arra, hogy azt a bűntettest, a kit talán véletlen körülmények sodortak a bűnbe, a megbocsátás ténye által megtartsa a tisztességnek és erkölcsnek utján és az ujabb bűnbeeséstől visszatartsa. Hive vagyok azért is, mert az igazságszolgáltatás emberi intézkedés és nem akarom belőle kiküszöbölni a legszebb emberi vonást: a megbocsátásnak erényét. Hive vagyok különösen még azért is, mert a feltételes elitélésben nagy korrektivumot látok. Azt a korrektivumot, hogy a mikor az élet rohanva és feltartóztathatlanul halad a maga utján, akkor ezzel szemben elmarad a törvény, a mely a dolog természete szerint megkötött, tehát a mozdulatlanságot jelenti. A haladó élet és a mozdulatlanná vált törvény között meg kell tehát találnunk a kapcsolatot. Ez a kapcsolat megvan a feltételes elitélés intézményében, a mely a bírónak az eddiginél nagyobb jogkört, az egyénnek kellő értékelését, az egyéniségnek kellő vizsgálatát teszi lehetővé. Ámde, t. képviselőház, ugy látom, hogy a törvényjavaslat bizonyos bátortalanságot, sőt mondhatnám, bizonyos tétovaságot árul el. Ugy vagyunk vele, t. képviselőház, mint azokkal a képekkel, a melyeket egyes vidéki helyeken látunk. A két kép pendant ; az egyik kép egy fiatal embert ábrázol, a ki szemérmesen udvarol egy kissé kaczérkodó hölgynek, és a czime : »Ha az ifjúság merne«. A másik képen egy öreg ur igyekszik udvarolni egy fiatal hölgynek és ennek az a czime : »Ha az öregség tudna«. T. képviselőház! Távolról sem állítom, hogy •a törvény ott, a hobmer, nem tud ; azt azonban 46*