Képviselőházi napló, 1906. XIX. kötet • 1908. május 20–junius 4.

Ülésnapok - 1906-336

362 336. országos ülés Í908 június 1-én, hétfőn. Az élet ismét meggyőzött bennünket arról, hogy mennyire rideg és embertelen szakaszt foglalt magában itt is a büntetőtörvénykönyv. (Igaz ! ügy van !) Hiszen mindnyájan tudjuk, hogy a mit hatóság elleni erőszak bűntettének neve alatt ismerünk, az esetek túlnyomó részében nem egyéb, mint kisebb-nagyobb összetűzés a rendőrökkel. (Igaz! ügy van!) Ha nekünk olyan rendőreink volnának, mint a milyenek vannak Angliában, Franciaországban vagy Németországban, a hol a rendőr kedvelt alakja az életnek, védője, tanácsadója, útbaigazítója az embereknek, a hol a rendőröknek megfelelő műveltségük van, ott még törvénybe lehetne iktatni egy ilyen szakaszt, ámbár ott épen nincsen a törvénynek ilyen rendelkezése. De nálunk, a hol fájdalom — még a fővárosban is, de különösen a vidéken — a 40 koronával és két pár csizmával javadalmazott rendőrök olyan műveltségi fokon vannak . . . Szmrecsányi György: Hát a publikum ? Kelemen Samu : Arra is rátérek. Nálunk ilyen rendelkezéseket a törvényben hagyni, felette veszedelmes. Ezeknek az összeütközéseknek jelentékeny része onnan is ered, hogy vannak épen jólelkű, finomabb érzésű emberek, kik egy esetleges rendőri brutalitást nem képesek nyugodtan végignézni. Egy ünnepély alkalmával, egy tüntetés alkalmával megtörténik, hogy tisztességes embereket galléron ragadnak és igy igyekeznek eltávolítani. Ilyenkor megszólal nem egy nézője az ünnepségnek és azt mondja : kérem, ez mégis tűrhetetlen dolog, és nyomban kész a rendőrrel való összeütközés és annak további következése, a hatóság elleni erőszak. De nem egy eset van, mikor a hatóságnak nyilván anyagilag igazságtalan rendelkezései hajtatnak végre. Ezek ellen magam is hirdetem a törvény alapján, hogy nem jogos az ellenállás; de megérthető, ha helytelen, nyilván igazságtalan hatósági intézkedések végrehajtásánál, egy-egy erősebb szó esik, és egy-egy élesebb összeütközés történik. Ezeket most már bűntettnek tekinteni, kivonni még a most kontemplált föltételes elitélés kedvezése alól is, holott éjspen azt reméltük, hogy a feltételes elitélés intézménye ezeken az eseteken fog segíteni, ez, tisztelettel kijelentem, helytelen dolog. (Igaz ! Ugy van ! balfelől.) Erre tekintette] nem kell egyébre utalnom, mint csak arra, hogy a hatóságelleni erőszak bűntetténél az 1905. évi igazságügyi statisztikát véve alapul 2207 eset közül — felhívom erre a t. ház szives figyelmét — 2134 esetben alkalmazta a bíróság a büntetőtörvénykönyvnek rendkívüli enyhítéseket kimondó 92. §-át. a melylyel azonban szintén lehetetlen a tettest a fogházbüntetés alól megmenteid. A hol az eseteknek 95 százalékában kell élni az ilyen rendkívüli kedvezéssel, ott bízvást állíthatjuk, hogy az a törvényszakasz az életben csődöt mondott. Hitelképtelen törvényszakaszt pedig tovább fen tartam veszedelmes dolog, különösen akkor, midőn egy ilyen törvényszakaszhoz nem egy könny, nem egy szenvedés, nem egy igazságtalanságnak az érzete tapad. Mindezekkel szemben nem vigasztalás az, a mit az indokolásban olvasunk, hogy a büntetőtörvénykönyv gyökeres revíziója úgyis munkában van. Visontai Soma: Ugy van; hát majd akkor! Kelemen Samu: Erről az akkor-ról szólok most, és nem akkor. Jól tudom, hogy a büntető törvénykönyv gyökeres revíziója 20 év óta van munkában, azóta hét novelláris csemete született meg, de lettek légyen azok bár vékonyabbak vagy testesebbek, mindegyiket utolérte a Simon Judithféle balvégzet : »szegény kicsi féreg nem tudott megnőni«. Ha ennek okait kutatom, a magyarázatot abban találom meg, hogy az igen t. igazságügyi miniszter uraknak megvolt az a különben felette tiszteletreméltó ambicziójuk, hogy ők minden törvényre egyéniségüknek bélyegét akarták ráütni. Első dolguk tehát az volt, hogy az elődeik által benyújtott törvényjavaslatot visszavonják átdolgozás czéljából. Mikor pedig hosszú idő után az egyéniség bélyege rányomódott a törvényjavaslatra és az azután bekerült a képviselőházba, hol a hitelesítő pecsétet kellett volna ráütni, a bélyegző ugyan megmaradt a törvényjavaslaton, az egyéniség, a miniszteri egyéniség azonban megszűnt. A másik baj pedig az volt, hogy az igazságügyi törvényjavaslatok és az igazságügyi kormányzat állandóan mostoha gyermek volt; azt a szerepet játszotta a maga czifrálkodó testvérei közt, mint a hamupipőke. És ámbár én teljes bizodalommal vagyok az igen t. igazságügyminiszter ur iránt és remélem, hogy ő lesz az a hóditó királyfiú, ki az aranyczipellővel megváltja a hamupipőkét eddigi szenvedéseitől, mégis azt tartom, a mit a közmondás mond, hogy a mit ma megtehetsz, azt ne halaszd holnapra. Különösen akkor, a mikormég nem született meg oly kalendáriumcsináló, a ki meg tudta volna mondani azt, hogy a politikában a mára hány óra, hány hét, hány hónap, vagy hány esztendő múlva következik a holnap. Ezért, t. ház, ezen két teljesen kialakult, a közvéleményben megérlelt kérdés megoldásának ebben a törvényjavaslatban helyt kellett volna foglalnia. Méltóztassék ezek után megengedni, hogy a bírálatnak erről az inkább negatív teréről áttérjek a bírálat pozitív terére, és azt 'tegyem vizsgálat tárgyává, hogy azok a rendelkezések, a melyek benfoglaltatnak ebben a törvényjavaslatban, megfelelnek-e a czélnak, melyet a törvényjavaslat maga elé tüz. Már az időre való tekintettel is csak röviden kívánom érinteni, hogy a törvényjavaslatnak a lopásra vonatkozó rendelkezéseit teljes egészükben helyeslem. Helyeslem azt az enyhítést, melyet az élet már régóta megkívánt, de helyeslem a visszaesőkkel szemben való szigorítást is, mely a törvényjavaslatban foglaltatik, mert szigorúan kell eljárni azokkal szemben, a kik nem alkalmi bűnösök,